3 évnél régebbi cikk

Egy tenyérnyi élet - november 17-e a koraszülöttek világnapja
Egy tenyérnyi élet - november 17-e a koraszülöttek világnapja

Magyarországon minden tizedik baba koraszülött. Székesfehérváron a születések 11%-a koraszülés. November 17-én rájuk és családtagjaikra, a korábban érkezett csecsemőket ellátó orvosokra és ápolókra figyelünk.

Idén 2329 kisgyermek született a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Kórházban, ebből 252-en látták meg korábban, a kiírt időponthoz képest előbb a napvilágot.  Így a székesfehérvári születésekre azt mondhatjuk, hogy 11%-a koraszülés, amely azt jelenti, hogy a gyermek a 37-edik betöltött hét előtt jön a világra.

"A tüdő az aggyal együtt egy olyan szerv, amely nem nagyon tűri jól, ha az ő jól beprogramozott fejlődését valami megakasztja, pl. a koraszülöttség. Ha 28-ik héten kikerül abból a környezetből, ahol ennek a fejlődések zajlódnia kellene. Folytatódik evilágon is, csak nem úgy, mint ahogy méhen belül ez programozott lett volna" - nyilatkozta Szabó Hajnalka a Fejér Megyei Szent György Kórház Újszülött-, Csecsemő-és Gyermekosztály osztályvezető főorvosa.

Szabó Hajnalka hozzátette, attól függően, hogy a fejlődésnek melyik fokán jön világra a baba, mások a következmények. Minél távolabb van attól az időtől, amikor meg kellett volna születnie, annál súlyosabb, éretlen tüdővel, májjal, aggyal jön a világra.

Kritikus az első 24 óra

Magyarországon az életképesség határa a 24. hét, de ha egy baba a 23. héten világra jön és életjelenségeket mutat, annak az orvosoknak kötelességük segíteni. A korai babák esetében a legkritikusabb időszak mindig az első huszonnégy óra: hogyan sikerül adaptálódniuk a kinti világhoz vagy mennyire reagálnak az orvosi támogatásra.

A korip egy kis játékpolip, amit a koraszülött babák mellé tesznek az inkubátorba. A játékot nyálálló, színtartó pamutfonalból horgolják. Pontosan meg van határozva, mekkorák legyenek a csápjai, hogy ne tekeredjenek rá a babára, vagy a fejrésze mennyire legyen kitömve. A korip a szülőknek ad egyfajta érzelmi töltetet, hogyha otthagyják a gyereküket az inkubátorban, akkor sincs egyedül. Másrészt pedig a babát emlékezteti a köldökzsinórra, és remélhetőleg az életmentő csövek helyett ebbe kapaszkodik.

Aztán a későbbi időszak másfajta kockázatot hordoz magában. Például hogy hét nap után beköszönt-e egy késői fertőzés, a 33-34. hét környékén jelentkezik-e a koraszülöttek szembetegsége, vagy ha huszonnyolc napig igénylik az extra lélegeztetést, esetleg légzési támogatást, kialakul-e tüdőbetegség vagy sem.

Addig minden nap kritikus, amíg el nem érik a terminust, vagyis azt az időpontot, amire a születésük ki volt írva. Körülbelül ekkortájt – ha nem is napra pontosan – szoktak a babák hazakerülni.

Amikor hamarabb indul meg a szülés

Kollégánknak, Kovács V. Orsolyának lis egy hónappal hamarabb érkezett a kislánya.
„Várandósságom huszonhetedik hetében jártam hat éve ilyentájt, november közepén. Kicsi lányom a pocakomban már elérte az egy kilós súlyt és a harminc centis testhosszt. És tisztán emlékszem, hogyan futottak át ezek a gondolatok a fejemben: ha most megszületne, akár már életben is maradhatna... Valahogy kapaszkodtam ebbe a gondolatba: idáig már eljutottunk!

Számoltuk vissza a heteket, rendezgettük a babaszobát, és persze magamban azért fohászkodtam, hogy töltsük még szépen "egyben" az egész telet: február 17-re volt kiírva a szülés.

Előrelátó típusok vagyunk, egy hónappal ez előtt a bizonyos időpont előtt már becsomagolva állt a kórházi bőrönd, mert bármi történhet... De akkor még nem sejtettük, hogy az a "bármi" tényleg ilyen gyorsan be is következik. Este még gondosan elvasaltam a hófehér textilpelenkákat, és megnyugodva feküdtem le, azzal a gondolattal: mindennel elkészültünk, jöhet egy hónap pihenés.

Néhány órával később, hajnali négykor egy magzatvíz tócsában álltam a szoba közepén, és férjem törölközőkkel szaladgált körülöttem, sokkos izgalommal döbbentünk rá: innen már nincs visszaút! Emlékszem, ahogy reggel 6-kor a kórházban az egyik szülésznő azt mondta: bármi is történik, ma születésnap lesz! Január 20-a volt, 2014. Délben a karjainkban is tarthattuk a kislányunkat.

Furcsa, de bármennyit is aggódtam a terhességem során, azt a hajnali négyes ébresztőt követően teljesen elfelejtettem félni. Tudom, hogy tele voltam oxitocinnal meg adrenalinnal, de akkor is: csak azt az elképesztő örömöt éreztem, hogy ma végre megismerhetjük Őt! És hogy ez tényleg csak egy tökéletes nap lehet, mert ez az ő születésnapja!

Akkor már nem voltam ilyen eufórikus állapotban, amikor a 2380 grammos, törékeny, alacsony vércukorszinttel született, éhes csöppséget a mínuszokban jól bebugyolálva hazavittük a kórházból.

Remegve tettem minden este mérlegre, hogy gyarapodott-e az előírt napi 20-30 grammot. Egy nyugodt percem sem volt, ha nem.

És közben minden egyes nap köszönetet mondtunk, mert hibátlanul fejlődött, és mert legalább eddig "kibírta odabent", nem kellett sokkal súlyosabb próbatételekkel szembenéznünk. Amivel viszont sok szülőnek igenis kell.”

Túlélési esélyek

Bár a koraszülöttek túlélési esélyei sokat javultak, de sajnos nem mindegyik korababának van ilyen szerencséje. Egy 24. hétre született baba nagyjából hetven, egy 28-29. hétre született pedig körülbelül nyolcvan-kilencven százalékos eséllyel marad életben. De hogy milyen áron, az egy másik kérdés! Szerencsére drasztikusan csökkent azoknak a korai babáknak a száma, akikből súlyos látássérült vagy járásképtelen gyerek lett.

Borítókép: Kiss László
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek