3 évnél régebbi cikk

Házasodik a magyar – De hány éves korban?
Fehérvár Médiacentrum fotója
pixabay.com
Házasodik a magyar – De hány éves korban?

Minél később, adjuk meg a választ gyorsan, ugyanakkor ne feledjük, a mai világ már más képet mutat, mint a hetvenes években. Napjainkban átlagosan a férfiak 33, a nők pedig 30 évesek első házasságkötésük alkalmával.

És az első sokaknak az utolsó is, tegyük hozzá, hiszen a kimutatás nem a házasságok számát hivatott statisztikai sorba gyűjteni, hanem azt az életkort, melyben a magyar emberek eljutnak oda, hogy megházasodjanak. A 2020-as esztendő a vírushelyzet miatt abszolút nem kedvezett a házasságoknak, rengeteg pár elhalasztotta esküvőjét, azonban a házasságok elmúlt években felfutó száma vélhetően így sem indul el negatív irányba. Nézzük, az átlagos magyar fiatalok mikor döntenek úgy, hogy ideje a fészekrakásnak.

A világ változásával a házasságkötések is kitolódtak, míg korábban jóval fiatalabban vonultak oltár elé a magyar hölgyek és urak, addig ma már a karrierépítés, a biztos egzisztencia kiépítése, no meg nem mellékesen a legény/leány élet megélése után jöhet a sorban az esküvő. Az 1970-es években az először házasulandó hölgyek átlagosan 22, az urak pedig 25 évesek voltak (halkan jegyzem meg, az én szüleim még le is vitték ezt az átlagot, édesanyám mindössze 19, édesapám 21 éves volt a házasságkötésükkor), ez az átlagos életkor egészen az 1990-es évek közepéig tartotta magát.

Az emelkedés 1995-ben kezdődött, mindkét nem esetében egy évvel (a hölgyeknél 23, az uraknál 26 év volt az átlagéletkor) nőtt, majd innentől folyamatos volt az emelkedés. 2006-ra az uraknál elérte a 30 éves kort az első házasság ideje, míg a hölgyeknél ekkor 28 év volt a leggyakoribb. A lassú, de folyamatos emelkedés egészen 2014-ig tartott, legalábbis az urak esetében, az átlagos első házasulandók életkora ekkor érte el a ma is jellemző 33 évet. A hölgyek 2017-re jutottak el a 30 esztendőhöz, mely azóta is tartja magát, vagyis az elmúlt három esztendőben nem történt jelentős változás.

Érdekes képet mutatnak az átlagéletkorok akkor is, ha a válásokat nézzük, főleg, a településtípus szerinti lebontásban. Ez alapján a fővárosban a férfiak átlagosan 45,8, míg a hölgyek 43 évesek a házasságuk felbontásának pillanatában. A vidéki nagyvárosokban ezek a számok alacsonyabbak, itt az urak 45,4 évesek, míg a hölgyek 42,5 évesek ebben az élethelyzetben. A községekben élőknél pedig még alacsonyabbak az átlagéletkorok a válás kimondásakor, az ilyen településtípusokban élőknél az urak 44,9 éves, míg a hölgyek 42,6 éves korban mondanak búcsút a házaséletnek.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek