Partly cloudy10 °C
2021. március 1. hétfő Albin
Menü
Házhozszállítás

Kormányinfó: védettséget igazoló okmányt vezet be a magyar kormány

Nem csak a beoltottak, hanem a koronavírusból felgyógyultak, és azok is megkaphatják a dokumentumot, akik tünetmentesen átestek a víruson és vannak antitestjeik.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány legfrissebb döntéseit ismertető sajtótájékoztató beszélt február 11-én délelőtt arról, hogy védettséget igazoló okmányt vezet be a magyar kormány. 

Akik már megkapták a koronavírus elleni védőoltásukat, azoknál az okmány érvényessége azután kezdődik, hogy a második oltást is megkapták.

Azok is megkaphatják a dokumentumot, akiknek az orvosa igazolja, hogy felgyógyultak a koronavírusból. Ez esetben az érvényesség idejének kezdete az első negatív PCR-teszt időpontja lesz, vagy pedig az első pozitív tesztet követő 10. nap. Az említett két esetben ingyenesen igényelhető a dokumentum.

Akinél semmilyen tünettel nem járt a koronavírus,de hitelesített laborban vérvizsgálat mutatja ki, hogy vannak antitestjeik, ők költségtérítés mellett kérhetik az okmány kiállítását, ebben az esetben négy hónapig lesz érvényes.

A kormány egyelőre nem döntött arról, hogy ez milyen jogosultságokkal jár - tette hozzá Gulyás Gergely.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár