3 évnél régebbi cikk

Bonanza Banzai, Chris Rea, Seal és Gloria Estefan – Ezt hallgatta a világ 30 esztendeje
·Zeneslágerlista·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
www.discogs.com
Bonanza Banzai, Chris Rea, Seal és Gloria Estefan – Ezt hallgatta a világ 30 esztendeje
·Zeneslágerlista·Utolsó frissítés: undefined

Kijött a Bonanza Banzai harmadik albuma, Dr. Alban a kábítószer ellen kampányolt, de tarolt Chris Rea, Seal, Chubb Rock és Gloria Estefan – Ezek voltak a legnagyobb slágerek 1991 márciusában.

Nagy titkot nem árulok el, időben és térben rendezett zenei csapongásunk első állomása Nagy-Britannia, ahol az előző hónapban, vagyis 1991 februárjában egy rajzfilmsorozat szereplője, Bart Simpson uralta a UK Top40 slágerlistáját. Március beköszöntével aztán egy új nóta ugrott az élre, illetve egészen pontosan egy régi nóta került fel újra a brit listára.

A The Clash a Sex Pistols felbomlása után a brit punk központi bandájának bizonyult, Joe Strummer, Mick Jones, Paul Simonon és Topper Headon 1976 és 1986 között a britek kedvenc lázadó formációjának számított. A zenekar még feloszlása után is rendre elutasította azokat a felkéréseket, melyek során valamely dalukat egy reklámhoz szerették volna felhasználni.

Pedig az évek alatt a Dr. Pepper és a British Telecom és bepróbálkozott a bandánál, mindhiába. Aztán egyszer csak a Levi’s is kopogtatott, a tagok pedig Mick Jones szavára bízták a döntést, a banda fő zeneszerzője pedig egy határozott igennel felelt, mivel a Levi’s véleménye szerint erős és határozott része a popkultúrának. A The Clash egyik legnagyobb sikere, a Should I Stay Or Should I Go így a farmeróriás reklámjának zenéje lett, ráadásul újra kiadták Nagy-Britanniában, a nóta pedig rögtön az első helyre is ugrott a UK Top40-en, első helyét pedig kettő hétig meg is tartotta.

És akkor ne hagyjuk ki már azt a bizonyos 1991-es Levi's reklámot sem.

A hónap közepén aztán egy hétre átvette a vezetést a két korabeli komikus, Gareth Hale és Norman Pace, akik The Stonk című dalukkal hódítottak. No nem túl sokáig, jött ugyanis az akkor még csupán húsz esztendős brit popénekes, Chesney Hawkes, aki The One And Only című dalával öt héten át el sem mozdult az első helyről. az 1971-es születésű énekes rögtön élete nagy slágerével tűnt fel, később a The One And Only sikereit már nem tudta megismételni. A nóta szerte Európában szép sikereket ért el, a brit lista mellett Ausztriában is a csúcsra jutott.

Lépjünk tovább Németországba, ahol az előző hónapot a német rockbanda, a Torfrock zárat az élen az Offizielle Deutche Charts kislemezlistáján, a „Beinhart” című nóta még 1991 márciusának első hetét is az első helyen töltötte.

Ezt követően azonban el kellett köszönnie a legmagasabb pozíciótól, Németországban is berobbant ugyanis az Egyesült Államokban már az első helyig jutó alapított C & C Music Factory és az Gonna Make You Sweat (Everybody Dance Now). Robert Clivillés és David Cole együttese kiváló ritmusó funky-himnusza telitalálat volt Németországban, ahol 12 hétig szerepelt a legjobb tíz között, öt héten át pedig listavezető volt.

Persze a C & C Music Factory mögött is remek nóták tűntek fel a legjobb tízben a német sikerlistán. Ilyen volt például Seal, akiről talán kevesen tudják, hogy meglehetősen színes családi háttérrel rendelkezik, ugyanis egy nigériai édesanya és egy brazil édesapa gyermekeként látta meg a napvilágot Henry Olusegun Adeola Samuel néven.

Az már csak hab a nemzetköziség tortáján, hogy Seal egy londoni kórházban született. Korábban már foglalkoztunk vele, hiszen a nemzetközi zenei élet palettáján először Adamski oldalán tűnt fel a Killer című nótában, mely brit listavezető is lett. Később Seal már szólókarrierjére összpontosított, nem is rosszul, munkásságát 3 Brit Awards és 4 Grammy-díj elnyerése dicséri. 1991 márciusában a Crazy című dallal futott be az Offizielle Deutche Charts kislemezlistáján, ahol tartósan meg tudta tartani a második helyezését.

Nem ült sokat a babérjaink az előző hónapban a Hello Afrika című dallal a második helyig jutó Dr. Alban, aki egy hónappal később, 1991 márciusában már debütáló albumának második kislemezével tűnt fel a német slágerlista élmezőnyében. Ez a dal a No Coke volt, mely egy, a stockholmi Alphabet Street nevű szórakozóhelyen történt tragikus végkimenetelű partinak állított emléket.

Korábban Dr. Alban ebben a klubban dolgozott DJ-ként, a No Coke című dal pedig később Svédországban a kábítószer elleni harc jegyében indított kampány egyik vezető dallama lett.

Mindeközben az öreg kontinens rádiós játszási listája, a European Hit Radio Top 25 egy korszakos zenészlegendát köszönthetett az élen. 1991 februárjában jött ki Chris Rea sorrendben 11. stúdióalbuma, az Auberge, melynek címadó dala rögtön az EHR Top 25 első helyére ugrott.

Az albumot óriási siker kísérte, rengeteg országban lett aranylemez, míg Németországban és Svájcban elérte a Platina, Nagy-Britanniában pedig a dupla Platina minősítést, utóbbi 600 000 eladott példányt jelentett.

Ugorjunk egy kontinensnyit, nézzük, mely nóták voltak a legkedveltebbek 1991 márciusában az Egyesült Államokban. A Billboard Hot100 első helyén a februárban csúcsra kapaszkodó , Whitney Houston és az All The Man That I Need című dal kezdte az élen a hónapot.

Hamarosan azonban át kellett adnia első helyét, hiszen jött Mariah Carey, aki akkoriban csak úgy ontotta a slágereket. Ezek egyike volt a Someday, mely két hétig vezette a tengerentúli kislemezlistát.

Március végén előbb Timmy T. és a One More Try vette át az első helyet, majd jött az örök és megunhatatlan Gloria Estefan, aki a Coming Out Of The Dark című dallal lépett az első helyre. A kubai születésű Gloria Estefan (akinek eredeti neve Gloria María Milagrosa Fajardo García) ekkor már nagy ismertségnek örvendett, igaz, még nem számított Grammy-díjas énekesnőnek.

A tengerentúli hip hop lista élén az előző hónapot uraló EPMD és a „Gold Digger” című nóta elköszönt a magaslati levegőtől, az első helyet Chubb Rock és a Treat ’Em Right vette át. Chubb Rock, eredeti nevén Richard Simpson jamaikai születésű, ám gyermekként már New York utcáin szívta magába a hip hop zenét.

Legnagyobb sikereit a kilencvenes évek elején aratta, főleg a The One című albumával, melyről több nóta, így a mind a mai napig a funky-partikon rendre felcsendülő Treat ’Em Right is listavezető tudott lenni a Billboard hip hop listáján.

Utazásunk végén térjünk haza, nézzük, mely korongok voltak a legnépszerűbbek 1991 márciusában a MAHASZ albumlistáján. Sokáig tartotta első helyét Szandi, szépen fogyott a a Pa-Dö-Dő második albuma, de jött egy 1991 elején kiadott lemez, mely rögtön a MAHASZ listájának első helyére ugrott.

Ekkor adta ki harmadik albumát a Bonanza Banzai, a legendás trió, Hauber Zsolt, Kovács Ákos és Menczel Gábor kijött az 1984 című, 12 dalt tartalmazó koronggal. A címadó dal rögtön hatalmas sláger lett, de a Bonanza Banzai addig sikerei alapján ez természetesen nem okozott nagy meglepetést.

Mára ennyi fért zenei időutazásunkba, folytatás egy hónap múlva, amikor 1991 áprilisának zenei felhozatalát idézzük meg.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek