Az Íróasztal mögött Silye Sándor és Bobory Zoltán
Az Íróasztal mögött Silye Sándor és Bobory Zoltán
![Fehérvár Médiacentrum fotója](https://cms.fmc.hu/uploads/Silye_d3f1d24bef.jpeg)
Silye Sándor és Bobory Zoltán már hosszú évtizedek óta jó barátságot ápol, az Íróasztal című beszélgetéssorozat soron következő előadásán pedig szó esett az egykori újságíró pályafutásáról, és a kultúra területén végzett munkásságáról, aki szép emlékekkel gondol vissza a háta mögött álló időszakra. A beszélgetőpartner elárulta azt is, hogy a szakmának nem fordított hátat, ma is dolgozik, csak egy kicsit már másképp.
"Jelenleg a poadcast készítés tölti ki a mindennapjaimat, valamint vannak félkész könyveim is, azoknak kell majd kiadót találni" - mondta el Silye Sándor.
Az újságíró a Katonaportrék és az Arcok, harcok, emberek, életutak című köteteit mutatta be a Vörösmarty Társaság tagjainak. Bobory Zoltán nem titkolt célja volt, hogy buzdítsa beszélgetőtársát irodalmi munkájának folytatására.
A beszélgetéssorozat következő vendége Domonkos László, újságíró lesz, akinek szintén érdekes, színes élettörténetét ismerhetik majd meg az érdeklődők.