6 hónapnál régebbi cikk

Szárazréti forgatag Péter Srámekkel – kicsik és nagyok is jól szórakoztak
Fehérvár Médiacentrum fotója
Kiss László
Szárazréti forgatag Péter Srámekkel – kicsik és nagyok is jól szórakoztak

Vidám családi délutánnal várta a közönséget a Szárazréti forgatag vasárnap délután. A változatos programok között mindenki megtalálta a számára megfelelő elfoglaltságot, a legtöbben azonban Péter Srámek fellépésére voltak kíváncsiak.

Jumping Fitness edzéssel vette kezdetét a Szárazréti forgatag vasárnap délután. A kicsiket többek között arcfestés, csillámtetoválás és kézműves foglalkozások várták, a felnőttek vércukor- és vérnyomásmérésen vehettek részt, a színpadi produkciók között pedig gyermekkoncertek és táncbemutatók is szerepeltek.

"Van a légvártól a gyermekkoncertig mindenféle, meg csillámtetoválás is, minden csillog, villog, illetve ami nem titok, hogy Péter Srámeket elég nagy érdeklődés övezte az előzetes hírverések miatt, még Szolnokról is kaptunk üzenetet, hogy itt lesz és hogy lehet idejutni, úgyhogy nagyon örülünk, hogy az ilyen programokkal, ami egyrészt nyilván a helyi közösségért van, de azt gondolom, hogy az egész város tud nyerni azzal, hogy turistákat , érdeklődőket hozunk és ezt a szép várost mindenki megismerheti" – fogalmazott Berdó-Kovács Erika.

A standoknál helyet kaptak a helyi kézművesek és termelők, a Szárazréti Karitász csoport tartós élelmiszer gyűjtést szervezett a rászoruló családok javára, a színpadon egymást követték a színvonalas produkciók, a legnagyobb érdeklődés pedig Péter Srámek fellépését övezte.

"Nagyszerű a hangulat, ezt azt gondolom a tévénézők is hallják. Mögöttünk már óriási a buli és Péter Srámek következik, aki azt hiszem, hogy nagyon-nagyon sokak kedvence itt Székesfehérváron is. Új lendület Székesfehérváron, Feketehegy-Szárazréten, azt hiszem, hogy nagy örömmel várjuk a művész urat és nagyszerű lesz a délután további része is" – mondta Vargha Tamás országgyűlési képviselő.

A sokak számára népszerű Péter Srámek fergeteges hangulatot varázsolt a Szárazréti Közösségi Ház szinpadán, fellépése előtt azonban még elárulta, hogy koncertjei során tulajdonképpen a közönség hangulatától függően is válogatja és váltogatja dalait.

"A legsikeresebb dalom az a "Jöjj velem", ami a Zámbó Jimmy sorozatban volt igazából és azt a zenét a legjobban szeretik, szóval azzal fogom kezdeni és van nekem egy fix műsorom, de a helyszíntől függ, amikor látom az embereket, attól függ, hogy milyen a hangulatuk, milyen dalokat szeretnének hallani és úgy próbálok, majd a színpadon válogatok, hogy melyik dal legyen és melyik nem" – mondta el Péter Srámek.

Péter Srámek koncertje feltette a koronát a Szárazréti Forgatagra, a hangos sikernek köszönhetően pedig több mint elképzelhető, hogy a fonogram-díjas énekesnek nem ez volt az utolsó fellépése Székesfehérváron.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek