4 hónapnál régebbi cikk

Az elmúlt 500 év története a menyasszonyok szemszögéből
Fehérvár Médiacentrum fotója
Maráczi Lilla
Az elmúlt 500 év története a menyasszonyok szemszögéből

Hogyan éltek az elmúlt 500 évben a magyar menyasszonyok? Milyen megpróbáltatásaik voltak, hogyan élte túl a szerelem a világháborút? Egyebek mellett ezekről is olvashatnak azok, akik ellátogatnak a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontjába.

Új kulturális programsorozat indult városunkban augusztus 10-én. Az 1100 éve Európában 20 éve az Unióban című esemény célja, hogy felhívja a figyelmet örökségeinkre, hagyományainkra. Ehhez kapcsolódik az a kiállítás, amely augusztus  11-én, vasárnap nyílt meg a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontjában. A Magyar menyasszony című tárlat az elmúlt 500 év női szerepváltozásait mutatja be a menyasszony szemszögéből.

"Kiállításunkkal arra vállalkoztunk, hogy a különféle női sorsokat mutatjuk be, királynéktól kezdve egészen a cselédlányokig. Az látszik a tárlaton is, hogy az elrendezett házasságok végződhettek igaz szerelemmel, míg az így létrejött házasság sokszor bizony tönkrement"- tudtuk meg a kiállítás kurátorától, Simonovics Ildikótól.

Az interaktív tablókiállításon ruhák, esküvői kellékek, szerelmes levelek is megtekinthetőek, egészen augusztus 16-ig, délelőtt 10-től este 6 óráig. Emellett a Szent István Király Múzeum számos más kulturális programmal is készül a Királyi Napok idejére, egyebek mellett hadtörténettel kapcsolatok előadások és kiállítások várják az érdeklődőket, játékos foglalkozásokkal kiegészülve.

A Királyi napok teljes ideje alatt, vagyis egészen augusztus 20-ig, a látogatóközpontba és a Nemzeti Emlékhelyre a belépés ingyenes, minden nap délelőtt 10-től este 6-ig tartanak majd nyitva.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek