Térzenével ünnepeltek a zene világnapján az Országalmánál
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Térzenével ünnepeltek a zene világnapján az Országalmánál

Mozart, Schubert, Farkas Ferenc művei és a Kárpát-medence népdalkincsének ismert dalai is felcsendültek a Belvárosban a zene világnapján. A Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai mintegy kétórás koncertet adtak a Városház téren.

Október 1-jét 1975-ben nyilvánították a zene világnapjává a világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin ajánlására. A kezdeményezés célja, hogy a sokszínű muzsika segítségével közelebb hozzák egymáshoz a különböző embereket és kultúrákat. Több mint tíz éve, hogy a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai műsorral örvendeztetik meg a fehérváriakat október 1-jén. Köszöntőjében Király István, az oktatási intézmény főigazgatója elmondta, a zene az érzelmek, a történelem, a kultúra és az emberi lélek legmélyebb rétegeinek tükre

Az alapfokú képzésben résztvevők, vagyis a zeneiskolások és a művészeti szakgimnazisták egymást követték idén is egy közel kétórás műsorfolyamban a Pipó-torony előtti „színpadon”. A színvonalas produkciókban komolyzenei darabok és népdalok csendültek fel.

A zene világnapjához kapcsolódó városi közös ünnepet október 3-án tartják, amelyen a hagyományoknak megfelelően számos kórus és hangszeres formáció fellép majd.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek