Megérkeztek Fehérvár angyalai, Covid-árvákat ajándékozott meg a városMegérkeztek Fehérvár angyalai, Covid-árvákat ajándékozott meg a város
Székesfehérvár önkormányzata adományozó programja keretében 2010 óta minden évben más-más, nehéz körülmények között élő gyermeknek ajándékoz egy kis csomagot és karácsonyi műsort, szebbé varázsolva számukra az ünnepi időszakot.
Cser-Palkovics András polgármester úgy fogalmazott: "Rászoruló gyermekeknek, fiataloknak adunk át egy kis ajándékcsomagot ilyenkor, és az ajándékcsomag mellett egy kis rendezvény, program megszervezésére is sor kerül, hogy élményt is kapjanak a gyerekek, hiszen a fő cél, hogy örömöt vigyünk a mindennapjaikba, Adventi felkészülésükbe, Karácsony szent ünnepébe. Fontos, hogy az ajándékon túl érezzék, a közösség figyel rájuk!"
Idén olyan Fejér vármegyei gyermekek részére biztosítottak ajándékot Fehérvár angyalai a Regőczi István Alapítványon keresztül, akik egyik vagy mindkét szülőjüket a koronavírus járvány következtében veszítették el.
Herczegh Anita elmondta:
Mivel itt, Fejér vármegyében is vannak Covid-árvák, rájuk is gondolunk most, de hálásan köszönöm Fehérvárnak, hogy nemcsak ilyenkor fókuszál a fiatalokra, hiszen a várostól többször kaptunk már támogatást." - fogalmazott a Regőczi Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Fehérvár angyalai idén is sikeresen teljesítették akciójukat: 37 Covid-árva gyermeknek tették szebbé az ünnepre való készülődését egy-egy karácsonyi ajándékcsomaggal.