Németh János 80! A megyei foci ikonja 43 éve a Vidi szolgálatában
Németh János 80! A megyei foci ikonja 43 éve a Vidi szolgálatában
Németh János 80! A megyei foci ikonja 43 éve a Vidi szolgálatában- Nagyjából egy évvel ezelőtt már nekifutottunk ennek a beszélgetésnek, ám utóbb kiderült, hogy egy kis technikai probléma okán a rögzített anyag felét "kukázni" kell, ezért most ismét nekifutunk, kiegészítve annak az interjúnak az anyagát. Felidézve a kezdeteket: Szülőfaludban, Lovasberényben fertőződtél meg a foci szeretetével, amit az Aranycsapatnak köszönhetsz. Egy helyi mesterembernek volt rádiókészüléke, amit a meccsek alkalmából az ablakában az utca felé fordított, és te, illetve még számos gyerek és felnőtt így hallgatta a legendás Szepesi-féle közvetítéseket Puskás Öcsiék mérkőzéseiről. Ez volt számodra a kezdet, az 50-es években. A sztori innen folytatódik most: szervezett keretek között hol és mikor kerültél kapcsolatba a futballal?
- No, ez is az 50-es évekhez kapcsolódik, először az iskolában rúgtam a labdát, majd amikor 1959-ben elvégeztem a 8 általánost, már igazolt játékosa voltam az akkor megyei I. osztályú berényi csapatnak, az ifiben. Nem csak nekünk, a megyében Velencének, Kincsesbányának, Polgárdinak is remek kis csapatuk volt, akik nagyon nagy csatákat vívtak egymással. Nem ment rosszul azon a szinten foci, hiszen az 1960/61-es bajnokságban már a felnőtt csapat tagjaként léphettem pályára. Ez hatalmas dolog volt nekem, ráadásul rendszerint 5-600 néző jött ki a meccseinkre. Amit annak is köszönhettünk, hogy sok egyéb hétvégi program, esemény nemigen volt a faluban, a foci volt a legfőbb szórakoztató program. Egészen 1965-ig játszottam Lovasberényben, amikor be kellett vonulni katonának, így kerültem határőrként Vas megyébe, Kőszeg-Szombathely térségébe. Ott aztán az NB III-as Szombathelyi Dózsában, BM-es csapatban rúgtam a labdát a szolgálatom leteltéig, én jelesül 1968 tavaszáig. Nagyon emlékezetes időszak volt ez nekem, nagy hangulat, jó meccsek, mérkőzések után szórakozás, kislányoknak udvarlás, minden ami csak belefért. Az én korosztályom a 45-ös volt, amelyben a Burka Imre is focizott a későbbi első kiváló Vidiből, VT Vasasból. A honvédséget követően már komolyan nem jöhettem számításba, mint játékos, magasabb szinten, így aztán úgy döntöttem, hogy az edzőség felé fordulok. A helyi, a berényi csapatnál trénerkedtem 1974-ig, amikor aztán - már '75-ben - Dévényi Tibor ügyvezető elnök úr és Bőke Béla invitálására a MÁV Előréhez kerültem.
- Ők akkor fiatal sportvezetők voltak, kiváltképp Dévényi Tibor, aki az ország talán legifjabb sportköri vezetőjének számított, hiszen már huszonévesen ügyvezető lett. Neki jó szeme is volt a szakmához, mert játékosban, edzőben, vezetőtársban is olyan, zömmel fiatal társaságot hozott össze, akik nagyon jók, tehetségesek voltak, mint például te magad is, fiatal edzőként. Mondhatjuk, hogy egy igazán remek, családias csapat jött össze akkor a Lokinál.
- Valóban, egy igazi család voltunk szinte, nem véletlen, hogy aztán a következő esztendőben,
1977-ben felkerült a MÁV Előre az NB I-be. Ekkor Nagy Laci bácsi volt az utánpótlás vezetője (az öreg "Suru", mert mindenki így ismerte) és lelkesedésében azonnal sok mindent rám bízott, így amikor előállt az a helyzet, hogy hirtelen kellett előkészítő, serdülő és ifi csapatokat is toborozni, mert az első vonalban elő volt írva, hogy működnie kellett előkészítő, serdülő 1, 2, 3 és 4-es csapatnak, valamint két ifinek is, míg addig csak 1-1 serdülő és ifi létezett. Na, ez nagyon komoly kihívás de szép feladat volt, amit a Vidi, pontosabban a legendás utánpótlás szakágvezető, Csiszár "Guszti" bácsi segítségével oldottunk meg. Rengeteg olyan fiatal játszott akkor a Vidinél, akik ügyesek voltak, de még erősödniük, fejlődniük kellett, hogy beférjenek a korosztályos csapatok kezdőibe, így velük, akiket hozzánk irányítottak, s innen-onnan toborzott ifjoncokkal lett hirtelen hét utánpótlás csapatunk a korábbi kettő helyett!
Így került pl a Lokihoz rövid időre Gyenti Laci is, majd ment vissza a Vidihez. Orbán Viktor és társai is jó csapatot alkottak akkoriban a MÁV Előre ifiben, de külön büszke vagyok az 1962-63-as korosztályra, akiknek szintén voltam az edzője, mert ezzel a társasággal országos bajnokságban a 3. helyen végeztünk!
- Ha már Magyarország jelenlegi miniszterelnökét, Orbán Viktort és csapatát említetted, hogy ő milyen játékos volt ifjonc korában? Tehetséges, volt benne fantázia, vagy ebben a tekintetben nem emelkedett ki a többi közül?
- Labdarúgásban nem lett volna első számú, mint a politikában, pláne, hogy az ő korosztályában Détári Lajos és még néhányan játszottak olyanok, akik meghatározók voltak, ugyanakkor el kell ismerni, hogy ügyes csatár volt, jól bánt a labdával. Az a csapat egyébként nemcsak a pályán ügyeskedett, hanem az iskolapadban is. A szűk keret 17-18 tagja közül 14-15-en gimnáziumba és szakközépiskolába jártak, s csak hárman-négyen szakmunkásképzőbe. Szinte mindenkiről vezettem statisztikákat, lejegyeztem mindent ami fontos volt, s ezek a jegyzetek később is nagy hasznomra voltak, például, amikor átjöttem a Vidihez, itt is sokat merítettem ezekből a jegyzetekből. Hasonló családias, összetartó légkört akartam kialakítani minden csapatomnál, mert ebben a MÁV Előre volt a példa. Ezt a játékot szeretet, alázat, összetartás nélkül nem lehet jól játszani, egyben sikerorientált közösségnek is kell lennie az adott csapatnak. Visszatérve a MÁV Előréhez: sajnos az első csapat 1980-ban kiesett az NB I-ből, elindult a gyors hanyatlás időszaka. Ekkor a vasutas csapatokat felosztották, tehát a Debrecen, a Szombathely és az Északi Járműjavató maradt a fő támogatott, a BVSC, a Szolnok és mi ki lettünk húzva, a megfelelő támogatás híján csak az NB II, NB III lehetett a cél, tovább nem lehetett lépni. Ekkor jött képbe nálam a Videoton.
- Itt kicsit még térjünk vissza az Orbán-féle csapatra, amelyet két évig edzettél: én akkor már a Loki serdülő játékosa voltam és úgy emlékszem, az a gárda sem volt eredménytelen. Jól emlékszem? Illetve Orbán Viktor amolyan vezérszereplő, hangadó volt a csapaton belül, látszottak ezek az erényei?
- Ez egy jó közösség volt, egy húron pendültek a srácok a sport és tanulás területén is. Jó példa erre, amikor Tatán jártunk a központi edzőtáborba, mert érettségi után volt egy felmérés az NB I-es ificsapatok számára. Itt a tartós futásban és a tehetségek kiválasztásában is a legjobbak közé tartoztunk, amiért Albert Flórián külön megdicsérte a srácainkat. Összetartottak, jól dolgoztak pályán és azon kívül is. Miniszterelnök urunkra áttérve: kifejezetten érdeklődő srác volt, minden érdekelte, mit miért kellett csinálni. Miért kell 10 x 30 métert futni, miért nem 15 x 30 vagy 22 x 30 métert? Ennek okán nekünk is felkészültnek kellett lennünk, hogy válaszolni tudjunk, ha érkezik egy váratlan kérdés. Amúgy a társai között is szeretett a középpontban lenni, de a többi srác szívesen tartózkodott az ő társaságában, mert mindig jó volt a hangulat, jó kollektívát alakított ki maga körül.
- Úgy tudom, máig tartjátok a kapcsolatot, különböző rendezvényeken, meccseken is gyakran találkoztok és a véleményedre is kíváncsi, ha fociról van szó.
- Korábban, amikor még kevésbé volt ennyire elfoglalt, lekötött, mint manapság, gyakrabban találkoztunk itt a Vidi meccsein vagy a Puskás Akadémia mérkőzésein, ma már kevesebbet, de amikor igen, természetesen a foci a téma, a régi időkről is beszélgetünk, hogy akkor hogy volt, mi volt, s ma hogy van. Egyébként van tanácsadója sport ügyekben több is, nem szorul az én véleményemre.
- A MÁV Előréhez kötődő időszakod viszonylag rövid, de szép, intenzív volt. Aztán átjöttél a Vidihez és máig itt vagy, több, mint 40 éve. Hogy jött képbe ez a váltás?
- Bencsik Pista bácsi volt akkoriban a Videoton elnöke, Szalmásy Tamás a labdarúgók ügyvezetője, s a Nagy Laci bácsiéknál - akik itt laktak nem messze a Hosszúsétatéren - gyakran összejöttünk egy fröccsre és beszélgetésre a Vidi meccsek utána hazafelé menet. Ezek során vetődött fel a Pista bácsiék részéről, hogy jól jönne a Vidinél még 1-2 jó utánpótlás szakember. Nagy Laci bácsi engem kifejezetten ajánlott nekik, emlékeztetve őket arra, hogy az én MÁV-os csapatom nem kapott ki az adott szezonban a Viditől, a Sóstón 1-1-et játszottunk, s a másik meccsünkön is döntetlenre végeztünk. Ennek is köszönhető talán egy kicsit, hogy végül a Sóstóra kerültem. Január 19-én, a születésnapom előtt egy nappal egyeztünk meg és 20-án, gyakorlatilag a születésnapomon kerültem hivatalosan is a Videoton kötelékeibe. Azóta, immár 43 éve itt szolgálok.
- Dolgoztál az utánpótlás edzőségen kívül több más pozícióban is, így több érában és sok évig technikai vezetőként. 43 éve a Vidinél vagy, és bár most töltöd be a 80. életévedet, sem szellemileg, sem fizikailag nem tűnsz egyáltalán ennyinek. Helytálló tehát a sablonkérdés: hogy vagy most?
- Köszönöm, jól érzem magam a bőrömben!
Sokan lehet, hogy nem hiszik el, de tény: soha nem voltam táppénzen, soha betegség miatt nem mulasztottam edzést, mérkőzést, semmilyen feladatot, de szabadságot sem vettem ki soha. Összességében több, mint 1400 nap szabadságom maradt bent hivatalosan a Vidinél, amióta itt vagyok.
Egyébként módszertani vezetőként kezdtem itt a pályafutásomat az edzőségen kívül. Akkoriban a nagyobb egyesületeknél voltak módszertani osztályok, s én a Videotonnál ennek lettem a vezetője. Akkor konkrétan a '88-as szöuli olimpiára való felkészülést kellett, hogy segítsék. Hozzám tartoztak a kerékpárosok, a vitorlások, tájfutók és a labdarúgók, akik közül azoknak a tehetség munkáját kellett összehangolni a szövetségekkel együttműködve, akik szóba kerülhettek később az olimpiai csapatokba kerülésre. Ezzel párhuzamosan az utánpótlás technikai vezetője is voltam, ezt sokáig csináltam, már 1982-től, ahogy idekerültem. Besegítettem az UEFA menetelésnél is a felnőttekhez, ha a Fejes Gabi nem ért rá, aztán jött a Kaszás Gábor féle csapat az évtized végén, ekkor már a felnőtteknél végeztem a technikai vezetői feladatokat. Emlékezetes marad mindörökké, hiszen az első idényben csak azért nem lehettünk bajnokok, mert volt az az átkozott, meccsek utáni 11-es párbaj szabály döntetlenek esetén. Nekünk nem jöttek ki jól ezek a büntetőpárbajok, sok pontunk beragadt, pedig a korábbi két pontos rendszerbe és ami azóta máig létezik, a 3,1,0-ás pontozás esetén is mi lettünk volna a bajnokok. 1992-ben adtam át a stafétát a Horváth Gabinak. Nekem ez az életem, sosem panaszkodtam, a családom sem, de el kell ismernem, a klubnál sokkal több időt töltöttem el, mint otthon. Ez egy ilyen hivatás, ennek soha nincs vége, ha belekezdesz és szívből csinálod. Gyakran előfordult, hogy késő este volt vége egy meccsnek, csak aludni mentem haza, reggel már ismét irány a Sóstó! Mindenesetre nekem ez volt és mai ez az életem, ez a legszebb része.
- Amennyiben mindent mérlegre teszel és visszagondolsz erre csaknem hat évtizedes pályafutásra, amit a fociban eltöltöttél, mik voltak a legszebb élményeid?
- Olyan nagyon nagyok, amik esetleg érdeklik a közönséget, azok a Videotonnál történtek. Például, örök emlék, amikor a Kaszás-csapattal megnyertük Indiában a Nehru kupát, mint magyar válogatott.
Először klubként kezeltek minket, mivel edzés közben és azon kívül is Vidi címeres felszerelés volt rajtunk. Elmondtam az indiai szervezőknek, illetve hatóságoknak, hogy mi válogatottként vagyunk ott. Bizonyítékként leírtam nekik, hogy a Petry és a Jován az MTK-ból jött, Emmer Tatabányáról, Petres Tamás a Vidiből, ki innen, ki onnan. Felsoroltam ki melyik klubból jött hozzánk, hogy bizony mi válogatott vagyunk! Az MLSZ-től csak meccsen használható mezeket kaptunk.
Összesen 30 napot voltunk kint, soka meccset játszottunk és meg is nyertük a kupát.
- Összességében véve, mi aza fő üzenet, amit a mai generációknak küldenél, akik a fociban mozognak és szeretnének olyan sokáig és olyan eredményekkel ebben tevékenykedni, mint te magad, mire figyeljenek leginkább? Mi a legfontosabb?
- Ehhez a tevékenységhez kell elhivatottság, szeretet, alázat és nem utolsó sorban az az isteni indíttatás, hogy ezzel áldott meg a sors, hogy ezt a tevékenységet folytassam, mert ennek tényleg nincsenek határai. Valamikor az lehetett sportvezető, aki kiváltságokat élvezett. Egy faluban a plébános, iskolaigazgató, az orvos és a párttitkár lehetett "futballfőnök", de nagyjából egy városban is ez volt, így volt. Most már lehet bárki sportvezető, senkit sem megbántva, aki elvégzi a tanfolyamokat, képzéseket. Csak ezt nem tudom, mit tanulnak ezeken a képzéseket, iskolákban, mert nem mentünk előre még sokat ebben a rendszerben...
- Tehát a tapasztalat, elhivatottság, kitartás, ha jól értem, ezek a legfontosabbak.
- Igen, és az is nagyon fontos, talán a legfontosabb, hogy ez nem egy áldozat, ez egy életforma, egy életre szóló elhivatottság. Akinél ez adott, az jó úton jár és sikeres lehet. Ebben nem lehet kudarc. Vereséget lehet szenvedni egy meccsen, de abból úgy kell tanulni, hogy a következő meccsen győzzön a csapatod és te is erősebb legyél tőle.
