Fából faragott költészet Takács Imre emlékére
Fából faragott költészet Takács Imre emlékére
Fából faragott költészet Takács Imre emlékéreNagy Benedek szobrászművész alkotásai közül már többet is bemutattunk, az alkotó műveivel sokszor találkozhatunk Székesfehérváron, hiszen a Köztérkép összefoglalója szerint összesen 27 műve látható a városban. Írtunk már a Videoton SC legendás mesteredzőjét, Kovács Ferencet megörökítő szoborról, foglalkoztunk az öreghegyi szőlőművessel, vagy József Attila mellszobrával, mely a róla elnevezett kollégium előtt látható. Szintén bemutattuk a szobrászművész Vörösmarty Mihályt megörökítő alkotásaival is.
Nagy Benedek kötődése a városhoz évtizedes múltra tekint vissza, az 1941. március 15-én a Csallóközben született alkotó 24 éves kora óta Móron él, így a lakhelye mellett Székesfehérváron is igen ismert. Az egykori tanárember (A pápai tanítóképző elvégzése után kettő esztendeig Rábacsanakon tanított) művészetéről így ír a Köztérkép:
„Kisplasztikákat, érmeket, megrendelésre köztéri kompozíciókat: emlékműveket, emlékszobrokat, portrékat, domborműveket készít. Megmunkál fémet, követ és fát. Alapvetően figuratív szobrászata expresszív hangoltságú. Művészetében visszatérő motívum a lovas-ábrázolás (Mór, Bakonycsernye, Törökbálint). Alkotásai részletgazdagok, mívesen kidolgozottak.”
Ahogy Nagy Benedek szobraival kapcsolódik a városhoz, úgy Takács Imre költeményeivel vált Székesfehérvár kultúrtörténetének részévé. Takács Imre 1926. augusztus 31-én született Rábasömjénen. Sárváron, esti tagozaton végezte a polgári iskolát, majd 1956-ban vette át az ELTE-n magyar szakos tanári oklevelét. Szegény paraszti családból származott, így fiatalon napszámosként, kosárfonóként dolgozott.
Egyetemi tanulmányait követően újságíróként és középiskolai tanárként tevékenykedett. 1958-tól a soponya-nagylángi gyermekváros nevelője, majd 1962-től Székesfehérváron volt tanár. 1964-től ugyanitt könyvtárosként dolgozott. 1982-től a Kortárs folyóirat munkatársa, a versrovat szerkesztője. Amikor 1988-ban újjáalakult a Vörösmarty Társaság, 1990-ben pedig megszülethetett az Árgus, mindkét közösségben otthonra lelt. Munkásságát 1961-ben József Attila-díjjal ismerték el, majd 1983-ban Radnóti-díjat, 1993-ban Deák Dénes-díjat vehetett át. Takács Imre 2000. november 19-én, 74 esztendős korában hunyt el. Munkásságáról 2016-ban, születése 90. évfordulóján emlékeztek meg Székesfehérváron, Cser-Palkovics András polgármester így fogalmazott Takács Imréről, a város díszpolgáráról:
„Ma szerencsére sok generáció már nem érti, miért lehetett nehéz őszintének és szabadnak lenni. A szabadságról beszélünk, de őszinték nem vagyunk a XXI. század elején, sokszor nem beszélünk fontos társadalmi problémákról, csak azért, mert illetlennek tartjuk ezt. Sokszor csak akkor kezdünk el beszélni a gondokról, amikor már nagy a baj. Amikor Takács Imrére emlékezünk, akkor fontos egy emlékülés, egy kötet, amit kézbe vehetünk, de fontos azt az üzenetet is megérteni, hogy csak őszintén érdemes élni, mert akkor tudjuk közös dolgainkat rendezni."
És hogy mi módon kapcsolódik össze a két alkotó, a költő Takács Imre és a szobrász Nagy Benedek? Takács Imre a Béla úti temetőben található lelt örök nyugalomra, síremlékét pedig Nagy Benedek készítette el. A 2000-ben készült, immár 25 esztendős, fából faragott alkotásról így ír a Köztérkép:
„Elől egy - a költőket az égbe röpítő - pegazus látható, míg a hátán az életfa szimbóluma jelenik meg a Zsellérek unokája című költeményének utolsó soraival (...S MINT KUTAK VIZE: LÉNYEGE ÖNMAGAMNAK, TÜKRE A CSILLAGOKNAK)”
A költő és a szobrász élete groteszk módon a halál után fonódott össze az alkotásnak köszönhetően, mely örök emléket állít mindkettejük munkásságának, kiemelve megkérdőjelezhetetlen helyüket Székesfehérvár művészettörténeti lexikonjában.
