A legjobbak mérték össze tudásukat Fehérváron
A legjobbak mérték össze tudásukat Fehérváron

Vármegyei kerékpáros versenyek döntőjére várták szerdán a legjobbakat, hogy ügyességükről és KRESZ tudásukból bizonyíthassanak. Korábban minden vármegyei rendőrkapitányságon megrendezték a városi és területi döntőket, onnan a legkiemelkedőbbek jutottak be a szerdai, vármegyei döntőbe.
13 iskola 55 diákja mérte össze tudását az István Király Általános Iskolában.
"A verseny célja, hogy a gyerekek minél fiatalabb korukban kezdjenek el foglalkozni a közlekedési szabályokkal. Tanuljanak meg biztonságosan kerékpározni, ezáltal biztonságosan közlekedni" - fogalmazott Illés Mihály, r. alezredes, a Fejér Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára. A gyerekek régóta készültek a megmérettetésre. KRESZ feladatokat oldottak meg, az ügyességi versenyre pedig egy-egy akadálypályán próbáltak minél jobban felkészülni.
A vetélkedő már közel 30 éves hagyományra tekint vissza.
Az eredmények pedig kézzel foghatók, hiszen az elmúlt években folyamatosan csökkent azon balesetek száma, amiben gyerekek is érintettek voltak.
A szakemberek szerint minél fiatalabb korban tanulják meg a szabályokat a gyerekek, annál biztosabban és biztonságosabban tudnak közlekedni. A most rendezett versenyen pedig már csak azért is érdemes volt részt venni, mert legjobban teljesítő felsősök, akár kerékpárt is nyerhettek a vetélkedőn.