Augusztus végéig még tartanak a fáklyás és panorámabuszos városnézések Székesfehérváron
Augusztus végéig még tartanak a fáklyás és panorámabuszos városnézések Székesfehérváron

A fáklyás séták augusztus 29-ig, péntekenként 21 órakor indulnak a Tourinform Irodától. A résztvevők a várfalak mellett és a belváros kis utcáin haladva ismerhetik meg Székesfehérvár titkos történeteit. A program legalább 10 fő részvételével indul, a díj 2500 forint, közölte az Önkormányzati Kommunikációs Központ (ÖKK).
A panorámabuszos városnézés szombatonként kétszer is elérhető: 16.30-kor és 17.30-kor a Piac téri buszpályaudvar helyi járatos megállójából. Az útvonal a Palotai úton indul, majd érinti többek között a Zichy-ligetet, a Dózsa György utat, a Bory-várat és a Budai utat is, mielőtt visszatér a kiindulópontra. A busz legalább 15 fő jelentkezése esetén indul, rossz időben viszont elmarad. A részvételi díj felnőtteknek 2500 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak 1500 forint, három év alatti gyermekeknek ölben ülve ingyenes. Az ár tartalmazza az idegenvezetést és a busz költségét.
Információ a programokról a Tourinform Irodában (Oskola u. 2–4., Hiemer-ház) vagy a 06 22/537-261-es telefonszámon érhető el.