László Csaba, akit az édesanyja is a foci felé terelt
László Csaba, akit az édesanyja is a foci felé terelt
László Csaba, akit az édesanyja is a foci felé terelt- Mikor és milyen körülmények között kezdődött a te kapcsolatod a futballal?
- 10 évesen kezdődött a labdarúgó pályafutásom, akkor lettem igazolt játékos Várpalotán, ahol végig járva a ranglétrát a serdülő és ifi korosztályban 16 és fél évesen kerültem be a felnőtt csapathoz. Ott játszottam egészen 20 éves koromig, majd Fehérvárra kerültem a Videotonhoz.
- Maradva még picit a kezdeteknél: volt valaki, aki terelt a foci felé, netán egy testnevelő tanár, egy családtag, vagy teljesen spontán alakult úgy, hogy a focipályán kötöttél ki?
- Semmi extra, csak annyi volt a történet, hogy édesanyámnak az egyik kolleganője jelezte, indul egy serdülő csapat Várpalotán, az ő fia is megy a toborzóra, így mentem én is. Így kezdődött. Ez nem egyedi, sokan kerültek a sportba anno ilyen vagy hasonló módon.
- Miképpen kerültél aztán a Vidihez?
Ez viszont nem egy mindennapi sztori:
egy edzőmérkőzést játszottunk 1987 nyarán itt, ahol most is állunk, ennek a füves edzőpályának a helyén az akkori salakoson a Videoton utánpótlás csapatával. Mint utólag kiderült, ezt a meccset azért hozták össze, mert akkor már - mivel sokan elmentek '86 végén és '87-ben is a Videotontól - keresték a lehetséges utódokat, úgyhogy tulajdonképpen ezért játszottuk akkor, hogy megnézzenek engem,
majd ezt követően Fejes Gáborék kerestek meg, hogy szeretnék, ha jönnék a Videotonhoz.
- Ide igazoltál, aztán hamar be is mutatkoztál első osztályban. Emlékszel az első mérkőzésedre?
- Természetesen igen. Érdekes, hogy tétmeccsen előbb a nyári Intertotó Kupa sorozatban játszottam, majd csak eztán jött a bajnoki bemutatkozás. Az első mérkőzésem az NB I-ben 1987 augusztusában volt, az MTK-nál játszottunk és 1-1-re végeztünk. Akkor Kovács Feri bácsi volt az edző, s egy elég fiatal csapattal indultunk neki a bajnokságnak.
- Aztán a következő egy kiugró szezon lett. Érkezett a kispadra Kaszás Gábor, akinek a keze alatt szárnyalt a csapat, amelyet csak az akkori életképtelen szabály - miszerint döntetlennél a meccsek után rögtön 11-eseket rúgtak, a győztesnek pedig járt 2, a vesztesnek csak 1 pont - okán mindössze 4. lett a Vidi, holott minden egyéb korábbi és azóta érvényben lévő pontszámítás szerint ti lettetek volna a bajnokok! Miképpen emlékszel vissza erre a szezonra, erre az esztendőre, hiszen akkor már te is stabil, kihagyhatatlan csapattag voltál.
- Igen, nagyon szép időszak volt, hiszen kiváló, gólgazdag mérkőzéseket játszottunk, főleg hazai pályán. Nagyon sok néző jött ki a stadionba, nem volt ritka a 8-10 ezres nézőszám sem, úgyhogy számomra is felejthetetlen idény volt ez. Sajnos a pontozási rendszer abban az évben nem kedvezett nekünk, egyetlen 11-es párbajt nyertünk meg, méghozzá a legutolsót amikor már mindegy volt, hogy mi lesz az eredmény. Előtte talán az összes többit elveszítettük - 6-ból 5-öt összesen, ha jól emlékszem - és sajnos emiatt nem jött össze a dobogó és a bajoki arany. Nagyon jó mérkőzéseket játszottunk, mert valóban egy támadó szellemű csapat volt a miénk, remek erőnléttel, mert nagyon kemény edzéseket vezetett be Kaszás Gábor, amikor megérkezett, s szerencsére ennek valóban meglett a hozadéka, hiszen nagyon sok gólzáporos mérkőzést játszottunk.
- Kaszás mester aztán sajnos szerencsétlen körülmények között távozott, elhunyt egy autóbalesetben a következő szezon derekán, a téli felkészülési időszakban, és jött ideiglenesen Mezey György, de a csapat nem úgy végzett a bajnokságban ahogy sokan tervezték. Szerinted mi volt ennek az oka, csak és kizárólag Kaszás Gábor sajnálatos halálesete?
- Nem gondolom, hogy csak a haláleset játszott közre, mert
sajnos az őszi szezonban sem úgy szerepeltünk, ahogy vártuk, nem tudnám megmondani, mi lehetett az oka. Akkor is igyekeztünk, tettük a dolgunkat, de valahogy az eredmények nem jöttek. Lehet, hogy az ellenfelek is jobban figyeltek ránk éppen azért, mert az előző szezonban nagyon sok gólt lőttünk, lehet, hogy ezért is jobban védekeztek ellenünk.
Nem tudnám megmondani, hogy mi volt az oka, de sajnos valóban így történt, hogy a második szezonban már nem sikerült úgy szerepelnünk, mint az elsőben.
- A saját szerepedet, te hogy láttad ebben az időszakban? A szurkolók egyértelműen úgy tartották, amikor beépültél a csapatba, hogy Kovács Józsi és Diszt Laci után, mellett, ismét van egy kiváló, elegánsan focizó középső védője a klubnak.
- Valóban, én nem voltam egy nagyon rugdosós, keménykedő játékos, jól fogadtak mind a szurkolók, mind a csapatban a csapattársak amikor megérkeztem, ráadásul szinte azonnal sikerült bekerülnöm a csapatba, és úgy érzem, hogy sikerült egyből helyt is állnom.
- Néhány év elteltével aztán - bár jó pár szezont lehúztál a Videotonban - jött egy váltás, a helyi konkurenciánál, a Gázszerben folytattad. Miért érezted úgy, hogy váltani kell?
- Én akkor kerültem a Gázszerhez, amikor megnyerte a csapat az NB II-es bajnokságot, de előtte már egy pár hónapja a Gázszernél edzettem, mivel az akkori Videoton vezetőséggel akadt nézeteltérésünk, így egy ideig csapat nélkül voltam, ezért kértem a lehetőséget, hogy elmehessek. Akkor Hartyáni Gábor volt az edző a Gázszerben, Németh Laci pedig a tulajdonos-elnök, s egy jó kis csapat formálódott, amelynél egy évet töltöttem el.
- Nem rajtad múlott, hogy ez nem lett több, mert ez a csapat végül nem tudta beteljesíteni azt, amire hivatott lett volna, te pedig már közben távoztál a BVSC csapatához. Nehéz volt a váltás?
- Ez a váltás azért történt meg, mert
a BVSC-nél a Mezey Gyuri bá' volt az edző, aki Kaszás Gábor halála után átvette a Videotont, s akivel akkor már egy kifejezetten jó kapcsolatom alakult ki, ezért úgy gondoltam, hogy ideje megpróbálnom magam egy fővárosi csapatnál is,
így mentem el a BVSC-hez.
- Később aztán visszatértél egy nagyon rövid időszakra a Vidihez, de ekkor azért már nagyon sok sérülésen túl voltál, így elsődlegesen ez okozta azt, hogy az élvonalbeli focival viszonylag fiatalon, 32-33 évesen felhagytál, majd alacsonyabb osztályba, előbb Bodajkra, aztán az Ikaruszhoz kerültél.
- Igen, sajnos elég sok sérülés ért, pl. elszakadt a bokaszalagom, amit Kovács Ignác akkori sport orvosunk műtött meg, és szépen helyre is hozta. Azóta nagyon jó a bokám, úgyhogy hálás vagyok a dokinak, hogy ilyen jól megcsinálta a bokámat, de volt keresztszalag és porcsérülésem is, tehát több minden ért sajnos. A BVSC-nél már készültem arra, hogy rövidesen a sportot abba kell hagyni és mást kell kezdeni az életben.
- Érezted, hogy már nem jó a lábad az élfutballra?
- Inkább azt éreztem, hogy lassan már váltani szükséges, mert amióta a keresztszalagomat megműtötték, azóta az egyik lábam nem egyenesedik ki rendesen, tehát vannak nehézségek, amik már nem könnyítették meg a játétok, valamint a sok sérülés is azt mutatta, hogy jobb, hogyha más irányba megyek, ezért a BVSC-nél már iskolába jártam a foci mellett, igyekeztem olyan pálya felé orientálódni, ahol a későbbiekben is meg tudom állni a helyemet.
- Így aztán mondhatjuk, hogy azok közé a labdarúgók közé tartozol, akik tudatosan készültek a civil életre.
- Valóban,
igyekeztem tudatosan készülni a civil pályára, annyi szerencsém volt talán az életben, hogy amikor idekerültem a Videotonhoz, akkor is már főiskolára jártam, a Kandóra, akkor a második évet már elvégeztem, így az utolsó évet úgy sikerült megcsinálni, hogy mellette NB I-es csapat edzésére kellett járni és mérkőzéseket játszani, tehát volt egy alap már, és ehhez kapcsolódóan egy másik is, így tudtam továbblépni, hogy egy pénzügyi területen szerzett diplomával úgy gondoltam, ebben az irányban tudok elhelyezkedni.
Ez rövid időn belül sikerült is.
- Mi van veled most?
- Jelenleg a kereskedelmi és iparkamaránál dolgozom térség fejlesztési tanácsadóként. A feladatunk az, hogy segítsük a Fejér vármegyei vállalkozásokat abban, hogy a működésüket hatékonyabbá tudják tenni. Ezeket különféle tudás átadásokkal, tudás transzformációval, különféle workshopokkal, rendezvényekkel igyekszünk segíteni abban, hogy minél hamarabb olyan hasznos információhoz jussanak, amivel valóban hatékonyabban tudnak működni.
- A focival ma már semmiféle kapcsolatod nincs?
- Nagyon régóta nincs. Egy darabig játszottam alsóbb osztályú csapatokban, aztán kispályán is egy nagyon rövid ideig, és ebben az időszakban éreztem, hogy egy-egy mérkőzés után két napig fájt szinte minden porcikám. Újra megsérültem, és akkor mondtam azt, hogy köszönöm, erre nincs szükségem, úgyhogy a sport terén inkább biciklizésre váltottam már nagyon hosszú ideje, és a Velencei-tó körüli bringázásban élem ki magam.
- Ha mérlegre teszed a komplett pályafutásodat, akkor félig teli, vagy féli üres a pohár, netán teljesen teli? Szóval miképpen értékeled ezt a nem kevés évet amit a futballpályán lehúztál?
- Mostanában kezdtem gondolkodni rajta, hogy milyen időszak volt a focival eltöltött. Úgy gondolom, hogy nagyon szép, kis szerencsével még több mindent ki lehetett volna hozni belőle, de nem vagyok elégedetlen, mert úgy gondolom, hogy voltak nagyon szép sikeres időszakok, amikor jó csapatokban sikerült játszanom, kiváló csapattársakkal, nagyon jó edzőkkel találkozhattam, úgyhogy úgy gondolom, elégedett lehetek ezzel az egésszel.
