Felavatták a Continest új festőüzemét Fehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotója
Maráczi Lilla
Felavatták a Continest új festőüzemét Fehérváron

Az új gyáregység lehetővé teszi, hogy az unikális összecsukható konténerek festése saját erőforrások igénybevételével, a legújabb technológiák használatával történjen.

Már 2021 óta készülnek összecsukható konténerek a Continest Technologies Zrt. gyárában. Az első gyáregység megnyitása óta a cég újra és újra csak bővül. Juhász-Kriston Bence termelési igazgató elmondta, az új fényező kamra lehetővé teszi, hogy a termékek festése saját erőforrások igénybevételével, a legújabb technológiák használatával helyben történjen, ezzel is tehermentesítve az alvállalkozóikat.

Az ünnepélyes avatáson a város polgármestere örömét fejezte ki a cég újabb fejlesztése kapcsán. Mint Cser-Palkovics András mondta: a vállalkozás városon belül további gazdaságfejlesztési és együttműködési lehetőségeket is jelent, segíti a fenntarthatóságot, valamint új munkahelyeket teremt.

Az új üzem központi eleme egy 10 × 4 méteres festőkamra, négy soros LED-világítással, fali elszívással és felső légbefújással.

A közel 50 millió forint saját beruházással megvalósított, kedden felavatott fűthető fényező kamra a Lemezüzem, a Lakatos üzem és az Összeszerelő üzem mellett már a negyedik gyártási egység, ahol hamarosan elindul a konténeralkatrészek professzionális, nagy kapacitású festése. Emellett az üzemben kialakítottak egy 4 × 4 méteres festéktárolót is, ahol a festékeket biztonságosan lehet tárolni és előkészíteni. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek