6,5 milliárd forintból újulnak meg a fehérvári iskolák
6,5 milliárd forintból újulnak meg a fehérvári iskolák
6,5 milliárd forintból újulnak meg a fehérvári iskolákA Deák Ferenc Technikumban több mint 1500 négyzetméteres új épületszárny épül tantermekkel, konyhával, valamint tanétteremmel és szállodai gyakorlati egységgel. Mintegy hat és fél milliárd forintos fejlesztési program indult a Székesfehérvári Szakképzési Centrum intézményeiben, három iskola alapkövét tették le kedden.
Nyul Zoltán magasépítésért felelős helyettes államtitkár az eseményen kiemelte: "A szakképző centrumok országos szintű fejlesztési programjában az építési és Közlekedési Minisztérium részéről konzorciumi partnerként vesznek részt, ahogy szerte az országban harmincnégy helyszínen. Itt Székesfehérváron ebben a három intézményfejlesztésben tervellenőrzés, költségellenőrzés, műszaki ellenőrzés feladatellátásban, illetve projektmenedzsment-támogatással vállalunk részt, ennek a pozitív együttműködésnek az eredményét láthatjuk most."
A Deák Technikumot követően a Bugát Pál Technikumban is letették az alapkövet, itt tanóvoda és tanbölcsődei csoportszoba létesül, emellett tantermet, tanári és kiszolgáló helyiségeket alakítanak ki, valamint korszerűsítik az épületet és hőszivattyús rendszert építenek ki.
Ehhez kapcsolódva Cser-Palkovics András polgármester úgy fogalmazott: "Ezek a fejlesztések nemcsak a város közös értékei, hanem az agglomerációé is, hiszen középiskolák esetében nagyjából a diákok fele nem fehérvári, tehát amikor egy beruházás megvalósul a városban, akkor Fehérvárnak és környezetének egyaránt szolgáljuk a mindennapjait és a jövőjét is."
A Váci Mihály Technikumban is megtörtént az alapkőletétel, ott új köntöst öltenek a tanműhelyek és a belső terek is, korszerűsítik az elektromos és gépészeti rendszereket, hőszigetelnek, és megújuló energia alapú fejlesztéseket is megvalósítanak.
A helyszínen Vargha Tamás országgyűlési képviselő, honvédelmi miniszterhelyettes kiemelte: "Aki iskolát épít, az hisz a jövőben! Ez az alapkőletétel is azt üzeni a székesfehérváriaknak és környékbelieknek, hogy hiszünk a jövőben, hiszünk a fehérváriakban, a környéken élőkben. Huszonegyedik századi modern tudást ajánlunk az itt tanuló diákok számára."
A beruházás célja tehát, hogy a diákok korszerűbb környezetben tanulhassanak és ez egyben a város jövőjét is szolgálja majd Kulcsár Szilvia, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum kancellárja szerint: "A célunk az optimális kihasználtság, az energiatakarékosság, hosszútávon fenntartható működés biztosítása, fontos szempont az is, hogy a szakképző intézmények a képzéshez illeszkedő építészeti megoldásokkal, térszerkezeti kialakításokkal valósuljon meg, ez a fejlesztés egyben a város jövőjét is szolgálja."
A komplex fejlesztés Európai Uniós és hazai forrásból valósul meg mintegy hat és fél milliárd forintból.



