Kialakult a Vidi bajnoki menetrendje, közben újabb távozókat is bejelentettek
Kialakult a Vidi bajnoki menetrendje, közben újabb távozókat is bejelentettek
Kialakult a Vidi bajnoki menetrendje, közben újabb távozókat is bejelentettekAz MLSZ illetékesei elkészítették a labdarúgó NB II tavaszi menetrendját, a Videoton FCF mérkőzéseinek kezdési időpontjával együtt, miközben további távozókat is bejelentett a fehérvári klub.
Svékus, Árva, Papp, Tiefenbach, Kálnoki-Kis, Bobál, Tóth Milán, Vajda, Kocsis Bence, Kocsis Dominik, egy csapatra való játékos, aki a nyári újrakezdés óta távozott a piros-kékektől. Ezzel a kezdeti 34 fős keret normális, 24 fősre csökkent, ami jelentős anyagi terhektől is megszabadította a klubot. A két legfrissebb eligazoló a kapus Svékus Olivér, valamint a védő Árva Bence, akik visszatérnek anyaegyesületükhöz, Újpestre, illetve a III. Kerületi TVE-hez. Előbbi egyetlen bajnoki meccsen, utóbbi egy MK-találkozón lépett pályára bő fél év alatt. Velük még mindig nem zárult le a "kerettisztogatás", az igazolások tükrében is várhatóak még szerződésbontások.
Egyelőre érkezőt még nem jelentett be a Vidi, igaz, jelentős mozgás ebben a tekintetben nem lesz, részint, mert télen mindig szűkebbek a lehetőségek, részint pedig azért, mert az igazán erősítést jelentő játékosok az NB I-ben maradnának, vagy lépnének feljebb, kevésbé érdekes számukra egy másodosztályú - jelenleg - középcsapat. A legvalószínűbb, hogy osztályriválisoktól érkezik néhány játékos, illetve "fentről" kölcsönben néhány futballista.
Ami a bajnoki menetrendet illeti, a Budapest Honvéd otthonában kezdődik a "tavasz" február 2-án, hétfőn este 20.00 órakor. A találkozót az M4 Sport tv élőben közvetíti. Az első hazai meccsen majd az Ajkát fogadja Pető Tamás csapata, február 7-én, szombaton 17.00 órakor. A továbbiakban - egy szombati kivételével - minden összecsapásra vasárnap kerül sor, de várhatóan lesz még 1-2 tv-s meccs, amely a stabil hétfő esti időpontban kezdődik.
A teljes - jelenlegi állás szerinti - menetrend:
Budapest Honvéd FC - Videoton FC Fehérvár: 2026. február 2. (hétfő) 20:00 (tv: M4 Sport)
Videoton FC Fehérvár - FC Ajka: 2026. február 7. (szombat) 15:00
Aqvital FC Csákvár - Videoton FC Fehérvár: 2026. február 15. (vasárnap) 15:00
Videoton FC Fehérvár - Kecskeméti TE: 2026. február 22. (vasárnap) 15:00
Békéscsaba 1912 Előre - Videoton FC Fehérvár: 2026. március 1. (vasárnap) 14:00
Videoton FC Fehérvár - Karcagi SC: 2026. március 8. (vasárnap) 15:00
Tiszakécskei LC - Videoton FC Fehérvár: 2026. március 14. (szombat) 15:00
Videoton FC Fehérvár - HR-Rent Kozármisleny: 2026. március 22. (vasárnap) 15:00
Mezőkövesd Zsóry FC - Videoton FC Fehérvár: 2026. április 5. (vasárnap) 16:00
Videoton FC Fehérvár - Soroksár SC: 2026. április 12. (vasárnap) 17:00
Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Videoton FC Fehérvár: 2026. április 19. (vasárnap) 17:00
Videoton FC Fehérvár - Vasas FC: 2026. április 26. (vasárnap) 17:00
BVSC-Zugló - Videoton FC Fehérvár: 2026. május 3. (vasárnap) 17:00
Szentlőrinc - Videoton FC Fehérvár: 2026. május 10. (vasárnap) 17:00
Videoton FC Fehérvár - Budafoki MTE: 2026. május 17. (vasárnap) 17:00


