Toldi Gábor - a kis Szoboszlaitól a nagy Vidiig
Toldi Gábor - a kis Szoboszlaitól a nagy Vidiig
Toldi Gábor - a kis Szoboszlaitól a nagy Vidiig- Hogyan, miképpen és hol kezdődött a te kapcsolatod a focival?
- Édesapám szerettette meg velem a sportot már egészen kisgyerek koromban, ő adta az első labdát a kezembe, a lábamra, innen indul a futball szeretete. A későbbiek folyamán az általános iskolában fociztunk rengeteget az osztálytársaimmal, indultunk bajnokságban már harmadik osztályban, ahol az első mérkőzés után Ágoston Sándor akkori testnevelő tanárom - aki edzőként a Vidi utánpótlásában is tevékenykedett - keresett meg azzal, hogy tehetséget lát bennem és érdemes lenne jelentkeznem a Vidi utánpótlásba. Ezzel indult igazából a történet.
- Akkor hány éves voltál?
- Ha jól számolom, nyolc-kilenc éves lehettem akkor.
- Arra emlékszel-e, hogy szervezett keretek között mi volt az első focimeccs amin pályára léptél?
- Igen, itt
egy teremtornán, ami az iskolák közötti bajnokság keretében került megrendezésre. Az év végén a legtehetségesebbnek tartott srácokból csináltak egy csapatot, amelyik egy osztrák együttes ellen lépett pályára, ha jól emlékszem a Kirschlag csapata érkezett hozzánk akkor. Ezen a nemzetközi mérkőzésen volt az én debütálásom.
Erre szívesen emlékszem vissza mindig.
- Mi az, ami még ezen kívül meghatározó emlékként megmaradt benned a kezdetekről? Én úgy emlékszem, hogy nektek egészen jó generációtok volt, és egy jó kis csapatotok már serdülőben, amikor 11-12 évesek lehettetek. Emlékszem, hogy a 2-3 évvel idősebbekből álló alakulatok is nehezen bírtak veletek.
- Igen, a legelső pozitív élmény még az a siker lehetett, amikor a már említett első tornán én gólkirály lettem, és a mai napig őrzöm ezt a kupát 1984-ből. Ez volt a legelső dolog, ami mutatta, hogy van keresnivalóm ebben a sportágban, aztán utána itt a Videoton utánpótlásában a serdülő csapatban végig mentünk szépen a szamárlétrán, nagyszerű társakkal focizhattam együtt, valóban egy nagyon jó generáció volt, akikből a későbbiek folyamán lett válogatott is, bajnok is. Itt említettem Dvéri Zsoltot, Nagy Lajost, Doma Balázst, akivel utánpótlás szinten válogatottak voltunk, ráadásul nem kisebb nevekkel együtt, mint Király Gábor, Dárdai Pál, Lisztes Krisztián, Tököli Attila, úgyhogy nagyon komoly generációnk volt én azt mondom, amelyből többen is eljutottunk az NB I-ig, néhányan a válogatottig.
- Az edzőkről is beszélgessünk egy kicsit, mert ahhoz, hogy valaki inspirációt kapjon játékoskora után ahhoz, hogy ő maga is edző legyen, kellenek a példák, példaképek. Kik voltak azok az edzők, akik meghatározók voltak a pályafutásod során, akik inspirűltak, hogy lépj erre a tréneri útra, akik olyan hatást gyakoroltak rád, amit még ma is tudsz használni?
- Minden edzőmtől tanultam valamit. Én úgy érzem, hogy ők inspiráltak arra, hogy érdemes ebben a szakmában maradni, s tovább tudjam képezni magamat. Ilyen volt például a legelső edzőm, Ágoston Sándor, aki felfigyelt rám azon a bizonyos suli tornán, aztán, Karsai Laci bácsi, Kiss Lajos bácsi is évekig volt edzőm, ahogy Jung József, és sorolhatnám még a neveket: Burka Imre, a későbbiek folyamán Csongrádi Feri, Szabó Józsi, végül pedig az első osztályban Szabó Károly. Nála sikerült bemutatkoznom, de említhetném a pályafutásomból Hartyáni Gábort, Róth Antalt, aki fiatalon volt nekem még edzőm Pécsett, új dolgokat hozott be, hiszen ő Hollandiában futballozott egész komoly szinten és ott találkoztam olyan dolgokkal, amikről a mai napig megvannak a jegyzetek, felírtam 20 évesen az összes edzést percről percre bontva.
- Kérlek idézd fel nekem az első tétmérkőzést felnőttben a Vidi színeiben, mert ez nyilvánvalóan olyan emlékezetes pillanat, amit senki sem szokott elfelejteni, így nyilván te sem.
- Így van.
Békéscsabán játszottunk, ahova egy nappal előtte elutaztunk a Videotonnal, mi akkor a kiesés ellen küzdöttünk pedig megmondom őszintén, egy remek garnitúra volt akkor a Videotonban, amivel sokkal előrébb kell volna állnunk. Nem voltam még 19 éves sem, amikor Karesz bá' a kezdőcsapatba jelölt 1995. április 1-jén. Meg is lepődtem az első pillanatban, de nem volt időm igazán megijedni sem, mert kezdődött a meccs és ott nekem meg kellett felelni. A Békéscsaba akkoriban remek csapat volt, ha jól emlékszem, éppen abban az idényben dobogón vagy annak környékén végeztek (egészen pontosan az 5. helyen zártak), s bár egy távoli bombával kikaptunk, ez örök emlék nekem,
mindig szívesen emlékszem erre vissza.
- Meglepett Szabó Karcsi döntése, vagy már előtte voltak rá utaló jelek?
- Igen, akkor már néhány hete az első csapattal készültem, bekerültem az utazó keretbe, így titkon reménykedtem a bemutatkozásban, mégis meglepetésként ért, mert egy 18 éves fiatalember nem feltétlenül bizhat abban reálisan, hogy az NB I-ben rögtön kezdőként léphet pályára. Úgy érzem, azért fel voltam erre készülve és talán nem is okoztam csalódást. Kikaptunk ugyan 1-0-ra egy távoli bombagóllal, de azért az egy nagyon erős, dobogót ostromló, az előző idényben is bajnoki 3., abban a szezonban 5. helyezett csabai csapat volt.
- Majd kaptál még jó néhány lehetőséget, de nem annyit, mint amennyire a bemutatkozáskor és azt követően számíthattál. Talán ezért is igazoltál aztán a Gázszerhez?
- Igen, a több játéklehetőség reményében kölcsönbe kerültem a Gázszerhez, Hartyáni Gábor vezetőedző kifejezett kérésre, a szezon második felére, amikor még az NB III-ban félúton járt a csapat az újabb osztályváltás felé. Akkoriban egy nagyon jó szellemű és jó képességű csapat formálódott Agárdon, majd már Fehérváron, számos Vidiből érkezett társsal, akikkel jól ismertük egymást. A csapat 90%-a a Videotonból érkezett. Jól ment nekem is a foci, tudtam segíteni a csapatnak a feljutásban, először a második vonalba, majd az NB I-be is. Úgy érzem, meghatározó tagja tudtam lenni a Gázszernek. Kiváló, családias hangulat uralkodott a klub körül, ami azt gondolom, hogy egyedülálló volt szerintem abban az időszakban, de a mai napig is szívesen gondolunk vissza rá.
- Aztán, ahogy említettem a bevezetőben is, játszottál a Pécs, a Békéscsaba, majd osztrák alacsonyabb osztályú csapat színeiben is, mielőtt még hazai alacsonyabb ligákban levezettél volna. Ezekről az évekről mit érdemes tudni? Mi az, amire te szívesen emlékszel?
- Én mindegyik csapatra szívesen emlékszem, hiszen minden állomás egy tapasztalat volt. Pécsre lekerülve belecsöppentem egy olyan társaságba, amelyik szintén az NB II-ben volt abban a periódusban, és ott kellett segítenünk jó pár volt Gázszer játékossal, így Varga Ernővel, Matus Sanyival, Király Petivel, Dragan Puskással abban, hogy felkerüljön a csapat. Olyan társak közé érkeztem, mint például az ifjú Gera Zoltán, aki akkor bontogatta a szárnyait, és már akkor láttuk benne az óriási tehetséget. Úgyhogy egy nagyon jó közegbe kerültem Pécsre is, és őszintén mondom, hogy kimondottan jól éreztem magamat, és hál' Istennek, kiváló edzőkkel tudtam ott is együtt dolgozni. Az már csak a sors pikantériája, hogy pont az éppen megszűnt Gázszertől vette át a Pécs az élvonalbeli jogot, így újra az NB I-ben találtuk magunkat.
- Majd aztán elérkezett a pillanat, hogy edzősködésre add a fejed. Emlékszel erre a döntésre? Nehéz volt? Egyszerű volt?
- A folyamat már korábban kezdődött,
egészen fiatal voltam, amikor már élénken foglalkoztatott az edzőség. Szerintem megdöbbentő lehet a mai fiatalok számára, hogy 23-24 évesen valaki elvégzi az éppen aktuális UEFA B-licences képzést, én megcsináltam, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy érdemes lehet ezzel foglalkozni. Aztán később, amikor abbahagytam az aktív pályafutásomat, a Főnix éppen megalakult, és Szoboszlai Zsolti megkeresett - hiszen mi a Vidi utánpótlásában együtt nőttünk fel, jól ismertük egymást, ahogy Kovács Attilával is -, hogy volna-e kedvem edzősködni az utánpótlásban. Természetesen nagy örömmel vágtam bele ebbe a tevékenységbe, még ha nem is tartott sokáig, hiszen ha jól emlékszem, talán háromnegyed évig voltam a Főnixnél, mert a Videoton U18-as csapatát vettem át, de az az időszak nagyon kedves számomra, hiszen sok tehetséges fiatalemberrel foglalkozhattam, köztük Szoboszlai Dominikkel és Bolla Bendegúzzal is. Bendivel később a Vidi NB III-as második csapatánál is dolgoztam együtt, és voltam trénere az U19-nél is.
A sors pikantériája - és számomra így utólag is büszkeség -, hogy ezekkel a srácokkal dolgozhattam együtt.
- Utánpótlás és felnőtt szinten szinten vannak edzői tapasztalataid bőven. Melyik a könnyebb, a gyerekekkel vagy a felnőttekkel dolgozni?
-Mindegyiknek megvan a varázsa. Nyilván a felnőtt futball az egy nagyon vékony jég, hiszen az, amikor valahol fél évig, egy évig tudsz dolgozni, és hagynak dolgozni - mert ez a legfontosabb -, akkor nyilván ki tudsz bontakozni, de ezért veszélyes a felnőtt futball, és ezzel ellentétben az utánpótlás futballban hétről hétre nem feltétlen az eredmények minősítenek, hanem az, hogy mit hozol ki egy kisgyerekből, és hova tud eljutni a segítségeddel. Azt hiszem, hogy ennek is, mind a kettőnek megvan a varázsa. Nyilván én mind a kettőben benne voltam, nem igazán tudnék különbséget tenni, csak az említett dolgok miatt.
- Térjünk rá arra az időszakra, amikor Debrecenből hazatértél Fehérvárra és átvetted a Vidit Huszti Szabolccsal együtt. Hogy emlékszel vissza erre a feladatra? Könnyű volt igent mondani erre, hiszen azért egy olyan közegbe kerültél vissza, ahol sokkal másképpen és talán sokkal kritikusabban is figyelték a te munkádat is, mint máshol.
- Igen, de
ha ma azt mondják - illetve akkor is úgy ezt gondoltam ezt -, ha egyetlenegy mérkőzésről lett volna szó, akkor is szívesen jöttem volna és segítettem volna a Vidinek. Itt is egy öt mérkőzéses periódusról volt elsőre szó. Én azt hiszem, hogy az az öt mérkőzés rendkívül jól sikerült, hiszen kettő győzelem, kettő döntetlen és egy vereség volt a mérlegünk, és ezután lett az, hogy meghosszabbították a szerződésünket. Nyilván sok szem szegeződött ránk és próbáltuk mi is a maximumot kihozni ebből az időszakból, de valljuk be őszintén, hogy nem úgy őröltek a malmok, ahogy szerettük volna, meg ahogy az elképzelésben benne volt. Nem szívesen vájkálnék ebben az időszakban, mert nyilván mindenkinek megvan a saját igazsága ebben, de nem volt könnyű időszak. Én azt mondom, hogy hogy örömmel emlékszem vissza erre az időszakra is, és örömmel vállaltam akár egy mérkőzésre is a Videoton első csapatának irányítását,
bármikor megtenném most is!
- A további edzői periódusaidat illetően mi az, amire még szívesen emlékszel? Mondjuk, ha már említettük Csákvárt, ahol évekig dolgoztál, ott milyen volt melózni?
- Egyértelműen jó! Csodálatos időszakot töltöttem Csákváron. Először az ifi csapattal kezdtem dolgozni, és ott is bajnokságot nyertünk, rendkívül jó futballistákkal. A megye kettes csapatban, illetve a megye egyes csapatban is Nyigri Ricsivel dolgoztam együtt, és elmondhatom azt, ami mai napig szerintem egyedülálló, hogy százszázalékosan nyertük meg a megye egyes bajnokságot! Nagy Sándor irányításával, teszem hozzá, hiszen ő volt a klubelnök, a mindenes, fogalmazhatunk úgy, hogy az ő segítségével sikerült ezt elérni, egy csodálatos csapatot kialakítani. A mai napig azt mondom, hogy a százszázalékos bajnokságot nyerni, az megsüvegelendő minden körülmények között. Nekünk ez sikerült az akkori játékosokkal, erre a mai napig büszkék vagyunk. Majd megnyertük az NB III-at is egyből, egy hasonló siker széria indult el Csákváron is, mint annak idején a Gázszerben játékosként volt részem. NB II-be is feljutottunk, pillanatokon belül ott találtuk magunkat. Aztán az élet úgy hozta, hogy Bognár Györggyel dolgoztam együtt négy évig. Rengeteget tanultam tőle, azt gondolom, azt a fajta filozófiát sikerült saját magamévá is tenni, amit ő képviselt. Mint ahogy említettem legelején, nagyon sok edzővel dolgoztam, nagyon sok edzőtől tudtam tanulni, és azt gondolom, hogy ezeket próbáltam így összerakni az évek folyamán, ez által kialakítani egy kicsit a saját énemet ilyen szempontból az edzői tevékenység során.
- Jelenleg ismét a Vidi utánpótlásában tevékenykedsz. Arra kérlek, hogy összegezd nekem, mennyire jelenthető ki az, hogy Toldi Gábor elégedett azzal, amit befutott a futballpályán, illetve a kispadon?
-Reméljük, hogy ennek még nincs vége.
- Természetesen úgy gondoltam, hogy amit eddig elértél...
- Igen. Visszakerültem a Videotonhoz, és azt láttam, hogy egy nagyon jó kis társaság alakul ki az utánpótlásban a Simek Péter vezetésével, ő ösztönzött engem elsősorban arra, hogy érdemes lenne visszatérni újra az utánpótlásba, hiszen valamilyen szinten ide tartozom. Én is így érzem, mint ugyanúgy azok a kollégák, akikkel körbe vagyok véve a napi munka folyamán, hiszen számtalan olyan kolléga dolgozik a klubnál a mai napig is, akik valamilyen szinten kötődnek ide. Itt nevelkedtek, itt dolgoztak, sokan itt lettek NB I-es labdarúgók, válogatottak, úgyhogy ez egy rendkívül összetartó közösség, és a Peti vezetésével ez rendkívül jól működik is. Úgyhogy én bízom abban, hogy tudunk megfelelő munkát végezni, és ki tudjuk segíteni egymást, hiszen azt gondolom, a legeslegfontosabb az, hogy ez egy kollektív csapatmunka. Azt látom az utánpótlás szintjén itt a Videotonnál, hogy minden korosztályban vannak nagyon tehetséges gyerekek. Egyetlen egy fontos dolog van, hogy oda kell rájuk figyelni minden szinten. És a kérdésedre való válasz, hogy én úgy érzem, hogy ebben a periódusban, amiben most én vagyok, a lehető legjobb, hogy itt vagyok a Vidi utánpótlásában. Voltam különböző szinteken, akár NB I-ben, akár NB II-ben is vezetőedző, és értünk el szép eredményeket, bajnokságot is nyertünk. De azt hiszem a legfontosabb az, hogy az ember hiteles tudjon maradni a saját környezetében. Hiteles tudjon maradni, mint edző, mindig ez a legfontosabb. És hiteles tudjon maradni, mint ember. Én azt hiszem, hogyha ez rendben van, akkor minden kerek.
