Vajda Gusztáv - rablóból pandúr, csibész focistából remek tréner
Vajda Gusztáv - rablóból pandúr, csibész focistából remek tréner
Vajda Gusztáv - rablóból pandúr, csibész focistából remek tréner- Tulajdonképpen egy korosztályhoz tartozunk, bár én vagyok 2-3 évvel idősebb, gyakorlatilag egy időben nőttünk fel, és fél évszázada ismerjük egymást. Arra határozottan emlékszem, hogy már 13-14 éves korodban nagy tehetségnek tartottak, arra viszont nem, hogy pontosan hol és milyen körülmények között kerültél kapcsolatba a futballal.
- Az LSE (Lakótelepi Sport Egyesület) betonos pályájára jártam le először focizni, ott fedezett fel engem az LSE mindenese, a civilben cipészmesterként ismert Kádár Tóni bácsi, de aztán a Vidi szakemberei is gyorsan felfedeztek, így hamar a Sóstón a Videotonnál kötöttem ki.
- Videotonhoz kerültél, ahol egy nem akármilyen korosztály volt a tiétek: Halmai Gabi, Pásztor Józsi, Fekete Csabi, Bekő Balázs és más rendkívül tehetséges játékosok alkották azt a generációt, és a korosztályos válogatottban is nagyon sokan bemutatkoztatok annak idején. Akkor abban a csapatban is Ispaics Tibi bácsi volt az edzőtök, a korai serdülő időszakban, hogy emlékszel vissza ezekre a kezdeti évekre az Ispaics-féle csapatra?
- Annak idején nem hat-hét éves korban kezdtük a futballt utánpótlás szinten, hanem tíz-tizenegy éves korban, akkor még az iskola focik voltak előnyben, emlékszem, amikor Ispaics átvette a csapatot, akkor mi már ismertük egymást, mert nagyon sokan az iskola fociban voltak, ott játszottunk már nagy csatákat és akkor is tudtuk, hogy ebben a korosztályban vannak jó futballisták, akiket a Videotonnál össze tudtak rakni egy jó csapattá.
Emlékszel talán a Szpari pályára a Sóstón, a kis fekete salakos pályára, ahol óriási csatákat vívtunk, pl. ellenetek is, akik akkor 1-2 évvel idősebbek voltatok nálunk. Próbáltunk átugrálni a lábaitokat, a fizikális fölény nálatok volt, amit mi a technikával próbáltuk ellensúlyozni, s kb. 50-50% volt a győzelmi arány. Itt megemlíteném a Németh Lajos bácsit és a Jung Józsi bácsit, akik utána az edzőink voltak és vitték tovább ezt a jó korosztályt. Nem tudom, hogy valamelyik egyori futballista társam, aki megszólalt már ebben a műsorban, mondta-e, hogy magasan megelőzte a korát a Németh Lajos bácsi, mert ahogy ma működnek az akadémiák, azt megcsinálta akkor itt klubszinten. Körbe ment az egész országon, az összes mozdítható tehetséget idehozta Fehérvárra Vidihez, illetve a József Attila kollégiumba, ahol laktak, és ez is kellett ahhoz, hogy egy országos szinten is nagyon erős csapatunk lett, volt olyan, hogy 6-7 válogatott játékost tudtunk adni a korosztályos válogatottaknak.
Örömmel gondolok vissza ezekre az évekre.
- Emlékszel arra, hogy mi volt az első szervezett keretek között lejátszott meccs, amin pályára léptél, már a grundon kívül?
- Nekem ezek a Szpari pályás mérkőzések vannak meg. Emlékszem, jól ismertük már egymást, és tudtuk, hogy te voltál az egyik jó játékos abban a csapatban, illetve a Szacsáék, Hajnal Imi, Strommer Miki, Luxi, ha jól emlékszem, tehát azért ismertük az ellenfelet, ismertük az erősségeiteket is. Én nagyon jó szívvel emlékszem vissza azokra a meccsekre. Még hordom a testemen a salak nyomait is, mert salak ide vagy oda, sokszor estünk-keltünk, csúsztuk-másztunk azon is.
- Ha már az egykori Spartacus pályát említetted, annak a helyén van most az utánpótlás bázis műfüves pályája és csarnoka, ahol most is gyakran megfordulsz, hiszen az utánpótlást terelgeted a mai napig is a Vidinél. Na, de erről majd picit később beszélünk bővebben. Ott tartunk most, hogy Gusztika szépen fejlődik és eljut a felnőtt szintig. Arra biztosan emlékszel, hogy mi volt az első meccsed a nagyok között?
- Igen, természetesen! A Halmai Gabi, akit említettél, s a Bekő Balázs abból a korosztályból kiemelkedett, hamar felkerültünk az első csapathoz. A Kaszás Gábor vitt minket legelőszőr fel a nagyokhoz még ifiként. Sajnálatos balesete után visszakerültünk a tarcsiba, de csak egy hétre, mert jött Dr. Mezey György, így újra a nagycsapatban találtuk magunkat, ami óriási lökést adott nekünk a pályafutásunkban.
Mezey Gyuri bácsi irányításával egy győri mérkőzés volt az első tétmérkőzésem a felnőttek között. Azonnal egy nagy helyzetem is adódott, de sajnos kimaradt, a mai napig rossz emlékeim vannak ezzel kapcsolatban, mert egy győztes találat lett volna ,de egyébként Mezey György - aki már nincs közöttünk, Isten nyugosztalja! -, óriási hatással volt az NB I-es pályafutásomra. Aki ismer, az tudja, hogy én egy bohém gyerek voltam akkor, abban a korban, amikor még csak a nyugati foci kapcsán hallottunk arról, hogy léteznek menedzserek, de itt nálunk nem ténykedtek még, ráadásul apa nélkül nőttem fel, ezért nagyon fiatalon kellett sok mindent önállóan megoldanom, és úgy éreztem, hogy a Németh Lajos bácsi és a Jung Józsi bácsi után a Mezey Gyuri bácsi tényleg úgy kezelt, mintha a saját gyereke lettem volna, nagyon sok mindenre megtanított,
nagy köszönettel tartozom neki.
- Később aztán, ahogy említettem az elején, átkerültél a Gázszerbe is, ha jól emlékszem az NB II-ig játszottál ott. Hogy emlékszel vissza azokra a szezonokra?
- Gyönyörű évek voltak. Ahogy odakerültem, az egy kicsit kaotikus volt, mert a Videotonban szerettem volna nyilvánvalóan futballozni, de elkerültem Velencére katonának, és amikor visszakerültem Fehérvárra, mások voltak a körülmények. Akkor a korábbi edzőm, Burcsa Győző megkeresett engem Nyíregyházáról, így eligazoltam az akkor NB I-es szabolcsi alakulathoz, aztán onnan kerültem a Gázszerbe. Úgy voltam akkor vele, hogy már nem 17 éves vagyok, az volt a gondolatom, hogy néha vissza kell egyet lépni, hogy utána kettőt előre tudjunk haladni. De egy nagyon jó kis társaságba kerültem, ráadásul zömében volt csapattársaimmal együtt, tehát egy nagyon ismerős közegbe kerültem, ami nagyon jót tett akkor egy ilyen távoli akció után, ami Nyíregyháza volt. A többi az legenda és emlék, hogy három év alatt három bajnokságot nyertünk. Egyébként valóban az NB II-ig ott játszottam, majd eligazoltam, de később visszatértem, és játszottam még öt meccset a Gázszer színeiben. Sajnálom, hogy így alakult, így nem lett a Fehérvárnak hosszabb távon még egy jó csapata. Szerintem most kifejezetten jól tudnánk profitálni belőle.
- Viszont a te tudásodból és a tapasztalatodból az utánpótlás profitál, hiszen azóta, mióta már nem vagy aktív labdarúgó, azóta elsősorban a Vidi utánpótlásában tevékenykedtél. Volt rövid időszak, amikor a felnőtt csapattal is dolgoztál itt, sőt - bár másutt -, a mai napig is dolgozol felnőttekkel, de az utánpótlás adja a fő tételt ebben a témában. Ha már említetted Mezey Györgyöt és a többi kiváló edzőt, tőlük milyen muníciót kaptál, löketet ahhoz, hogy az edzőség mellett tedd le a voksod?
- Régen nem volt ennyire szakmai az edzőség, inkább a pedagógia, a játékosokkal való kommunikáció volt a fő szempont, amit ugye Jung Józsi bácsi és Németh Lajos bácsi nagyon jól csináltak. Mezey Gyuri bácsinál ezek mellett már a szakmába is bele tudtunk kóstolni, és jó volt látni, ahogy kezeli a fiatalokat, öregeket és tényleg jó csapatokat tud csinálni. Nem csak nálunk, nyilván azért is lehetett egy ismert, világszínvonalú szakember. Bennem akkor fogalmazódott meg, hogyha nem tudtam elérni azt, ami tehetség volt bennem, akkor nem fog beletörni a bicskám, inkább megpróbálok segíteni az ilyen gyerkőcökön, mint én is voltam, illetve mindegyiken, és nekik megpróbálom azt megoldani, hogy a szakmai tudásom mellett az egyéni fejlesztéssel is úgy fogok velük dolgozni, hogy ők ezeket a hibákat, amiket én igazából elkövettem, azokat ne kövessék el és töretlen legyen a fejlődésük a felnőtt csapatba való bekerülésig. Egyébként elég régóta már a 17-18 éves korosztályokat csinálom, és úgy érzem, hogy nem csak tapasztalatom, hanem érzékem is van ehhez, hogy ezeket a játékosokat úgy fejlesszem mentálisan, technikailag és fejben, hogy könnyebb legyen nekik a felnőtt csapatba való bekerülés, illetve az átintegrálódás a gyerekfociból a felnőtt fociba.
- Van a mostani tanítványaid között, vagy a közelmúltban volt olyan, akinél azt tapasztaltad, hogy olyan, mint te voltál egykor gyerekkorodban a tehetségét és bohémságát illetően?
- Hát igen, sok játékosom volt, és volt, akiben kellemeset csalódtam, mondhatom ezt. Volt, aki egy kicsit a fájó pontom a tehetsége alapján. Egyébként érdekes a dolog, mert
most éppen van a csapatomban egy játékos, aki egy elképesztő tehetséges fiú, de ugyanazokat a hibákat látom, ami nálam volt, hogy azt hiszi, elég a képesség a mai futballhoz és elérünk mindent. Úgyhogy most nekem ez egy kemény meló. A Simek Petivel, a szakmai igazgatóval, pont ezt beszéltük, hogy ez most kemény munka lesz, és nagyon kíváncsi leszek magamra is, hogy egyébként egy ilyen beállítottságú játékosból, amilyen én voltam, tudjam kihozni a maximumot, és sikerül-e úgy nevelni, hogy jó futballista váljon belőle.
Ez igazi kihívás most nekem, nekünk.
- Mit tartasz a legnagyobb eddigi sikerednek a pályán és/vagy mellette, trénerként?
- A legnagyobb sikerem? Aki ismer engem - és te is ismersz nagyon jól -, tudják, hogy milyen játékos voltam, milyen gyerek voltam a vagányságokkal, hibákkal, mindennel együtt és én azt tartom legnagyobb sikeremnek, hogy úgy érzem, egy elismert edző tudtam lenni azért egy ilyen komoly csapatnál, és az életem is így rendeződött, hogy boldog lehetek és azt csináltam, amit szeretek.
- Korábban dolgoztál Pető Tamással is, pályaedzőként, amikor ő ideiglenesen a Vidi vezetőedzője volt, még tíz-tizenegy évvel ezelőtt. Jól ismered tehát azt, hogy ő hogyan áll a játékhoz, milyen tréner. Manapság is nyilván összefuttok gyakran. Milyen a kapcsolatotok most, és hogy látod ezt a mai Vidit?
- A Tomival egy elég régre visszanyúló kapcsolatunk van, ezt mondhatom, ez baráti és szakmai is volt, de baráti legfőképpen, ismerem a munkásságát nagyon jól, úgyhogy
szerintem a legjobb döntés volt, hogy Tomi visszakerült ehhez a csapathoz. Mi nem örültünk neki - úgy gondolom, hogy te sem, mint ahogy még sokan mások -, amikor a munkáját abba kellett tavaly tavasszal hagynia, de most visszatért, úgyhogy én azt gondolom, hogyha valakivel visszakerülhet ez a csapat az NB I-be, az őt megillető polcra, akkor az a Pető Tamás.
A mi munkánk, a kapcsolatunk, nagyon jó, megbeszéljük általában a mérkőzéseket is, elmondom, hogy körülbelül én hogy láttam, és bízom benne, hogy egyszer majd fogunk újra együtt dolgozni, de én addig is minden egyes héten, minden egyes nappal szurkolok, hogy sikeres legyen az a csapat, amelyiket ő vezeti.
- Ha mindent mérlegre teszel és visszagondolsz a régi időkre, mi az, amin leginkább változtatnál?
- Ez már nagyon sokszor megfogalmazódott bennem. Ha változhatnék, akkor az nyilván az lenne, hogy mai fejjel gondolkodva a gyerekkoromra, óriási munkát fektetnék abba, amiben tehetséges vagyok. Én ezt akkor nem éreztem át, most átérzem, és ez egy örök tanulság és a fiataloknak is tanács, hogy a képességünk önmagában nagyon kevés. Tehát az akarat, az elhivatottság és a munka, munka, munka kell ahhoz, hogy előre lépjünk. És nagyon szerettem edzésre járni, nem is nagyon hiányoztam edzésről. Viszont az óriási hibám volt, hogy sokszor megnyugodtam, megelégedtem, amikor sikerek voltak, pedig akkor kell a legjobban ütni a vasat, amikor sikeresek vagyunk.
- Nagy a hiányérzeted egyébként ebben a tekintetben? Hiszen sokkal több volt benned, ez teljesen egyértelmű.
- Érdekes dolog ez, szoktam mondani, hogy én nem szeretnék az a játékos lenni, aki visszanyúl a múltba és azt mondja, hát, hogy milyen játékos lehettem volna, hogyha ezt vagy azt nem csinálom, mást meg igen. Ezt elkövettem, megcsináltam. Én azt gondolom, hogy ez már történelem, ezt mondom a mai gyerekeknek is, hogy ami már elmúlt, az történelem, ami rossz volt, azt próbáljuk meg kijavítani. Én azt gondolom, hogyha ebbe a nevelésbe, illetve az edzőségbe ki tudtam csúcsosodni, és tényleg nagy boldogság az is nekem, hogy olyan játékosok, akik talán nem hisznek magukban, talán még úgy érzik, hogy nem kerülhetnek oda, és utána oda tudom őket juttatni arra a szintre, amit ők elterveztek, akkor az már nekem szép dolog, az már egy nagyon nagy elégtétel, és olyan érzés, mintha én kerülnék oda igazából.
- Összességében mondhatjuk, hogy jó érzed magad a bőrödben?
- Igen, mondhatjuk azt. Éppen most a feleségem- nem is tudom miért - kérdezte egy pár hete, hogy mikor éreztem magam legjobban életemben, és mondtam neki, hogy most. Szóval, igen, jól érzem magam a bőrömben, köszönöm szépen a kérdést!
