Fejlesztések segítik az olvasás szerelmeseit
Fejlesztések segítik az olvasás szerelmeseit
Fejlesztések segítik az olvasás szerelmeseit A Vörösmarty Mihály Könyvtár Bartók Béla utcai épületében járt Cser-Palkovics András szerda délelőtt. A polgármester egyebek mellett olvasójegyét hosszabbította meg, amelyet 100 Ft-ért bárki megtehet, de immár a telefonos applikációval végezhető műveletek is nagy segítséget nyújtanak az olvasóknak.
"Polgármester úr is ugyanolyan olvasó, ahogy a többiek és éppen most hosszabbította meg a beiratkozását itt a központi központi könyvtárban és a TextLib applikáción keresztül foglalt egy könyvet a boxba és a következő pillanatunk pedig az lesz, hogy kisétálunk oda és a boxból fogja átvenni a könyvét"- mondta el Horváth Adrienn, a Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatója.
A könyvkölcsönző automatát az augusztus közepén lezajlott tesztüzem óta immár az olvasók is használhatják, melyhez érvényes olvasójegyre van szükség, a kívánt könyveket pedig meg lehet rendelni az applikációban, de a könyvtár honlapján is le lehet adni a rendelést.
"Új technológiák is most már segítséget adnak, hiszen én is az egyik most kölcsönzött könyvet azt egy letölthető applikáció segítségével tettem meg, az applikációban pedig dönthettem, hogy a könyvtár valamelyik helyére, házhoz szállításra vagy pedig itt ebbe az új könyvboxba kérem kiszállítani, most azt kértem, hogy ide az autóbusz állomáshoz a könyvboxba érkezzen meg a könyv és így tudtam ehhez hozzájutni"- mondta el Cser-Palkovics András.
Az automata segítségével természetesen a könyvek visszaváltására is van lehetőség, A polgármester és a könyvtár dolgozói arra biztatnak mindenkit, hogy iratkozzunk be a könyvtárba, olvassunk minél többet és az olvasás élményével is érezzük jól magunkat.



