Kult
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 02. 06., 10:24
Történelem,konteóÍgy készült az egyik legnagyobb, ember alkotta építmény: a Szuezi-csatornaA világ egyik, gazdasági és katonai szempontból egyaránt kiemelkedő fontosságú hajózási útvonala a szuezi földszoroson átvezető csatorna. A Földközi-tenger medencéjét a Vörös-tengerrel összekötő vízi út iránti vágy gyakorlatilag egyidős az egyiptomi civilizációval, komoly világkereskedelmi tényezővé...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 02. 03., 19:17
KultFehérvári programok a hétvégére: farsangi táncház, Az alapító és Állatkerti MackófesztiválA múlt héten még mindenki azért sírt, hogy milyen hideg van és egyébként is, mínuszok. Most meg tessék: itt az első tavaszi hétvége - csak éppen februárban. Erre persze senki nem számított, még a programszervezők sem igazán, úgyhogy jellemzően zárt helyen művelhető programokkal készültek erre a hétv...
2017. 02. 02., 10:01Kult,filmLe mernél ugrani egy tíz méter magas toronyból a medencébe?Tíz méter magasan állni és lenézni a mélybe durva érzés. Akármit is képzelsz el a földön állva, fent valószínűleg teljesen másképp reagálsz. Svédországban 67 olyan embert filmeztek le, akik korábban még sosem jártak ilyen magas ugrótornyon.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 01. 30., 14:12
Történelem,konteóÍgy lett Fiuméből Rijeka - Magyarország egyetlen tengeri kikötőjének történeteAmikor az európai átlagember azt a szót hallja, hogy városállam, elsősorban az ókori Hellász jut eszébe: Athén, Spárta és a többiek. A földrajzban és napjaink történelmében kicsit járatosabbak esetleg rávágják, hogy Vatikán vagy Szingapúr. Azt azonban, hogy kilencvenegynéhány évvel ezelőtt az egykor...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 01. 28., 15:00
KultA zseniális John Hurt öt felejthetetlen szerepeHetvenhét éves korában hasnyálmirigyrák következtében elhunyt John Hurt. A Golden Globe és BAFTA-díjas színész olyan filmekben volt látható, mint például Az elefántember, A nyolcadik utas: a Halál, az 1984 filmadaptációja, de például ő játszotta a Harry Potter-filmek varázspálcakészítő Ollivanderét ...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 01. 26., 17:00
Kult,EurovízióElő a mobilokkal - A fehérvári Peet Project is ott van A DalbanAmerika után megpróbálják Európát is bevenni a Démonölők.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 01. 24., 15:33
Kult,lokálpatrióta10 megkerülhetetlen ember a fehérvári popkultúrábólOlyan figurákat gyűjtöttünk össze, akikkel egyrészt elvileg bármikor össze is lehet futni Székesfehérváron, másrészt a saját területükön megkerülhetetlenek. Persze nemcsak tíz ilyen fehérvári van, de kezdetnek ezt a számot lőttük be. Szerkesztőségen belül is vita volt arról, hogy ki kerüljön fel a l...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 01. 23., 15:55
Zene,BíborszívElkezdődött a Bíborszív lemezfelvételeA fmc.hu cikke nyomán ajánlotta fel Spányi Antal megyéspüspök, hogy támogatja a Bíborszív Utcai Formáció lemezfelvételét, ifjabb Straub Dezső hangmérnök pedig vállalta, hogy ingyen elkészíti azt. A munkálatok most elkezdődtek...
Fehérvár Médiacentrum fotója
Programok,korcsolyaFehérváron erre is van lehetőség: hűsölj korival a lábadon, királyok között!Két alkalommal is lesz augusztusban Királyi Közkori a MET Arénában.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Programok,buliIsmét fesztiválhangulat költözött Fehérvárra - így buliztatok a II. Belvárosi FiesztánA Belvárosi Fieszta második hétvégéjén ezrek élvezték a zenés, kulturális és táncos programokat. A város ikonikus terei és utcái ismét szabadtéri rendezvényhelyszínekké alakultak, ahol a különböző műfajok és előadók minden korosztály számára kínáltak kikapcsolódási lehetőséget.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Programok,fesztiválRegán Lilivel, a Melodika Projecttel és a Discover Banddel tér vissza szombaton a Belvárosi FiesztaEgy héttel az első rendezvény után érkezik a ráadás. Szombaton 17 és 23 óra között DJ-szettek, élőzene, vonósnégyesek, kórus és utcabál is lesz a fehérvári belvárosban.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 01. 23., 10:30
Történelem,konteóAl Capone, a bűn tábornoka1932. május negyedikén egy gyűrött arcú, kopaszodó, köpcös olasz-amerikai lép be az atlantai szövetségi fegyház egyik cellájába. A rácsos ajtó döngve becsapódik a kezében egy váltás alsóneműt, pokrócot és a szinte kötelező Bibliát szorongató férfi mögött, aki - hírnevéhez méltatlanul - összerezzen. ...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 01. 22., 10:27
Kult,moziTudtad, hogy a Pixar animációs filmjei kapcsolódnak egymáshoz?A Pixar a napokban leleplezte magát: eddig mind a 17 animációs filmjükben elrejtettek egy-egy utalást valamely másik alkotásukra. Ezeket az apró jeleket a nagyon sasszeműek vagy az elvakult rajongók vehettek csak észre. Eddig.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 01. 20., 16:20
KultFehérvári programok a hétvégére: jégpályák éjszakája, Educatio Kiállítás és Vakler Lajos új filmjeNem lehetetlen feladat, hogy a hétvégi ajánlónkban szereplő valamennyi programon részt vegyünk. Ehhez csupán egy elég pontos időbeosztás kell és biztosan nem maradunk le a jégpályák éjszakájáról, a bajnoki kosármeccsről, Vakler Lajos új filmjének bemutatójáról vagy éppen a budapesti Educatio Kiállít...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 01. 18., 19:00
Kult,ingyenA 10 legjobb ingyenes dolog Székesfehérváron A lustaságon kívül egyre kevesebb a kifogás arra, hogy miért nem mozdulunk ki. A lustaság meg ugye nem elfogadható érv, szóval keressünk inkább valami más kifogást. Az, hogy jó programokon vegyünk részt, jó dolgok történjenek velünk, soha nem volt igazán pénz kérdése. Ha alaposan kinyitjuk a szemünk...
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2017. 01. 17., 13:00
Kult,érdekességA hétköznapi ember csodái: People are AwesomeHa van négy perced és igazán érdekel, hogy milyen is volt 2016, akkor itt van egy videó róla. A People are Awesome szerkesztői az elmúlt évi termésből válogatták össze, hogy milyen látszólag lehetetlen dolgokra is voltak képesek a világ névtelen sztárjai.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 01. 16., 10:01
Történelem,konteóAlaszka: az állam, amit az oroszoktól vett meg AmerikaAmikor 1867. márciusának 30. napján az USA fővárosában Eduard de Stoeckl cári nagykövet és William Seward amerikai külügyminiszter kézjegyével lát el egy mindössze két és fél oldalas, alig 1300 szót tartalmazó nemzetközi szerződést, senki sem gondolta volna, hogy távlatilag az Egyesült Államok fenná...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 01. 14., 14:20
Kult,szent-profánTöbb mint egy kiállítás A DöntésA Csók István Képtárban napok óta érzékelhető, hogy történik valami. Feketébe burkolták a falakat, szinte teljesen átalakult a kiállítótér. Múzeumi szakemberek, építőmunkások vették birtokba a területet, és napról napra egyre több dolog sugallja azt, hogy itt valami nem mindennapi dologra számíthatu...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 01. 14., 09:30
Film,moziCsak még egyszer előre! A rendező még többet elárul a fehérvári háborús filmrőlCsak még egyszer előre! - ezzel a címmel fut a mozikban az a film, ami a Magyar Királyi 17-es Honvéd Gyalogezredet állítja a középpontba az első világháború idején. Ez eddig szép és jó, de miről szól igazán a történet? Hol forgatták a háborús jeleneteket? Kik szerepelnek benne? Mik a rendező, Burjá...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 01. 13., 18:43
KultFehérvári programok a hétvégére: Esküvő kiállítás, Városi Diákbál és Kincs, ami nincsRögtön itt is van január második hétvégéje. A rutinosok már helyesen használják az "idén" és "tavaly" szavakat, nem keverik őket. Ennek örömére meg is jött az IDEI első hó, tehát elő lehet ásni a szánkókat, mert a következő napokban értelmes mennyiségű havat várnak a szakemberek Fehérvárra is. Ha ez...
Fehérvár Médiacentrum fotója
Irodalom,versPosztolj verset az utcára: a Vörösmarty Mihály Könyvtár a kedvenceket várjaA könyvtár kézzel írt, kinyomtatott és e-mailben elküldött verseket is fogad a magyar költészet napjához kapcsolódva. Az április 11-ig beérkező, vagy aznap személyesen leadott alkotások a Bartók Béla térre kerülnek ki.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Irodalom,locsolkodásHogy profi legyél húsvéthétfőn, jövünk a legjobb locsolóversekkelA Húsvét elengedhetetlen része a hétfői locsolkodás, hogy segítsünk az uraknak, összeszedtük a legjobb locsolóverseket!
Fehérvár Médiacentrum fotója
Irodalom,VersünnepSzombaton lesz az idei Versünnep döntőjeEgyhónapos felkészülés után 12 továbbjutó méri össze tudását a Városháza dísztermében. A kezdés 10 órakor lesz, a döntőt a Fehérvár TV élőben közvetíti.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 01. 13., 02:48
Kult,sztoriPéntek 13.: hogyan lett szerencsétlen ez a nap?Péntek 13. a babona szerint szerencsétlen nap. Ez tény, így nőttünk fel, pont. Soha nem kérdőjeleztük meg a fekete macskát, meg a létrát, sem az összes többi mendemondát. De tulajdonképpen mitől is félünk és miért?
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2017. 01. 11., 13:04
Kult,illúzióA legjobb optikai csalódások: a szemednek hiszel vagy az agyadnak?Gyere csak közelebb, mutatok valamit. Úgy néz ki, mint egy tornacipő. De ez tényleg egy tornacipő? Ugyan. Ez egy optikai csalódás. Az agyad már tudja, mert most leírtam, de a szemed még nem.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 01. 10., 20:22
Kult,222222Hegedűs 2 László Melója munkát keresA köztévé tematikus csatornáján bukkantam az ünnepek alatt egy szerethető kisfilmre. Az M2-n láthattuk a Nagyi meséi – Meló munkát keres című alkotást, ahol aztán a stáblistán Fehérvárhoz kötődő készítőket találtam, hiszen az animációs filmet Hegedűs 2 László és Hegedűs Hanna Léna rendezte. A film m...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 01. 09., 17:20
Történelem,konteóA Secret Service: akik az amerikai elnököt védikAz Amerikai Egyesült Államok mindenkori elnöke egyike a merényleteknek leginkább kitett vezető politikusoknak. Közvetlen biztonságára másfél évszázada egy olyan szervezet vigyáz, melynek elnevezése nélkülöz mindenféle sallangot, rejtélyesnek tűnő betű- és számkombinációt vagy túlburjánzó jelzős szer...
Legnépszerűbb
FehérVár hetilap
Összes újság
Fehérvár Médiacentrum fotója

Hősies összefogás - Hatvanegy embernek kellett ideiglenesen elhagynia otthonát, Új parancsnok a hadosztály élén, Egyéves a belváros új közösségi tere, Hőség van, vízhiány nincs, Minden, amit az intermodális csomópontról tudni kell, Elkezdődtek a Hűség Közös hang és árulás olvasópróbái, A múlt folyta...

Fehérvár Médiacentrum fotója

Négy díjra várják a székesfehérváriak javaslatait, Új CT-berendezés a kórházban, Készül a közös szakpolitikai javaslatcsomag, Isten éltesse Klára nénit!, A tisztított szennyvíz sokat jelent a Sóstó vízutánpótlásában, A Zrínyi utcai építkezésekről. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2026....

Fehérvár Médiacentrum fotója

Megkapták diplomáikat az Óbudai Egyetem fehérvári hallgatói, Megújul a Balatoni úti szervizút, Elbúcsúzott az EFOTT, Közös kalandra hívnak a város játszóterei, Felséges hölgyek és marcona vitézek, A tudós, aki rálelt a királyi párra, A világot járt cigányprímás. Minderről és sok minden másról is olv...

Fehérvár Médiacentrum fotója

Megkezdődött az EFOTT, Berendezik a felújított iskolákat, Még mindig a mediterrán tengerpartok a legnépszerűbbek, Sikertelen felvételi? Nincs veszve semmi!, Idén is lesz színház a múzeumban. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2026. 07. 09-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást ...

Fehérvár Médiacentrum fotója

Szavazás a zöldfelületekről, Terítéken a fejlesztések és a média, Székesfehérvár Egészségügyéért, A Kodolányi friss diplomásai, Végzősök köszöntése a Bugátban, Az Árpád-kor eltűnt világa rajzolódott ki - Egy tervásatás nyomon követése az első kapavágástól. Minderről és sok minden másról is olvashats...

Fehérvár Médiacentrum fotója

Három napon át fesztiválozott Fehérvár, Júliusban indul a Széchenyi utcai rendelő felújítása, Késesek, kovácsok ünnepe, Titkokkal teli éjszaka, Extrém meleg jön!, Újabb menetrendbővítés - forgalomab állnak a midibuszok. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2026. 06. 25-én megjelent Fehérvá...