Indián ismét köztünkIndián ismét köztünk
Olyan indiános. Legalábbis azt a hatást kelti. Mintha csak bennszülött lenne. Egy vissza-visszatérő momentum Fehérvár utcáin. Egy folyton újrakezdett próbálkozás, ahogy gitárján lefogja az e-mollt s herflijén elcsúszik a C-dúr. Ahogy az éneknek nem nevezhető ütemes verselése ritmusosan recseg bele a gyerekzsivajba.
Mert így szólal meg Indián az utca szemérmetlenül őszinte hangján, melyet kicsalt a térre az áprilisi nyár. Az a már régóta várt pillanat, amikor is terasszá válik a korábban még csúszós, néhol kopott aszfalt. A megrövidült szoknyák ideje, amikor már belefér az elmenetből még hetykén visszadobott kacér mosoly s a napszemüveg mögül csábosan kikacsintó tekintet. A már régen nem kuriózumszámba menő kézműves fagyi és a mindig hideg, már-már giccsesen gyöngyöződő sör.
Nincs visszaút, beszökött az élet a városba. A régről ismert, de régen látott ismerősök újra találkoznak s ugyanúgy természetessé válik az Országalmánál pórázon sétáltatott vadászgörények viccesen kígyózó játéka, ahogy a Harley stílusú elektromos kerékpár megjelenése a Ciszterci Templom közelében.
A jó idővel pedig természetessé válik Indián jelenléte is, aki a Belvárosban régi csibészekről énekel, akik inkább továbbmennek, semhogy megismernék kissé kopottas, néhol szakadt ruhájában...
