Csítől bódultanCsítől bódultan
Ez egy sarlatán, a fenébe is, egy sarlatánt sikerült kifognom! – fortyogok magamban egy poros, fővárosi kínai rendelőben, miközben vagy húsz tű áll ki a testemből. Az orvos próbál nyugtatgatni, amikor mondom neki, hogy a hasamba szúrt tűnél egyre jobban fáj, levegővételre pedig rosszabb, szóval tutira átszúrta a gyomrom, érzem, ahogy vérzik és a legjobb lenne inkább mentőt hívni, ilyenekkel azért mégse szórakozzunk már. – Miért csodálkozik? Ott volt panasza, nem? – kérdi a kínai orvos tört magyarsággal, én meg bólogatok, hogy igen, de hát azért mégsem gondoltam annyira komolyan, hogy az akupunktúra működhet is és nem csak placebo, bár valóban kiegészítő kezelésként javasolták más orvosok is. Most meg tényleg érzem, ahogy bizsereg a testem, furcsán vibrál minden, kellemesen zsibbadok.
Mondhatni csítől bódult állapotban szállok fel a Fehérvárra tartó vonatra, a személyre, amelyik kényelmes és halk, nincs rajta döcögés, s még „frissen suhanós”. Tárnok magasságában el is alszom s már csak a Dinnyés és Fehérvár közötti kanyarban ébredek, ott, ahol a vonat is megdől. Most is hazaértem egyben, rendben ment minden, sőt, kifejezetten jól érzem magam az alternatív orvoslásban történő kalandozásom ellenére, vagy éppen annak köszönhetően. És bár még nem tudom, hogy pontosan mit is gondoljak egy ilyen kezelésről, de egyre csak azon jár a fejem, hogy végülis miért lenne ez az egész bizarrabb annál, mint hogy Mészárosnak hívják a belgyógyászom?
