Cloudy13 °C
2019. november 19. kedd Erzsébet
Menü

Olimpikonjaink hazatértek, Sebestyén Dalma pedig dobogós

Olimpikonjaink hazatértek, Sebestyén Dalma pedig dobogós
(Fotó: Facebook)

Legalábbis a korábban meghirdetett szavazásunk szerint, amelyben arra voltunk kíváncsiak, hogy melyik női olimpikonunk a közönség kedvence.

Az eredmény azt mutatja, hogy az első helyet Kapás Boglárka szerezte meg 67 szavazattal, tőle nem sokkal lemaradva második lett a fehérvári Sebestyén Dalma 59 szavazattal, míg a harmadik fokra Hosszú Katinka úszott fel 50 szavazattal.

Olimpikonjaink hazatértek, Sebestyén Dalma pedig dobogós

Kapás Boglárka

Köszönjük mindenkinek, aki szavazott, a lányoknak pedig jó szerepléseket.

Mindannyian győztesek vagytok, s ezt egy ország gondolja így. Ezt bizonyítja az a galériánk is, amely megmutatja, hogy miként fogadtak benneteket Budapesten.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • Új játszóeszközök kerültek az Ybl játszótérre
    Új játszóeszközök kerültek az Ybl játszótérre
  • Már szerelik az adventi fényeket a belvárosban
    Már szerelik az adventi fényeket a belvárosban
  • Már szerelik az adventi fényeket a belvárosban
    Már szerelik az adventi fényeket a belvárosban
  • Fejlesztési támogatást kaptak a kistelepülések
    Fejlesztési támogatást kaptak a kistelepülések
  • Novák: minden várakozást felülmúl a családvédelmi akcióterv iránti érdeklődés
    Novák: minden várakozást felülmúl a családvédelmi akcióterv iránti érdeklődés
  • Amerikaland című kiállítás az Öreghegyi Közösségi Házban
    Amerikaland című kiállítás az Öreghegyi Közösségi Házban
  • Kiskorú gyerekét is bevonta a kábítószer-kereskedelembe egy  nő
    Kiskorú gyerekét is bevonta a kábítószer-kereskedelembe egy nő
  • Jótékonysági gyűjtés kezdődött az Öreghegyi Közösségi Házban
    Jótékonysági gyűjtés kezdődött az Öreghegyi Közösségi Házban

Eseménynaptár

  • Este és az éjszaka eső nem várható
    Este és az éjszaka eső nem várható
  • Hatvanhat év után azonosítottak Hollandiában egy tengerparton talált holttestet
    Hatvanhat év után azonosítottak Hollandiában egy tengerparton talált holttestet
  • Átlagos mennyiségű lesz az idei szőlőtermés
    Átlagos mennyiségű lesz az idei szőlőtermés
  • Világméretű problémát jelentenek az antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumok
    Világméretű problémát jelentenek az antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumok
  • További gazdaságélénkítő lépések várhatók
    További gazdaságélénkítő lépések várhatók
  • Karácsonyfák utcája lesz a fehérvári Rác utcában
    Karácsonyfák utcája lesz a fehérvári Rác utcában
  • Újra járható a Balatoni út Székesfehérváron
    Újra járható a Balatoni út Székesfehérváron
  • 160 millió dolláros program - magyar cégek vesznek részt laoszi fejlesztésekben
    160 millió dolláros program - magyar cégek vesznek részt laoszi fejlesztésekben
  • HÍRADÓ 1-kor 2019. november 18.
    HÍRADÓ 1-kor 2019. november 18.
  • Hulladékcsökkentési Hét - környezettudatosság a középpontban
    Hulladékcsökkentési Hét - környezettudatosság a középpontban
  • Öreghegyi Disputa - Kelemen István színművész lesz a vendég
    Öreghegyi Disputa - Kelemen István színművész lesz a vendég
  • Fehérvár középkori védművei - Szücsi Frigyes, régész előadása
    Fehérvár középkori védművei - Szücsi Frigyes, régész előadása
  • Gyakorlat - megszólalnak a szirénák Ercsiben
    Gyakorlat - megszólalnak a szirénák Ercsiben