Partly cloudy28 °C
2019. augusztus 25. vasárnap Lajos
Menü

Mindent kaptam bele, csak azt nem, amit kértem, avagy egy büfé ebéd története

Mindent kaptam bele, csak azt nem, amit kértem, avagy egy büfé ebéd története
(Fotó: commons.wikimedia.org)

Nagyjából fél évvel ezelőtt felfedeztem Székesfehérvár belvárosában egy büfét, ahonnan egyébként rendelni is lehet. A fotón nagyon mutatós, háromszög alakú szendvicsek voltak, apró, ínycsiklandó kolbászkákkal töltve. Természetesen egyből rendeltem belőle, majd hamar rájöttem, hogy ez volt az utolsó alkalom. Nem csak a látvány volt borzalmas, hanem az íze is. A napokban újra elsétáltam a büfé előtt, és egy másik szendvicsre lettem figyelmes. Gondoltam, adok még egy esélyt a helynek, hátha. Nézzük meg érdemes volt-e.

A történet ott kezdődik, hogy a büfé felé sétálva megpillantottam a pultos hölgyet amint lelkesen csacsorog a barátnőivel a hely hátsó kijáratánál. Itt már éreztem, hogy nem leszek a kedvence, hiszen hogy képzelem én azt, hogy rendelni akarok, amikor neki fontosabb dolga is akad, mint hogy engem kiszolgáljon? És lám igazam lett: egy nem túl kedves "mit adhatok?" kérdést és szikrázó tekintetet kaptam. Kértem hát egy szendvicset, amiben a kiírás szerint apró kolbászkák, sajtszósz, uborka, és jalapeno paprika szerepelt. Körülbelül három perc várakozás után elkészült a szendvicsem, az alábbi fotón láthatjátok is:

Mindent kaptam bele, csak azt nem, amit kértem, avagy egy büfé ebéd története

Az első kérdés, ami felmerül a szendvics láttán, hogy sajtszósz helyett miért ketchup van a tetején, de megnyugtattam magam, hogy talán majd az első harapás után beköszön a sajtszósz is. Nem így lett. Viszont legalább volt benne mustár és pirított hagyma, itt már egy szem uborkát is felfedeztem, ahogy a fotón is láthatjátok:

 Mindent kaptam bele, csak azt nem, amit kértem, avagy egy büfé ebéd története

Nem lenne semmi gond a ketchuppal, mustárral és pirított hagymával, ha ezek mellett felleltem volna benne némi sajtszószt és jalapeno paprikát is, amit valójában kértem bele. A szendvicsem felénél jártam, tehát még lelkes voltam, hátha az alján lesz a legjobb része, jó sok sajtszósz és a kedvencem, a jalapeno paprika. Újabb csalódás, semmi nem volt az alján, csupán hat szelet csemegeuborka fél deci ketchupba áztatva, mindezt 690 forintért.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • Izer Norbert: már több mint 29 ezer automatát regisztráltak az adóhivatalnál
    Izer Norbert: már több mint 29 ezer automatát regisztráltak az adóhivatalnál
  • Főzőverseny, koncertek és vidám nyárutó az V. Kisfalud Novaj-Pusztai Vigasságon
    Főzőverseny, koncertek és vidám nyárutó az V. Kisfalud Novaj-Pusztai Vigasságon
  • Balesettel indult a nap az M7-esen a Balaton felé
    Balesettel indult a nap az M7-esen a Balaton felé
  • G7-csúcstalálkozó - Több ezren békésen, néhány százan erőszakosan tüntettek az értekezlet ellen
    G7-csúcstalálkozó - Több ezren békésen, néhány százan erőszakosan tüntettek az értekezlet ellen

A hét embere

Eseménynaptár

Meg ez is van

  • Világhírű filmek mellett világsztárok is lesznek az idei Klasszikus Film Maratonon
    Világhírű filmek mellett világsztárok is lesznek az idei Klasszikus Film Maratonon
  • Biztonságban lehetnek a bulizók: egy német egyetemista feltalálta a drogellenes karkötőt
    Biztonságban lehetnek a bulizók: egy német egyetemista feltalálta a drogellenes karkötőt
  • Ingyen látogatható a Sóstó kilátója szeptember 1-ig
    Ingyen látogatható a Sóstó kilátója szeptember 1-ig
  • Szeptember 2-án nyit az Alba Regia Szimfonikus Zenekar jegyirodája
    Szeptember 2-án nyit az Alba Regia Szimfonikus Zenekar jegyirodája
  • Veszélyes lehet az elektromos cigaretta
    Veszélyes lehet az elektromos cigaretta
  • Kora este kis valószínűséggel zápor, zivatar alakulhat ki
    Kora este kis valószínűséggel zápor, zivatar alakulhat ki
  • Közös évnyitó lesz a katolikus oktatási intézményekben
    Közös évnyitó lesz a katolikus oktatási intézményekben
  • Diagnosztika és terápia teljes spektrumát nyújtja a Szent György Kórház
    Diagnosztika és terápia teljes spektrumát nyújtja a Szent György Kórház
  • Több mint két és fél millió ember kap szeptemberben rezsiutalványt
    Több mint két és fél millió ember kap szeptemberben rezsiutalványt