Cloudy4 °C
2020. november 26. csütörtök Virág
Menü
Házhozszállítás

A Teleki lett a legjobb fehérvári gimnázium, amit nem sokkal lemaradva a Tóparti követ

A Teleki lett a legjobb fehérvári gimnázium, amit nem sokkal lemaradva a Tóparti követ
A Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola (Fotó: Pápai Barna)

A száz legjobb gimnázium között idén két fehérvári szerepel: a Teleki és a Tóparti. A két iskolát néhány hely választja el egymástól. Az első helyen a budapesti Fazekas végzett, a legjobb tízben pedig csak két vidéki gimnáziumnak jutott hely.

A HVG összeszedte a legjobb magyar gimnáziumokat, rangsorolta őket, és megnevezte az első 100 helyezettet. Az első kérdés azonban, ami ilyenkor az olvasóban felvetődik, hogy mégis mi alapján lehet rangsorolni az oktatási intézményeket? Azt a szerkesztők is megállapítják, hogy a szempontrendszer, amit felállítottak, csak egy a sok közül, mégis úgy tartják, hogy az általuk összeállított kiadvány a legmagasabb tudásszint elérését igazoló iskolákat igyekszik bemutatni.

A módszertan, amellyel a készítők dolgoztak hét részrangsor helyezésszámait átlagolja, felállítva ezzel az összesített rangsor. A hét részterület, amit a szerkesztők figyelembe vettek, a következők:

- az országos kompetenciamérés matematikai és szövegértési eredményei;
- négy érettségi tantárgy (magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv) átlageredményei;
- és a felvételi átlagpontszámok alapján készült rangsor.

Ezeket az értékeket összesítve a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola a 42. helyet tudta megszerezni a 100-as listán. Az elérhető adatok szerint az intézményben 74 százalékos az emelt szintű matematikaérettségi átlaga, míg a magyaré 66 százalék, az emelt szintű töriérettségit pedig átlagosan 68 százalékosra írják az itt tanuló diákok. További előnye az iskolának, hogy négy és hat évfolyamos gimnázium is működik benne, valamint az Arany János Tehetséggondozó Programban is tevékenyen részt vesz.

A Teleki lett a legjobb fehérvári gimnázium, amit nem sokkal lemaradva a Tóparti követ

Tóparti (Fotó: Pápai Barna)

Nem sokkal lemaradva a Teleki mögött, a Tóparti a 47. helyet szerezte meg a TOP 100-as rangsorban. Ebben a középiskolában a diákok átlagosan 74 százalékot értek el az emelt szintű matematikaérettségin, a magyarén 76 százalékot, míg az szintén emelt szintű törin átlagosan 73 százalékot. A Tóparti további érdemei között említik, hogy az öt évfolyamos, nyelvi előkészítő, illetve a hat évfolyamos gimnáziumi képzés mellett megtalálható a művészeti szakképzés is az intézményben.

Van még egy fehérvári középiskola, amely ugyan az összesített rangsorba nem került bele, a környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmai összesítésében az előkelő 4. helyet sikerült megszereznie. Ez az intézmény a HVG táblázata szerint az I. István Szakgimnázium, mivel azonban környezetvédelemmel, illetve vízgazdálkodással Székesfehérváron a Bugát Pál Szakgimnázium foglalkozik, a lap valószínűleg erre gondolt. A tévedés onnan eredhet, hogy korábban az intézmény neve Belvárosi I. István Középiskola Bugát Pál Tagintézménye volt, a listát összeállítók ezt az elnevezést rövidíthették rosszul.

Első 10 helyezettből 8 iskola a fővárosban működik, a 4. helyen azonban egy (hozzánk közel eső) veszprémi intézmény, Lovassy László Gimnázium végzett.

TOP10

1. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
2. Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium
3. Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium
4. Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
5. ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium (Budapest)
6. Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola (Budapest)
7. ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium (Budapest)
8. ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (Budapest)
9. Lovassy László Gimnázium (Veszprém)
10. Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

  • Újabb két fehérvári intézményben rendeltek el hatósági karantént
    Újabb két fehérvári intézményben rendeltek el hatósági karantént
  • Hatósági karantén újabb két fehérvári intézményben
    Hatósági karantén újabb két fehérvári intézményben
  • Fények és hangulatok köré épül az idei fehérvári Advent
    Fények és hangulatok köré épül az idei fehérvári Advent
  • Kezdetét vette az idei cipősdoboz akció
    Kezdetét vette az idei cipősdoboz akció
  • „Hagyomány - Érték - Minőség” - Elindult a Fejér Termék 2021 pályázat
    „Hagyomány - Érték - Minőség” - Elindult a Fejér Termék 2021 pályázat
  • Újabb védőeszköz-ellátmány érkezett a fehérvári szociális intézményekbe
    Újabb védőeszköz-ellátmány érkezett a fehérvári szociális intézményekbe
  • HÍRADÓ 1-kor 2020. november 26.
    HÍRADÓ 1-kor 2020. november 26.
  • Online ügyintézésre kérnek mindenkit a fehérvári szolgáltatók
    Online ügyintézésre kérnek mindenkit a fehérvári szolgáltatók

Eseménynaptár

  • Alkalmazottai több mint tíz százalékát bocsátja el a Disney
    Alkalmazottai több mint tíz százalékát bocsátja el a Disney
  • Tömegek váltanak elektronikus számlafizetésre a járvány miatt
    Tömegek váltanak elektronikus számlafizetésre a járvány miatt
  • December 15-ig várják a jelentkezést a Vörösmarty-versünnepre
    December 15-ig várják a jelentkezést a Vörösmarty-versünnepre
  • Ózongenerátorokat ajándékoz a VIDEOTON a Fejér megyei mentőszolgálatoknak
    Ózongenerátorokat ajándékoz a VIDEOTON a Fejér megyei mentőszolgálatoknak
  • Folyamatos a célzott tesztelés az egészségügyi, szociális és nevelési intézményekben
    Folyamatos a célzott tesztelés az egészségügyi, szociális és nevelési intézményekben
  • Visszaigényelhetik a szálláshely-szolgáltatók bevételkiesésük 80 százalékát
    Visszaigényelhetik a szálláshely-szolgáltatók bevételkiesésük 80 százalékát
  • Speciális maszkokat készít a Karsai Holding Zrt
    Speciális maszkokat készít a Karsai Holding Zrt
  • Karanténba került a Ligetsori Óvoda egy csoportja
    Karanténba került a Ligetsori Óvoda egy csoportja
  • Fejérben 6528 a fertőzött száma
    Fejérben 6528 a fertőzött száma