A kifutón Csehov Három nővére - Zoób Katti divattervezővel beszélgettünk
A kifutón Csehov Három nővére - Zoób Katti divattervezővel beszélgettünk
A kifutón Csehov Három nővére - Zoób Katti divattervezővel beszélgettünkZoób Kati már gyerekkorában tudta, hogy leginkább a textil az, ami érdekli, és amivel foglalkozni szeretne. A sümegi gimnáziumból sikerült is eljutnia a világ kifutóira, ám ez nem volt olyan könnyű. Játék- és bábkészítőként kezdte, kitanulta a kalaposmesterséget, jelmeztervező lett. 1998-ban létrehozta a Katti Zoób márkát, ami elrepítette London, Párizs, Dubaj, Sanghaj kifutóira. Trend- és divatkörökben ma már világszerte ismerik a nevét. Ruhadarabjait az egyszerűség jellemzi.
Ha jól tudom, akkor az egyszerű vonalakat, az egyszerű ruhadarabokat kedveli. Mennyire volt nagy kihívás ez a munka, mennyire kellett kilépni a komfortzónából?
Számomra az egyszerűség mindig egy titok, egy lepel, hiszen emögött az egyszerűség mögött nagyon sok cizellált, komplikált, kifinomult dolog rejlik. Az egyszerűségben a rejtőzködést szeretem, hogy nem teszi hivalkodóvá azokat a dolgokat, amelyek mögött egyébként nagyon sok tartalom van. Szóval nem volt olyan nehéz, mert tulajdonképpen a divat is egyfajta jellemábrázolás, a divat is egy nyelv. Talán én ezt a nyelvet beszélem jól, különösen akkor, ha ilyen csodálatos partnerem van, mint Szikora János, aki tökéletes instrukciókat ad. Mindketten jól beszéljük a saját szakmai nyelvünket és jól meg is értjük egymást.
Ezek a ruhák az instrukciók alapján készültek, vagy már ott motoszkáltak képzeletében arra várva, hogy egyszer majd megszülethessenek?
Be kell vallanom, hogy a szó klasszikus értelmében nem vagyok jelmeztervező. Ha egy-két hónappal később jön ez az előadás, akkor ezek a ruhák, ezek a vonalak valamilyen formában megjelentek volna a kollekcióban. Szeretem meghallani a kortárs hangokat, a színházban is szeretem a kortárs jellegű feladatokat. De ez most végül a színházé lett, nem a kollekcióé.
Melyik volt a kedvenc ruha, melyiken dolgozott a legszívesebben?
Nincs itt az igazi nagy kedvenc, de a legnehezebb ugyanakkor legizgalmasabb feladatot számomra Natalia figurája adta: ő egy rossz ízlésű, harsány, kellemetlen, romboló szereplő. Ebben a szépségben egy ilyen figurát létrehozni nagyon nehéz. De amikor eltaláltuk a figurát és megszülettek az ő ruhái, akkor éreztem azt, hogy megtaláltam a helyem ebben a darabban. Ezeket a gyönyörű fiatal lányokat megvalósítani, kicsit fiatalabban és egy kicsit idősebben nem olyan nagy kunszt. De egy ottromba figurát, aki mégis beleillik ebbe a gondolatvilágba és stílusba, ugyanakkor merőben más, az nagy feladat volt. Ezt nagyon szerettem.
Mik azok a tényezők, amikre oda kellett figyelni a ruhák tervezésénél?
A színháznál a legfontosabb a használhatóság. A divatban sokszor beszélünk az időtállóságról, nekem ez nagy kedvencem, hogy egy ruha hosszú távra szóljon, bírja a strapát. A színházban felerősödnek ezek a feladatok és szavak, hiszen mire a premierre kerül a sor, addigra ezeket a ruhákat már két hétig húzták-nyúzták. Talán ez a legnehezebb, hogy ne szóljak, amikor a próbán ülnek benne, majd Franciska rendezői utasításra bebújik az asztal alá. Úgy kellett ezt belül megoldani technikailag, hogy ezt kibírja. Ez nagy kihívás.
Mit jelent Önnek az, hogy együtt dolgozik a Vörösmarty Színházzal?
A Vörösmarty Színház számomra Szikora Jánost jelentette. Úgy érzem, nekem mindig az a színház az otthon, ahol ő ott van. Amikor először jártam a Vörösmarty Színházban, még ismeretlenül bolyongtam a falai között, és az első közös ebédnél, illetve délutáni uzsonnánál döbbentem rá, hogy a János micsoda meleg otthont formált ebből a színházból. Az a légkör, az a hangulat, az az alkotóközösség és szellemiség, ami ott van remélem, hogy még sokáig ott marad Székesfehérváron.
Zoób Kati és Szikora János nem először dolgoztak együtt, 2006-ban teljesedett ki először – ahogy ők mondják – a szellemi-érzéki szintézis. Szikora akkor még a Szigligeti Színházban rendezte meg Az eltűnt idő nyomában című művet, Kati pedig a jelmezeket tervezte. Két évvel később, amikor a rendező a Szegedi Nemzeti Színház színpadára álmodta Esterházy Péter Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című művét, szintén Zoób-féle jelmezekkel lett teljes az összhang, ahogy tavaly is, amikor Szikora az Állami Operaházban rendezte meg Az árnyék nélküli asszonyt és Fehérváron A rajongókat. A három nővér az ötödik közös munkájuk.
A darab különlegessége, hogy a három nővér tulajdonképpen hat alakban jelenik meg: a nagyon fiatal lányok és a négy évvel későbbi önmaguk. A ruhák minden párosnál hasonlók, de mégis észrevehető rajtuk az a fejlődés, változás, amin viselőjük átesett. A fiatal lányok ruhái az ifjúságot jelképezik, testiséget sugallnak, látszani engedik viselőjük báját. Alteregóik nehezebb ruhákat viselnek, melyek hangulata ugyanaz, mégis észrevehető, hogy a nővérek idősebbek lettek, az eltelt négy év pedig komoly változásokat hozott: szigorúbbak, titokzatosabbak lettek.
A ruhákat december 7-én mutatta be a divattervező a Vörösmarty Színházban. A divatbemutatóról készült további képekért kattints az fmc.hu Facebook oldalára, az itt található galériára.
Az Irinát alakító Kovács Panka és Törőcsik Franciska (Fotó: Horváth Reni)
Mása ruháján töltények jelzik a nő határozottságát (Fotó: Horváth Reni)
Kiss Diána Magdolna az idősebb Olgát alakítja, ruháján látszik a szigorúság és a katonás jelképrendszer (Fotó: Horváth Reni)
A rendező és az alkotó (Fotó: Horváth Reni)
A katonák uniformisán is jól látszik a változás (Fotó: Horváth Reni)
Börcsök Olivér az elszánt, okos tehetséget, a család szeme fényét, a lányok testvérét alakítja (Fotó: Horváth Reni)
Divatbemutatóból hirtelen sztriptízt varázsolt Gáspár Sándor (Fotó: Horváth Reni)
