Partly cloudy17 °C
2020. március 28. szombat Gedeon
Menü

A felvételi megvolt, a hivatalos értesítések áprilisban érkeznek

A felvételi megvolt, a hivatalos értesítések áprilisban érkeznek
A sikeres felvételihez hetven-nyolcvan százalékos eredményt kell elérni (Fotó: Youtube)

Már túl vannak a felvételi vizsgán azok a diákok, akik középiskolába jelentkeztek. Csaknem hatvannyolcezer-kétszáz fiatal izgulhatott a héten azon, hogy hány pontot ért el a magyar és a matek központi felvételi vizsgán.

A szombat délelőtti vizsga során egy magyar- és egy matektesztet kellett kitölteniük a diákoknak. A feladatlapok javítási és értékelési útmutatója is elérhetővé vált délutánra, így aki emlékezett a megoldásaira, még aznap leellenőrizhette, és már tudhatja, körülbelül hány pontot ért el. A legtöbb felvételi helyszínen már a jövő hét elején meg lehet nézni a dolgozatokat, így már a jelentkezés időpontjában pontosan tudhatjuk, hogy a tanulmányi eredmények által hozott pontok és a felvételin elért eredmények összesen mennyit tesznek ki. Azt azonban, hogy ez megütötte-e a kiszemelt iskola mércéjét, csak április utolsó hetében, legkésőbb április 26-ig tudhatjuk meg. Annyi biztos, hogy a sikeres felvételihez általában hetven-nyolcvan százalékos eredményt kell elérni, ami egyes szakértők szerint óriási stresszt okoz a fiataloknak.

Az sem elhanyagolható tény, hogy sikeres felvételit leginkább azok tudnak írni, akik az iskolai tanulmányok mellett külön is készülnek a megmérettetésre. A tapasztalat azt mutatja, hogy a felvételi olyan feladatokat is tartalmaz, melyekre külön kell készülniük a diákoknak, erre viszont nincs minden iskolában lehetőség. Vagyis előnybe kerülhetnek azok a diákok, akiknek szülei meg tudják fizetni a magántanárokat.

Az idén országszerte 402 intézmény 514 helyszínen szervezett vizsgát. A négyévfolyamos középiskolák írásbelijén több mint ötvennégyezren, a hatévfolyamos gimnáziumi írásbelin csaknem nyolcezren, a nyolcévfolyamoson mintegy hatezren vettek részt. Aki valamilyen ok miatt lemaradt a január 21-i felvételiről, az szombaton, azaz január 26-án pótolhatott.

Fontos dátumok a felvételizőknek

Január 26.
Azok a diákok, akik a központi írásbeli vizsgára alapos ok miatt nem tudtak elmenni, és ezt igazolni is tudják, ezen a napon 14 órától pótló írásbeli vizsgát tehetnek.

Február 9.
Eddig a napig az összes felvételiző megtudja, hány pontot szerzett a központi írásbeli vizsgán. Az Arany János Tehetséggondozó Programhoz csatlakozó intézmények is értesítik a diákokat, a szülőket és az általános iskolákat a pályázati eredményekről.

Február 15.
A középiskolai felvételi jelentkezési határideje − a diákoknak ki kell választaniuk az intézményeket és a tanulmányi területeket, és ezeket sorrendbe is kell állítaniuk. A tanulói jelentkezési lapokat az általános iskolák küldik el a középfokú iskoláknak és az Oktatási Hivatalnak, a hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumokba jelentkezők szülei azonban közvetlenül is elküldhetik a jelentkezési lapot a kiválasztott intézményeknek és az Oktatási Hivatalnak.

Február 15.
Jelentkezés a Belügyminisztérium által fenntartott rendészeti szakgimnáziumokba.

Február 20-tól március 9-ig
A középiskolák ebben az időszakban szervezhetik meg a szóbeli felvételit.

Március 10.
Az intézmények eddig a napig hozzák nyilvánosságra a jelentkezők ideiglenes felvételi jegyzékét, amely a diákok összesített eredményét és a középfokú iskola által készített rangsorban elfoglalt helyüket tartalmazza.

Március 16-17.
A diákok és a szülők ezen a két napon módosíthatják a tanulói adatlapokat az általános iskolákban. Ehhez módosító tanulói adatlapot kell kitölteni: új középfokú iskolát ilyenkor már nem írhatnak be, a sorrendet azonban megváltoztathatják. Új tanulmányi területet is meg lehet jelölni ilyenkor, de csak olyan intézményét, amely az eredeti jelentkezési lapon is szerepelt, és amellyel a szülő vagy az általános iskola már egyeztetett.

Április 26.
A középfokú iskolák eddig a határidőig küldik el a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a diákoknak és az általános iskoláknak.

Május 8-19.
Azokban az intézményekben rendkívüli felvételi eljárást kell meghirdetni, amelyek a férőhelyek kevesebb mint kilencven százalékát töltötték fel. Az ekkor benyújtott felvételi kérelmekről az intézményvezetők döntenek. Az igazgatók egészen az új tanév kezdetéig indíthatnak rendkívüli felvételi eljárást.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a tömegközlekedési eszközökön
    Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a tömegközlekedési eszközökön
  • 27 tonnányi védőfelszerelés érkezik ma Kínából
    27 tonnányi védőfelszerelés érkezik ma Kínából
  • Koronavírus - Csehországban bevezetik az intelligens karantént
    Koronavírus - Csehországban bevezetik az intelligens karantént
  • Vörös Zsuzsanna: helyes döntés volt az olimpia halasztása! - A fehérvári öttusa Eb is csúszik
    Vörös Zsuzsanna: helyes döntés volt az olimpia halasztása! - A fehérvári öttusa Eb is csúszik
  • Jelentős magyar segítséget kap a koronavírus kutatása
    Jelentős magyar segítséget kap a koronavírus kutatása
  • Huszonnyolcmillió forint értékű kábítószert foglaltak le Újpesten
    Huszonnyolcmillió forint értékű kábítószert foglaltak le Újpesten
  • Házhoz viszi az olvasnivalót az ország több könyvtára
    Házhoz viszi az olvasnivalót az ország több könyvtára
  • Egyre súlyosabb a helyzet Spanyolországban
    Egyre súlyosabb a helyzet Spanyolországban

Eseménynaptár

  • Csökken a hétvégenként nyitva tartó posták száma
    Csökken a hétvégenként nyitva tartó posták száma
  • Hogyan ne őrülj meg a négy fal között?
    Hogyan ne őrülj meg a négy fal között?
  • Videotelefonos kapcsolat a székesfehérvári idősgondozó intézményekben
    Videotelefonos kapcsolat a székesfehérvári idősgondozó intézményekben
  • Két egészségügyi dolgozó megfertőződött a Semmelweis Egyetem I. számú gyermekklinikáján
    Két egészségügyi dolgozó megfertőződött a Semmelweis Egyetem I. számú gyermekklinikáján
  • Nem lesz fennakadás a szemétszállításban
    Nem lesz fennakadás a szemétszállításban
  • Kétezer milliárd forintot biztosít az unió hazánknak a koronavírus védekezéséhez
    Kétezer milliárd forintot biztosít az unió hazánknak a koronavírus védekezéséhez
  • Németországba visznek olasz betegeket
    Németországba visznek olasz betegeket
  • Meghosszabbították a március havi helyközi bérletek érvényességét
    Meghosszabbították a március havi helyközi bérletek érvényességét
  • Torlódás alakult ki a csanádpalotai határátkelőnél
    Torlódás alakult ki a csanádpalotai határátkelőnél
  • Koronavírus: újabb 43 beteg, egy ember pedig elhunyt
    Koronavírus: újabb 43 beteg, egy ember pedig elhunyt
  • Változnak a helyi járatos buszok menetredjei hétfőtől
    Változnak a helyi járatos buszok menetredjei hétfőtől
  • Kínánál és az európai gócpontoknál is súlyosabban érinti a járvány az Egyesült Államokat
    Kínánál és az európai gócpontoknál is súlyosabban érinti a járvány az Egyesült Államokat
  • Sokan vállalnak áthidaló munkát a járvány idejére
    Sokan vállalnak áthidaló munkát a járvány idejére