6 évnél régebbi cikk

A gyerekek simogassanak állatokat!
Fehérvár Médiacentrum fotójaA gyerekek simogassanak állatokat!

A mai gyerekek jó része testközelből a kutyát, a macskát, esetleg néhány otthon is tartható kisemlőst vagy hüllőt, halat ismerhet meg. Nem véletlen, hogy egyre több az állatkert, meg az állatsimogató, ahol a kicsik megpróbálhatnak játszani is a kecskékkel, birkákkal, nyuszikkal. Összeszedtünk párat, ahová viszonylag hamar eljuthatunk.

Nekem még szerencsém volt, hogy a nagyim falun lakott, így volt hol testközelben látnom nemcsak a kutyát, hanem a baromfikat, sertést, sőt a téeszistállókban a lovakat, teheneket is.

Manapság azonban már a nagyik jó része is városban lakik, így a gyerkőc előbb ismeri meg az óriáskígyók életét az ismeretterjesztő csatornákon, mint látna élőben egy kakast vagy szamarat.

Az állatok iránti kíváncsiság viszont velünk születik, így nem csoda, hogy egyre-másra találkozunk nyitott tanyákkal, majorokkal, állatsimogatókkal – hogy most az állatkertek ilyen szolgáltatásait ne említsük.

A Fertőzugban nemrég születtek kameruni bárányok (fotó: Pápai Barna) 

Fertőzug állatsimogató, Székesfehérvár

A fehérvári gyerekek szerencsések abban a tekintetben, hogy csak a 42-es buszra kell fölülni, és eljuthatnak Börgöndpusztára, a Fertőzug állatsimogatóba.

Ez egy olyan hely, ahol a nagy füves udvaron szabadon kószálhatnak a látogatók az állatok között. Már, ha a kameruni birkák hagyják őket lépni, mert a falánk és kellően szemtelen bárányok majd fellökik az embert egy kis csemegéért.

„Az állatsimogató édesapám, Péterfy Mihály agrármérnök udvarában jött létre – meséli Szabados Lenke, az állatsimogatót működtető Fertőzug Élő Világáért Egyesület elnöke. Mindig is sok állatot tartottunk, és egyszer az egyik óvónő megkérdezte édesapámat, hogy elhozhatná-e a csoportját, hogy megnézzék az állatokat. Persze, hogy elhozhatta, aztán ő kezdte el híresztelni a többi óvónőnek, hogy milyen jó helyen jártak, s így egyre többen látogatták az udvart.”

Mivel a család nem bírta egyedül a vendégfogadást, 2011-ben létrehozták az egyesületet, amely azóta is működteti az állatsimogatót, és így sikerült egyre több embert bevonni a munkába. Pedagógusok kezdeményezésére pedig ma már a nyári szünet első napjától az utolsóig táborokat szerveznek, ahová nem csak egy-egy turnusra, hanem akár minden keddre vagy csütörtökre is „be lehet adni” a gyerekeket. Az udvaron egyébként a birkák mellett baromfik, fácánok, csacsi, alpaka, láma, őzike, nyuszik és még egy csomó állatfajta várja a gyerekeket.

A belépő 2 éves kor fölött 500 forint. Hétfőn zárva tart, más napokon 9-től este hatig látogatgató. Részletek itt.

Salföldön azt tartják, etetéskor jobb a békesség, inkább legyen a csacsi karámban  (fotó: HBA) 

Salföldi Major, Salföld

A Balaton partján számos helyen vannak állatbemutatók, ezek közül mi most a Fehérvártól azért már távolabb, 94 kilométerre található Salföldi Majort választottuk, mert a Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik legszebb helyén, a Káli-medencében található. A geológiai emlékekben is bővelkedő környéken kirándulni is érdemes, de a majorban is bővel eltölthetünk akár egy egész napot is. A magyar háziállatfajták gyűjteménye mellett természetesen van állatsimogató, de a fűszer- és gyógynövénykertben is van mit látni, illetve szaglászni. A programok között pedig lovaglás és lovaskocsikázás is szerepel. Nyáron reggel kilenctől este hétig látogatható, a belépő felnőtteknek 500, gyerekeknek 300 forint. A major honlapja ide kattintva érhető el.

Akár azt is mondhatnánk, aki végigmegy a tanösvényen, jutalomból állatokat simogathat  (kép: dunaujvaros.hu)

 Kádár-völgyi Arborétum, Dunaújváros

Nem tévedés, valóban a Fehérvártól 58 kilométerre, Dunaújvárosban lévő Baracsi úti (másképpen: Kádár-völgyi) arborétumba menjünk állatokat simogatni! A Duna hazai, középső folyására és a Mezőföldre jellemző növénytársulásokat, valamint az Alsófoki-patak völgyének páratlan mikroklímáját jól tűrő mediterrán fákat, bokrokat, cserjéket bemutató kert ugyanis pár éve állatkölyköket és növendékállatokat is tart egy állatsimogatóban. A benépesítéskor is elsősorban az érintett tájegységre jellemző háztáji állatokat vették figyelembe az erdészet szakemberei, akik gondozzák ezt a gazdasági udvart. Látogatói információk.

Óvodások nézik a pár napos libákat, kacsáka, csibéket a Noel Tanyán  (fotó: Juhász Krisztina)

Noel Tanya, Érd

Fehérvártól 50 kilométerre, Érden található a legújabb állatsimogató, a Noel tanya. Ez a hely abban más, mint a többi, hogy több egzotikus állatot is megsimogathatnak a gyerekek. Hancúrozni, birkózni itt is főleg kecskékkel és birkákkal lehet, de mondjuk az egyébként veszélyesnek mondott magyar szürke bika homlokát is meg lehet vakargatni, csakúgy, mint a kengurut, tevét, lámát, emut, struccot.

Ahogy azt a „gazdáktól”, Kolonits Attilától és Perinyótól, az oroszlánidomártól megtudtuk, a puma és az oroszlánok is – csakúgy, mint minden állat a tanyán – kicsi korában került hozzájuk, valamennyivel játszottak és játszanak ma is, tehát hozzászoktak az emberi kézhez. A ragadozók csak a biztonság miatt vannak üveggel elzárva a gyerekektől, nehogy véletlenül egy hirtelen mozdulattól vagy hangtól megriadva odakapjanak…

A tanya 9.00-17.00 óra között van nyitva, az árak a többi állatsimogatóhoz képest húzósak: a felnőtteknek 1490, a gyerekeknek 990 forint. Infók egyelőre a facebookon érhetők el.

Rájasimogató a Topicariumban  (kép: indafoto.hu)

Tropicarium, Budapest

A főváros bővelkedik olyan helyekben, ahol közel kerülhetünk az állatokhoz, mi azonban azért a Tropicariumot választottuk, mert az állatkerekben megszokott bemutatók mellett halakat is simogathatnak a gyerekek. A hazai majd trópusi halak, madarak, majmok, kígyók, békák, pókok, skorpiók majd a cápás akvárium látnivalói után jön az a medence, amelynek lakóit, a rájákat meg is lehet simogatni. Különös élmény egy amúgy veszélyes és egyben veszélyeztetett tengeri állatfajjal közvetlen fizikai kapcsolatba kerülni. Az állatkert 10.00-től 20.00-ig tart nyitva, és ez a legdrágább: 2500 Ft felnőtteknek és 1800 Ft gyerekeknek a belépő. Az állatkert weboldala itt érhető el.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek