6 évnél régebbi cikk

Gyógyfürdőzés és Csodarét Napfényországban
Fehérvár Médiacentrum fotójaGyógyfürdőzés és Csodarét Napfényországban

FEHÉRVÁR 500 TIPP, avagy kinek ajánljuk Mórahalmot és környékét? A Fehérvártól 216 kilométernyire fekvő alföldi kisvárost a medencés fürdőzés kedvelőinek javasoljuk. Ez a kirándulás is tökéletes kisgyerekekkel, pláne ha a medencézés mellé a hétvége másik napjára egy kis tanösvényes sétát is beiktatunk, ahol bivalygulyát mutathatunk a gyerkőcnek. Vagy maketteket a 2015-ben nyílt a történelmi Magyarország 1910 előtt épült műemlékeit bemutató szabadtéri makettmúzeumban.

A Szegedtől 20 kilométerre, az M5-ös autópálya nyugati lehajtójától csupán 12 kilométerre fekvő Mórahalom régebben egy álmos kisváros volt: szegedi egyetemi éveim alatt az 1990-es évek elején sokszor átutaztam rajta, de sosem csábított megállásra. Bő másfél évtizeddel később viszont már nem hogy nem álltam meg, hanem többször is egész hétvégés fürdős kikapcsolódás helyszinéül választottam. Mórahalom nevét ugyanis az országos minősítéssel rendelkező Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő tette ismertté. A termalfurdo.hu által szervezett Az Év Fürdője közönségszavazáson a ez a gyógyfürdő lett Az Év Feltörekvő Fürdője 2016-ban.

A medence partján koktélt szürcsölgetve is üldögélhetünk (fotó: Barna Béla)

A fürdőben négyféle minősített gyógyvizet adó kút található (Árpád, Erzsébet, Szent László és Mátyás gyógyvíz). A medencék hőfoka 34-39 Celsius-fokos. Kifejezetten térd- és vállízületi megbetegedések gyógyítására ajánlják a szakemberek ezt a gyógyvizet. De nem csak gyógyfürdő, hanem jó kis strand is van itt: nyáron a 14 fedett medence mellett 7 szabadtéri áll a vendégek rendelkezésére. Van ezek között csúszdás élménymedence, és persze gyermekpancsoló is, de az én kedvencem a koktélbáros rendezvénymedence volt. 

Fotós a Nagyszéksós-tónál (fotó: Barna Béla)

Ha kistrandoltuk magunkat, tanösvényeken túrázva felfedezhetjük az Alföld kis titkos szegleteit is. A Röszkéről Mórahalomra vezető úttól északra találjuk a 80 hektáros Nagyszéksós-tavat, amely jó költőhelyül szolgál például a fokozottan védett bölömbika számára. Erről is nevezték el az itteni tanösvényt, melynek különlegessége, hogy megtekinthetünk egy nagyobb bivalygulyát is. Az állatok az elnádasodott részben dagonyáznak és rágják a nádat, az így folyamatosan keletkező nagyobb nyílt vizek révén pedig a tó madárvilága gazdagodik.

Bivalyok Mórahalmon (fotó: Barna Béla)

Ide akkor jutottam el először, amikor a Csongrád Megyei Önkormányzat Napfény, víz, élet címmel rendezett turisztikai újságíróknak Csongrád megye természeti kincseit bejáró túrát. Akkor vezetővel néztük meg a helyeket: a Kiskunsági Nemzeti Park által létesített két megfigyelőtornyot (a tó déli és keleti oldalán), illetve a Nagyszéksósi Ökoházat, mely egyben turistaszállás és a gyalogos, lovas és kerékpáros turistákat váró Móra-túra kiindulópontja is. És még valami: a bivalysimogatás mellett csónakázási lehetőség is van a Nagyszéksós-tavon. 

Szűcs Anikó a Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskola munkatársa bemutatja a területet 
(fotó: Barna Béla)

Szűcs Anikó mutatta be a Mórahalomtól délre lévő Zöld Közösségi Házat és Erdei Iskolát is. A 800 négyzetméteres modern létesítmény regionális bázisa a természetvédelmi kezelésnek, kutatásoknak; bemutatja a kistérség természetvédelmi értékeit és kiindulópontja a szakvezetéses túráknak.

Mórahalomtól délnyugatra aztán van még egy csodahely: a Csodarét tanösvény. Az 1990-ben védetté nyilvánított Csodarét egyik legnagyobb értéke az egyhajú virág, amelynek első példányai már február végén virágoznak, ezért nevezik tavaszkikericsnek is. Másik csodája, a mocsári kardvirág, amelynek Magyarországon már csak 4 lelőhelyét ismerik a botanikusok.

 

Dlusztus Imre igazgató az Országház 1:25-ös méretarányú makettje mellett a
Mini Hungary Parkban Mórahalmon 2015. március 20-án. (MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely)

Ha pedig a fürdés és botanikai séták után is még le akarjuk kötni a magunk vagy gyerekeink figyelmét, nézzük meg a mórahalmi szabadtéri makettmúzeumot, a Mini Hungary Parkot, amely 2015. márciusában nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt! A kéthektáros szabadtéri területen a történelmi Magyarország építészeti emlékeit mutatják be 1:25-ös méretarányú makettek formájában: az országháztól a kis falusi templomokon keresztül várak, paloták valamint kastélyok és más műemlékek várják az idelátogatókat.

Ha Mórahalmon akarunk megszállni, bőséges választékot találunk mindenféle árkategóriájú szállásból, rengeteg a kis panzió és apartman. Ha strandközeli helyet akarunk, akkor az elegáns, 4 csillagos Colosseum Hotel vagy a Thermál Panzió a javallt szálloda. A területről nemrégiben jelent meg egy profi térkép: a Kőrös-ér Völgye, Alsó-Kiskunság – Észak-Bácska 1:70 ezres ökoturisztikai térképe.

A végén említsük meg, hogy Mórahalomnak van egy celeb szülötte is: Nánási-Ördög Nóra (1981) televíziós műsorvezető, szerkesztő az általános iskolát itt végezte Mórahalmon.

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek