Németh János, a díszfegyverek kovácsa
Németh János, a díszfegyverek kovácsa
Németh János, a díszfegyverek kovácsaNémeth János fegyverkészítőtől hamar megtudtam a választ. Hiszen évről évre több tagot számlálnak az ország minden részén a hagyományőrző csoportok, akiknek jelmezes múltidéző előadásaihoz, csataújrajátszásaihoz bizony fegyverzet kell. Ahogy a huszároknak is. Meg aztán ott vannak a múzeumok és a privát műgyűjtők is. Akik sokszor széfben vagy páncélteremben őrzik az eredeti ritka kincset, és a rá megszólalásig hasonlító másolatot teszik ki a falra, polcra, hogy egész nap gyönyörködjenek benne. Nem csak a festményeknél, a fegyvereknél is így működik ez…
Így hát, bár nem sokan vannak, Magyarországon bizony megélnek ma is a fegyverkészítők.
Németh János a műhelyében (Fotó: Horváth Reni)
Fejér megyében a szabadbattyáni Németh János képviseli ezt a hivatást. Eredeti végzettsége lakatos, sokáig a Videotonban dolgozott. A régiségek szeretete azonban már gyerekkorában kialakult: "Anyám cserepeket gyűjtött, apám órákat. Rendszeresen feljártunk az ecseri piacra, anyám mindig felismerte, mit érdemes megvenni, amit aztán apámmal szépen felújítgattunk, kipofoztunk. Engem szép lassan érdekelni kezdtek a régi fegyverek is. Amikor bevonultam katonai szolgálatba, a barkácsműhely vezetője lettem. Itt aztán rendelkezésemre álltak szerszámok is, és hamar bebizonyosodott, hogy én ehhez értek. Fölajánlották, hogy szedjem rendbe a győri múzeumnak a fegyvergyűjteményét." - mesélte a mester.
"Így végre eredetiek juthattak a kezembe. Szétszedhettem, összerakhattam, alaposan kiismertem a szerkezeteket. Mert korábban ha meg is néztem egyet a múzeumban, legfeljebb kívülről rajzolhattam le, a belsejéről csak találgathattam. Persze kipróbálni ezeket a múzeumi fegyvereket sem lehetett, nem is volt alkalmas arra, hogy működésbe hozzuk. Föl lehetett húzni, de a csőbe már különféle akadályok voltak beépítve.”
János kétezerben döntötte el végleg, hogy nem csak hobbiból, hanem főállásban szeretne fegyverkovácsolással foglalkozni."Ekkor rendeztek egy találkozót a hazai fegyverkovácsoknak a Barátság Házában, kiállítással egybekötve. Ezen a rendezvényen éreztem azt, hogy én ezt a tevékenységet szakma szinten szeretném művelni. Hosszú idő volt, mire fölszereltem a műhelyemet. Amikor megvettem a kovácstüzemet, többe került, mint egy havi fizetésem. Értetlenkedtek is sokan: mikor fog ez nekem megtérülni? Mondtam nekik, hogy igazatok van, végül is el is ihatnám... "
Munkái a legapróbb részletekig hasonlítanak az eredetiekhez (Fotó: Horváth Reni)
De szerencsére nem tette. Így munkájának eredményét ma már számtalan hagyományőrző csoport és múzeum is élvezheti országszerte. Szenvedélyét egyik fia, Jankó is örökölte, munkáik együtt kerültek be az Iparművészeti Múzeumba is, ahol János 2003-ban elnyerte a Magyar Kézművesség - Rákóczi és kora kézműves hagyományai verseny fődíját. "Tavaly végeztünk egy nagyobb, két-három éves megbízással Eger városa részére. Szigetvári múzeumnak is dolgozunk, és telefonáltak Szombathelyről, hogy ott meg a huszárok nyertek valami pályázatot, nekik karabélyokat kell majd készíteni."
Mindig is szívügyem volt, hogy gyerekeknek is átadhassam mindazt, amit a díszfegyverekről tudok. Talán mert magamból indulok ki, hogy gyerekként mekkora élmény lett volna ez nekem. Sok kis településen élnek gyerekek, akik talán sohasem fognak eljutni a Hadtörténeti Múzeumba. - állapította meg János. - Ezért sokáig kijártam iskolákhoz előadásokat tartani. A tananyaghoz kapcsolódóan a római kortól az I. világháborúig vittem fegyvereket, bemutattam, hogy alakultak ki, hogy használták, készítették. A gyerekek kézbe foghatták, nagyon nagy sikere volt."
Otthonának falát is fegyverek borítják (Fotó: Horváth Reni)
János egyik leglátványosabb munkája egy balatonlellei lovagterem, melyet éveken keresztül szépítgetett. Kovácsoltvas korlátokkal, rácsokkal, csillárokkal, fegyverekkel rendezte be korhű hangulatúra. Később rendezvényterem lett belőle, ahol ma már banki konferenciákat, miniszteri találkozókat is lebonyolítanak.
