2017 legjobb, legizgalmasabb zenéi - második rész
2017 legjobb, legizgalmasabb zenéi - második rész
2017 legjobb, legizgalmasabb zenéi - második részEbben az évben 19 932 percnyi zenét hallgattam, összesen 1122 előadó 1539 dalát indítottam el legalább egyszer és mindezt 415 különböző műfajból - ezt mondja a Spotify. Márpedig ha a Spotify ezt mondja, akkor ez így is van, maximum némi Youtube-bal lehetne ezt még kiegészíteni. Újgenerációs zenehallgató lettem, nekem a kazetta, a bakelit, sőt, már a CD sem mond semmit. Nem úgy, ahogy Heiter Dávid Tamásnak, aki ennek az év végi értékelőnek az első részét írta. Éppen ezért nem is voltam könnyű helyzetben: öt jó, de legalábbis érdekes lemezt összeszedni abból az évből, amikor a már említett szoftverek és társaik segítségével annyi zenét érünk el, amit el sem tudtunk korábban képzelni, szinte lehetetlen. Azért megpróbáltam.
Linkin Park: One More Light
Három év után új lemez, június végén először koncert Magyarországon - ez az év akár a Linkin Parké is lehetett volna. Végül aztán az övék is lett, de valami egészen más miatt. A One More Light talán a zenekar legellentmondásosabb albuma, bár sokkal egyszerűbb lenne azt írni, hogy ez egy csapnivaló lemez. Amitől mégis felértékelődik, az az énekes, Chester Bennington tragikus júliusi öngyilkossága. Persze az erősen popba hajló zenére így sincs magyarázat, de legalább a sokszor mélyen depresszív, az önpusztítással vagy annak gondolatával játszó szövegek (Talking To Myself; Nobody Can Save Me; Heavy) így sajnos értelmet nyertek. A One More Light úgy lesz egy felejthetetlen és talán megkerülhetetlen lemez, hogy összességében a Linkin Park messze leggyengébb albumáról beszélünk.
Ha csak egy számot hallgatnál meg a lemezről, ez legyen az:
Ha tetszett és kíváncsi vagy a többire is, itt az egész album:
Hollywood Undead: Five
Nemcsak a Linkin Park, hanem a sokak által leginkább hozzájuk hasonlított Hollywood Undead is új lemezzel jelentkezett 2017-ben. Csakhogy a nagy előddel ellentétben a maszkos srácok történetük eddigi legjobbját adták ki a kezeik közül. A Five mindent tud, amit manapság egy könnyen fogyasztható, szoftrocknál azért valamivel dögösebb, kicsit azért műmájer rockzenekarnak tudnia kell. Bátran nyúlnak a nagy elődökhöz: a himnikus, nagy dallamokkal dolgozó Linkin Parkhoz vagy a Papa Roach-hoz, és úgy vegyítik az egymásnak teljesen ellentmondó stílusokat, hogy azt egyetemen kellene oktatni. Jövőre háromszor is láthatjuk őket koncertezni Magyarországon: a február 12-i és 13-i Akvárium Klubban esedékes bulikra már minden jegy elkelt, így aki élőben akarja őket meghallgatni, annak marad a június 29-i koncertjük Sopronban, a VOLT Fesztiválon.
Ha csak egy számot hallgatnál meg a lemezről, ez legyen az:
Ha tetszett és kíváncsi vagy a többire is, itt az egész album:
Papa Roach: Crooked Teeth
Valamiért az idei évben a legismertebb rádióbarát rockzenekarok mindegyike új lemezt adott ki. A Papa Roach albuma felemásra sikerült: vannak kifejezetten erős pillanatok (Born For Greatness; Periscope; Ricochet), de összességében sok az olyan töltelékzene is, amit korábban nem engedtek volna meg maguknak a srácok. Itt merül fel a kérdés, hogy 2017-ben vajon mi értelme van még teljes albumokat megjelentetni? Amikor alapvetően az instant zenefogyasztás jellemző a Youtube-on, a Deezeren vagy a Spotify-on, van-e még létjogosultsága a 12-15 számos albumoknak, amikre hosszú éveket kell várni? Vagy lehet, hogy a fogyasztó és az együttes is jobban járna, ha rövidebb időközönként csak egy-egy erősebb dal jelenne meg? Visszatérve a Papa Roach-ra: összességében a Crooked Teeth jól sikerült, kellemesen csúszik, nem akar több lenni annál, ami.
Ha csak egy számot hallgatnál meg a lemezről, ez legyen az:
Ha tetszett és kíváncsi vagy a többire is, itt az egész album:
The Anix: Ephemeral
Néhány hónappal ezelőttig halvány fogalmam sem volt arról, hogy a világon van egy The Anix néven tevékenykedő csapat. Sokkal többet most sem tudok róluk: ami biztos, hogy ők a harmadik kaliforniai csapat a listán a Linkin Park és a Hollywood Undead után (Papa Roach-ék New York-iak). A The Anix első lemeze 2004-ben jelent meg, az idei pedig már az ötödik a sorban. Zenéjük valami elképesztően dögös és csakúgy mint a manapság igazán menő csapatoknál, a stílus itt is nehezen behatárolható. Van ebben egy csomó rock, akár még grunge is, de legalább annyira biztos kézzel nyúlnak vissza akár a '80-as évek szintipop alapjaihoz is. A Youtube-on ne nagyon keresd őket, csak kevés klipes számuk van, a Spotify-on érdemes inkább belehallgatni a srácok művészetébe.
Ha csak egy számot hallgatnál meg a lemezről, ez legyen az:
Ha tetszett és kíváncsi vagy a többire is, itt az egész album:
Brains: Keep Burning
Van egy szám a Brains új albumán, amihez a klipet még 2015. november 29-én töltötték fel a Youtube-ra. A Balance egyébként simán annak az évnek a legjobb videóklipje volt, ráadásul a zene is elég jól sikerült. Ezek után nem csoda, hogy az idén megjelent lemeztől legalább ezt a szintet vártuk. A Keep Burning sok helyen tudja is ezt hozni, de azért valljuk be: volt már ennél jobb albuma is a szentendrei csapatnak. Ami viszont biztos: nincs ma jobb magyar koncertzenekar a Brainsnél. Zeneileg kellően széles spektrumon mozognak, az ország egyik legjobb frontembere (Kéri András aka MC Columbo) akkor is megcsinálja a bulit, ha döglött a hangulat, és összességében a közepesnél rosszabb dalok azért nem nagyon születnek.
Ha csak egy számot hallgatnál meg a lemezről, ez legyen az:
Ha tetszett és kíváncsi vagy a többire is, itt az egész album:
Még három zene, amit sokat hallgattam idén
Ezek már csak úgy, minden komment nélkül. Hátha valaki innen kap új impulzust.
Matt Lange: Consider This
Röyksopp feat. Susan Sundfør: Never Ever
Ari Pulkinnen: Let Me Save You
