Lara Croft megmenti a mundér becsületét - Tomb Raider kritika
Lara Croft megmenti a mundér becsületét - Tomb Raider kritika
Lara Croft megmenti a mundér becsületét - Tomb Raider kritikaKülcsín
Úgy gondolom, a Tomb Raider szériát nem nagyon kell bemutatnom senkinek, de ha mégis, akkor itt egy kis gyorstalpaló. A Tomb Raider egy 1996-ban indult kalandjáték-sorozat, amelynek főhősnőjét, Lara Croftot irányítva mindenféle ősi műkincs felkutatása a cél. A feszülő pólós, rövidnadrágos, mindkét kezében pisztolyt tartó Lara gyorsan népszerű lett, így a bemutatkozó darabot gyorsan követte a Tomb Raider II, majd ezt követően minden évben újabb ereklyevadász kaland (Tomb Raider III, Tomb Raider: The Last Revelation, Tomb Raider: Chronicles).
Az évenkénti megjelenést a 2003-as Angel of Darkness törte meg, amely a sorozat első szerepjáték-beütéses darabja lett. Ezt három minőségibb game követte, majd egy nagyobb ugrás után 2012-ben jött egy teljesen újragondolt Tomb Raider, amely egészen a kezdetektől igyekezett felvenni a fonalat és az indokolatlanul kivágott dekoltázst hátrahagyva sokkal emberibbnek és törékenyebbnek ábrázolta szeretett kalandorunkat. A közvetlen folytatás, a The Rise of the Tomb Raider még nagyobbat szólt, így nemrég be is jelentették a következőt (The Shadow of the Tomb Raider), amelyet már szeptemberben pörgethetünk.
A nagyobb problémát a videójáték-adaptációk jelentik, ugyanis ténylegesen sikeres darabbal még nem nagyon találkoztam. Jó, jó, itt voltak nekünk az Angelina Jolie-s Tomb Raiderek (bár mai szemmel visszanézve azok sem a legtutibbak), a 2016-os Warcraft, meg a nagy kedvenc Assassin's Creedből kreált mozis tákolmány, de ízig-vérig tökös és minőségi alkotást még nem láttam. Eddig. Ugyanis az újragondolt Tomb Raider, bár nem a legtökéletesebb, de így is messze a legjobb adaptáció lett. A főszerepre Alicia Vikander személyében sikerült korunk egyik legtehetségesebb színésznőjét megnyerniük, míg a rendezői székbe az a Roar Uthaug került, aki főként a norvég horrorokban jártas nézők számára lehet ismerős.
Sztori
Aki már játszott a rebootolt Tomb Raider első részével azt egyáltalán nem fogja meglepetésként érni a film története, ugyanis kisebb-nagyobb ferdítésekkel és főleg rövidítésekkel, de ugyanazt a kalandot kapjuk. Tehát adott egy igencsak gyerekcipőben járó hősnő, Lara Croft (Alicia Vikander), aki apja, Lord Richard Croft (Dominic West) eltűnése után nem tud mit kezdeni magával, így az önsanyargatás sorsára jutva biciklis futárként tengeti mindennapjait.
Egy balul elsült rókafarkas kergetőzés (rókafarkat raknak Lara bicajára, hogy az utána eredő kollégák megszerezzék azt egy kis plusz pénz reményében) után a Croft-hagyatékot gondozó Ana Miller (Kristin Scott Thomas) kimenti Larát a yard karmai közül, majd meggyőzvén őt apja haláláról, alá akarja íratni vele a halálát igazoló dokumentumot. Igen ám, de ekkor olyan ereklye kerül Miss Croft kezébe, amelynek köszönhetően nemcsak egy misztikus relikvia, hanem a disztingvált apuci hollétéről is tudomást szerezhet.
Karakterek
Sokan kétkedve fogadták Alicia Vikander felkérését Lara Croft szerepére, ám én (nemi elfogultsággal) a kezdetektől tudtam, hogy a svéd kiválóság a lehető legtökéletesebb választás az útját kereső kalandornő megformálására. És milyen igazam lett, ugyanis az Oscar-díjas színésznő egyszerűen fantasztikus Lara bőrében. Bár nem rendelkezik egy klasszikus hősnő fizikumával, de így is tokkal-vonóval visszaadta a rebootolt Tomb Raider videójátékból megismert életérzést.
Lara Croft nem a végzet asszonya szilikonnal, hanem igenis naiv és törékeny ember, aki még keresi a helyét a nagyvilágban. Mindezt Mrs. Fassbender még megfejelte egy erőteljes, határozott és végtelenül hiteles játékkal, így nincs is más dolgom, mint megkérdezni: mikor jön a folytatás?
Az ellentétes sarokban az a Walton Goggins áll, aki az Aljas nyolcasból és a Django elszabadulból lehet ismerős, és akinél karizmatikusabb főgonoszt rég láttam. Vikanderrel való közös jeleneteik élményszámba mennek. Végre nem egy velejéig romlott rosszarcot kapunk, hanem a manapság oly jellemző szürke dominál és amellett, hogy Mathias Vogel egy szadista paraszt, nem akar mást, mint hazajutni szeretett családjához.
Összegzés
A Tomb Raider a valaha elkészült legjobb videójáték-adaptáció. Slussz, passz, vége. De mi a helyzet az átlag mozinézőkkel? Nekik is ennyire bejövős lehet? A válasz egyértelműbb, mint gondolnátok, ugyanis bár én a film minden percét imádtam, biztos vagyok benne, hogy aki nem darálta végig mind a tizenegy játékot, annak csalódás lehet. Mint mozi a Tomb Raider megragadt a kiszámíthatóság és a klisék zavaros tengerében. Szinte csont nélkül lehozták a bevezetést és Yamatai felfedezését, hogy aztán ráeszméljenek, jön a finálé, és felpörgetve elkapkodják az eseményeket. Talán, ha egy kicsivel több ideje lett volna...
Alicia Vikander személyében sikerült a legtökéletesebb Lara Croftot megtalálni, aki meg is hálálja a bizalmat, és klasszis produkciót tesz le az asztalra. Roar Uthaug rendezése egyszerre vegyíti a kalandfilmek és a játékszéria legjobb elemeit, amely ugyan bőven tartogat még kiaknázatlan lehetőségeket, de az alapokat tökéletesen lefekteti. Engem kilóra megvett, várom a folytatást, de a következő Tomb Raidernek sokkal többet kell majd mutatni, hogy tényleg elsöprő legyen az a siker.
