Romantika a vágóhídon - Testről és lélekről kritika
Romantika a vágóhídon - Testről és lélekről kritika
Romantika a vágóhídon - Testről és lélekről kritikaKülcsín
Bizonyára mindenki nagy örömmel fogadta, amikor kiderült, hogy a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjra jelölték Enyedi Ildikó alkotását, a Testről és lélekrőlt. A film nem sokkal a világpremier után elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét, majd az év végén Borbély Alexandrát, a női főszereplőt az év legjobb színésznőjének választották az Európai Filmdíj díjkiosztó gáláján. Így aztán igencsak komoly esélyekkel indult a legrangosabb filmművészeti elismerésért, az Oscar-díjért.
Enyedi Ildikó mindig is nehezen dekódolható filmekkel operált és újabb alkotásával sem hazudtolta meg önmagát. Ezúttal viszont jóval egyszerűbb utat választott a sztori, illetve a karakterek közötti interakciók kommunikálásához. Néhány mellékszál kivételével csakis a két főszereplőre koncentrál, így nincsenek sallangok, nincs semmi ami kizökkentené a két ember egymásra találásáról szóló szerelmi történetet.
Sztori
A Testről és lélekről két egymástól merőben eltérő személyiségű ember útkereséséről, majd egy vágóhídon keresztüli románcról szól, amely közös álomvilágukban teljesedik ki. Hamisítatlan Enyedi Ildikó...
Szóval Endre (Morcsányi Géza) egy vágóhíd pénzügyi igazgatójaként tengeti szürke és magányos mindennapjait, amikor is egy nap új alkalmazott, Mária (Borbély Alexandra) érkezik a vállalathoz. Mária első körben egy csodabogárnak tűnhet, aki teljesen kilóg az ottani környezetből. Később megtudjuk, hogy gyerekkora óta kerüli az emberi interakciókat és a gépies reakciókon és mozdulatokon kívül nem sok mindent tud hozzátenni a vágóhídi közösség mindennapjaihoz. Hogy mégis mi a közös a két szereplőben?
Egy nap váratlan esemény rázza fel a munkahely monotonitását, ugyanis jelentéktelen bűntény miatt kivonulnak a rendfenntartó szervek és rögtön nekiesnek az alkalmazottaknak. Endrét és Máriát is pszichológiai vizsgálatnak vetik alá, majd az álomfejtés során kiderül, hogy nemcsak ugyanazt álmodják, hanem konkrétan éjszakánként egy szarvaspár formájában együtt szelik a hófödte tájakat. Furcsa módja az egymásra találásnak, nemde?
Karakterek
Megmondom őszintén, hogy a film végével az volt az első gondolatom, hogy piszok nehéz dolga lehetett Borbély Alexandrának és Morcsányi Gézának az általuk eljátszott nem hétköznapi (bármennyire is azoknak tűnnek) karakterek megformálásával. Az elsőfilmes Morcsányi Géza úgymond még jobban járt Endre szerepével, ugyanis az emberközelibb figura jutott neki a maga zárkózottságával és enerváltságával, míg Borbély Alexandrának, Mária autizmusából fakadó érzelemmentesség ellenére kellett drámai pillanatokat produkálnia.
Ha ez még nem lenne elég, akkor a két karakter interakciói is tartogatnak még élményszámba menő pillanatokat, amelyek majd magában a fizikai kontaktusban csúcsosodnak ki. Valahol mi nézőként úgy érezzük magunkat a film nézése közben, mint Mária és Endre beszélgetéseik során: az egész fura, de mégis olyan gyengédséget áraszt magából, amelyet egykönnyen nem felejtünk el.
Összegzés
A Testről és lélekről jött, látott és olyan gyorsan meggyőzte a kritikusokat, hogy azonnal a legjobbak közé emelték. Hogy a közönséget is megnyerte? Abban már nem vagyok annyira biztos. Egyértelműen egy különleges és egyedi alkotásról beszélünk, amely bár romantikus film, az is a nehezebben emészthető fajtából, így feladhatja a leckét a legnagyobb rajongóknak is.
Enyedi Ildikó majd két évtizednyi kihagyás után újra odatette magát és megmutatta, hogy egyáltalán nem felejtett el rendezni. A Testről és lélekről igazán varázslatos alkotás, amely a szerelem új dimenziójába kalauzol el bennünket, ahol az álmok és a valóság nem is állnak olyan távol egymástól, mint azt gondolnánk. És ha már egyszer megálmodtuk, miért is ne sikerülne megvalósítani? Az őzek tudnának mesélni.
