5 évnél régebbi cikk

Mire vigyázzunk télen, ha futni akarunk?
Fehérvár Médiacentrum fotója
nbcnews.com
Mire vigyázzunk télen, ha futni akarunk?

Van, aki se télen, se nyáron nem szeret futni. Akadnak, akik csak jó időben merészkednek a szabadba ilyen célzattal. S létezik olyan is, akit nem rettent el a metsző hideg és a szakadó hó sem attól, hogy rója a kilométereket. – Mai témám mi más is lehetne, mint a téli futás és az azzal kapcsolatos jótanácsok.

„Hát persze, hogy lehet télen is futni! Sőt, sokkal kellemesebb, mint nyáron, mert kevésbé izzasztó és a levegő is oxigéndúsabb.” – véli Pirik Gyula, aki már hat éve rendszeresen vesz részt futóversenyeken, szeli az ultra távokat, s hagyja maga mögött vígan a hegyeket-dombokat, ha épp erdős terepre vágyik.

Persze, azért van pár dolog, amit a megváltozott körülmények miatt érdemes a fehérvári fiatalember szerint szem előtt tartani télen. Ilyen például a bemelegítés: rideg izmokkal és szalagokkal soha ne álljunk neki futni! Mindenképpen érdemes egy kis időt fordítani arra, hogy átmozgassuk magunkat. Erre rásegíthetünk bemelegítő krémek használatával is. 

Figyelnünk kell az öltözködésre is. Gyula úgy véli, hogy mindenkinek magának kell kikísérleteznie, hogy számára milyen ruházat a legmegfelelőbb, mert az teljesen egyénfüggő. Az viszont mindenkire igaz, hogy rétegekben kell gondolkodni és ne öltözzünk soha „túl”. Sokkal kellemetlenebb megizzadni, mint kicsit fázni.

Tanácsa továbbá, hogy ne sajnáljuk a pénzt speciális futóöltözékre – szem előtt tartva, hogy nem feltétlenül a drága a jó. Vegyük figyelembe az évszak sajátosságait, az útviszonyokat (latyak, hó…), mert ha a cipőnk átázik, akkor nemcsak a felfázástól kell félnünk, hanem kellemetlen vízhólyagokkal is gazdagodhatunk.

Fontos a megfelelő futótempó megválasztása is. Törekedjünk arra, hogy ne szájon át lélegezzünk! (Itt ajánlom mindenki figyelmébe a helyes légzésről szóló cikkemet, mely elolvasható itt.) Ha fogy a levegőnk és ez zihálásra késztet minket, akkor mérsékeljük a tempót. Ne kapkodjuk a levegőt, mert légúti problémákhoz vezethet!

Az érzékenyebbek használhatnak speciális kialakítású maszkokat, sálakat is, melyek megakadályozzák a hideg levegő közvetlen belélegzését. Télen is vannak olyan napsütéses órák, amikor annyira melegnek érezzük a levegőt, hogy vágyat érzünk a rövidnadrág után. Ne tegyük! 15 fok alatt csak hosszú ruhadarabokat vegyünk magunkra! Védjük meg testünket a kellemetlen behatásoktól!

„Megemlíteném még a frissítést, mert a hidegben általában nem érezzük annyira a folyadékpótlás szükségességét, holott ilyenkor sem elhanyagolható!” – véli Gyula – „Célszerű – főként a hosszabb futásoknál – ásványi anyagokkal dúsítani kulacsunk tartalmát. A lényeg, hogy kár lenne porosodni hagyni a futócipőt csak azért, mert tél van! Megfelelő óvintézkedések mellett bátran vágjuk neki a kitűzött távnak hóesésben, fagyban is!”

Keresztes Ádám se ódzkodik a téli futástól. Az egyetemista fiú kiskora óta aktívan kempózik, s mellette edzőterembe jár erősíteni, kettlebellezik és kerékpározik.   

Kimondottan nincsen olyan évszak, amikor nagyon szeretek futni vagy amikor nagyon nem. A lényeg maga a sportolás, ami független az időjárástól. Minden évszakban ugyanolyan jó formában kell lennie az embernek. Nem szabad, hogy befolyásoljanak a külső tényezők.” – jelentette ki. – „Változó, hogy egyedül vagy társasággal megyek a szabadba. Azt szeretem, ha valaki legalább olyan szinten fut, mint én, illetve, ha gyorsabb, rutinosabb nálam. A teljesítmény növelése szempontjából praktikus egy magasabb szinten állóval edzeni, mert jól tud húzni, segíti növelni a kitartásomat.”

Ádám télen főként a nyaki rész melegen tartására fókuszál. Óvja a torkát, hogy ne fagyjon át, és ne legyen később torokgyulladása. Ajánlja például a nyakmelegítőket, amelyeket a száj elé lehet húzni. Mivel ő sokszor náthás télen, és gyakran eldugul az orra, így kénytelen szájon át levegőt venni – a hideg légáramlat ellen pedig így tud csak védekezni.

Emellett általában hosszú ujjú kompressziós alámelegítőt és pulcsit választ a téli futáshoz, s hosszú nadrágban vagy kompressziós alsóban és kesztyűben, hogy az ízületei se fázzanak meg.

A háromgyermekes családanya, Meiszter Judit szerint a téli futásnál nagyon fontos a fokozatosság. A kezdőknek nem ajánlja, hogy ilyenkor álljanak neki futni. Úgy véli, jobb, ha valaki ősztől, fokozatosan szoktatja hozzá szervezetét a hűvösebb időhöz.

Az egykori öttusázó szintén felhívta a figyelmet a réteges öltözködésre és a jó minőségű futóruhára. Azokra az anyagokra, amelyek azért szükségesek, hogy az izzadtság elpárologhasson. Nincs is zavaróbb annál, mint verejtékben úszva sportolni, és érezni, ahogy befülledünk. Hasznos ruhadarab a technikai aláöltözet, mely melegen tartja a testünket, miközben jól szellőzik is és elvezeti az izzadtságot.

 „A lakásban melegítsünk be, és amikor a szabadba érünk, rögtön kezdjünk el futni, és csak otthon álljunk meg újra, amikor visszatértünk a lakásba.” – tanácsolja Judit – „Nekem megvannak az 5-7-10 km-es köreim az Öreghegyen és ezeket vetem be ilyenkor.”

Judit egyébként tavasszal és ősszel szeret a leginkább futni, mert sem nagyon hidegben, sem nagyon melegben nem jelent neki olyan nagy élvezetet a futás. E sportot szereti egyedül űzni, mert ilyenkor tud a saját tempójában haladni, és egyébként sem az a beszélgetős futó típus. Ilyenkor arra vágyik, hogy befele fordulhasson egy kicsit. A futás a szabadságot jelenti neki, ilyenkor van lehetősége igazán egyedül lenni.

Gyermekei közül Dorka szokott futni, de ő nem igazán magát a futást élvezi, hanem a versenyzést, a versenyeken lévő hangulatot. Judit nem engedi télen futni, de tavasszal újra rajthoz állhat. A kislány tavaly heti kétszer futott 5-7 km-t edzésként, melynek meg is lett az eredménye: A IV. Knauf Tihanyi félmaraton 7 km-es távján a 0-20 éves kategóriában 3. helyezett lett, s a III. Mapei Szigligeti félmaraton 6 km-es távján a 0-20 éves korosztályban szintén bronzérmet kapott – 11 évesen!

Ahogyan Judit, úgy Kernusz Viktória is a tavaszi és az őszi futás szerelmese. A fehérvári anyuka hobbi futónak tartja magát, bár 13 éve fut és több versenyen is részt vett már.

Azt szeretem benne, hogy olyankor kizárhatok mindent magam körül.” – mesélte – „Nem gondolok semmi rosszra, csak a jó dolgokra. Nézem a tájat, hallgatom a kedvenc zenéimet, és nagyon jó érzés önt el. Már nagyon várom a tavaszt, amikor minden virágzik, és látom, ahogy minden feléled körülöttem.”

A fehérvári anyuka gyermekei is a sport világában nőttek fel. A 10 éves Zoárd az ARAK-nál atlétikázik, sorra nyeri a versenyeket és imád futni, sprintben nagyon jó. Sport tagozatos iskolába jár 14 éves testvérével, Kevinnel együtt, aki korábban kosarazott, judo-zott is. A fiúk és anyukájuk még a Spartan-on is részt vett együtt, és idén is betervezték ezt a programot a futás mellé.

 

A természet közelségét élvezi futás közben Halasi-Kajcsa Viktória is. Mint mondta: Télen és esőben nem szeret futni, mert nehezen viseli a hideget. Tavasztól őszig viszont vígan szeli a Palotavárosi Tavak környékét, mert ott nyugalom van, s közel érzi magához a természetet.

„Korábban legtöbbször egyedül futottam, közben pedig zenét hallgattam, ami nagyon jól kikapcsolt és feltöltött.” – mesélte – „Tavaly viszont a férjemmel felfedeztük a felújított Túrózsáki futópályát, ahol rektorán pálya fogadja a sportolni vágyókat. Nagyon megszerettük ezt a helyet, és hetente többször is ellátogattunk oda. Főként este jártunk ki, munka után. Nagyon élveztük. Télen az a baj, hogy kevés hely van kivilágítva. A Palotavárosi Tavaknál sincsen se világítás, se pálya, betonon vagy sárban pedig nem jó futni. Ezért esős vagy téli időszakban inkább termekben edzek, például kettlebellezek.”

 Viki szerint is rendkívül fontos télen a réteges öltözködés, és a hosszabb bemelegítés. A könnyebb megfázás miatt ő mindig igyekszik orron át lélegezni hosszabb távoknál is. Ennek köszönhetően ritkán betegszik meg – és több ideje / ereje marad a sportolásra, miközben a közérzete is kiváló marad.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek