Fair12 °C
2020. április 3. péntek Buda, Richárd
Menü

Ingyenes edzésekkel várják a látássérülteket Fehérváron

Egy éven keresztül ingyenes edzéseket tartanak a fecskeparti Cutler-Gym Functional teremben látássérülteknek. A Takács Péter által vezetett spin-racing órák biztonságosak és egyben hatékonyak is.

A Sport mindenkié – ennek jegyében egy éves együttműködés indult a Cutler Gym-ben, széleskörű összefogással, látássérületeket várnak hetente két alkalommal közös edzésre. A lehetőséget térítésmentesen vehetik igénybe az edzeni vágyók.

"Próbáltunk egy olyan mozgásformát találni, amit ők nagy biztonsággal végezhetnek, ugyanakkor hatékony is." - hangsúlyozta Pletser Ádám, a Cutler-Gym Functional tulajdonosa. 

 Az együttműködés kezdeményezője az edző, Takács Péter. A szakember elárulta, hogy az alapmozgás elsajátításával foglalkoztak az első találkozón és szépen, fokozatosan alakítja majd ki az edzéstervet.

Az első edzéshez csatlakozott a program támogatója, Kovacsics Imre is, aki országosan elismert szaktekintély a turizmus gyógy- , wellness és élmény szolgáltatásainak fejlesztése, fürdőlétesítmények menedzselése területén. Elmondta: fontosnak tartja, hogy a sikerben osztozzon és visszaadjon valamit a társadalomnak. Ezért sem volt kérdés számára, hogy a jótékony kezdeményezés mellé álljon. 

 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár

  • Rendhagyó jelentkezés a Hermann zeneiskolába
    Rendhagyó jelentkezés a Hermann zeneiskolába
  • Csak a lábnyomodat hagyd az erdőben
    Csak a lábnyomodat hagyd az erdőben
  • Ingyenesen nézhető természet- és magyar filmeket kínálnak a Barátság mozi honlapján
    Ingyenesen nézhető természet- és magyar filmeket kínálnak a Barátság mozi honlapján
  • Hétfőtől újraindul a termelés a Denso fehérvári üzemében
    Hétfőtől újraindul a termelés a Denso fehérvári üzemében
  • A Velencei-tónál kezdik az idei szúnyogirtást
    A Velencei-tónál kezdik az idei szúnyogirtást
  • Komplex mozgásprogram mindenkinek - Lendüljünk formába 10. rész
    Komplex mozgásprogram mindenkinek - Lendüljünk formába 10. rész
  • Több mint egymillió a koronavírussal fertőzöttekszáma
    Több mint egymillió a koronavírussal fertőzöttekszáma
  • Egészségügyi átcsoportosítási tervet dolgozott ki a kormány
    Egészségügyi átcsoportosítási tervet dolgozott ki a kormány
  • Honvédelmi témájú, online gyermekrajzpályázatot hirdetett a KEMPP
    Honvédelmi témájú, online gyermekrajzpályázatot hirdetett a KEMPP
  • Tavaszi vitaminsaláta, medvehagyma pesto és online túra
    Tavaszi vitaminsaláta, medvehagyma pesto és online túra
  • Továbbra is csak időpontfoglalással lehet személyesen ügyeket intézni a kormányhivatali ügyfélszolg
    Továbbra is csak időpontfoglalással lehet személyesen ügyeket intézni a kormányhivatali ügyfélszolg
  • Hasznos elfoglaltságot kínál online műhelyében a Fehérvári Kézművesek Egyesülete
    Hasznos elfoglaltságot kínál online műhelyében a Fehérvári Kézművesek Egyesülete
  • Zenei válogatások, tanulmányok az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeitől
    Zenei válogatások, tanulmányok az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeitől