Partly cloudy22 °C
2019. szeptember 17. kedd Zsófia
Menü

A kimaradt részletekből egy koncertre valót is össze lehetne állítani - villáminterjú Szirtes Edina "Mókussal"

A kimaradt részletekből egy koncertre valót is össze lehetne állítani - villáminterjú Szirtes Edina
Szirtes Edina (Fotó: Simon Erika)

Szirtes Edina „Mókus” muzsikus-zeneszerző több éve szerzi a Koronázási Szertartásjáték zenéjét. Az eddigi tapasztalatairól és az idei produkcióról is mesélt.

Négy évvel ezelőtt vett részt először a produkcióban.

Akkor még Márta István zeneszerző barátom tisztelt meg azzal, hogy én is írhattam jónéhány tételt a szertartásjátékhoz. Azóta egyedül maradtam, de azt tapasztaltam, hogy minden évben szélesíteni kell a figyelmet, az elmét, alaposan utána kell járni az adott kor zenei világának, amit hozzá kell igazítani a koreográfiához és a jelenetekhez.

Mennyire lehet előre dolgozni?

IV. Bélához tíz tételt előre megírtam, és az előadás előtti intenzív próbaidőszakra beköltöztem a Vörösmarty Színházba egy kis stúdióba. Az olvasópróbán szívtam magamba a dramaturgiát. Ez a zene alkalmazott muzsika, hiszen az a feladata, hogy erősítse azt, amit a darab szövegével elmondanak a színészek. A szerzőnek el kell ezt fogadnia, még akkor is, ha valami végül nem kerül be. Az évek alatt kimaradt zenerészletekből akár egy koncertre valót is össze lehetne már állítani! 

 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • Hajléktalanok közfoglalkoztatási programja - sikeres, jövőre is folytatódhat
    Hajléktalanok közfoglalkoztatási programja - sikeres, jövőre is folytatódhat
  • Ismét indul gyakornoki program - tízmilliárd a keret
    Ismét indul gyakornoki program - tízmilliárd a keret
  • Himlővírust is tárolnak - gázrobbanás volt egy oroszországi laboratóriumban
    Himlővírust is tárolnak - gázrobbanás volt egy oroszországi laboratóriumban
  • Kínai "Loch Ness-i szörny - a Jangce folyóban látták
    Kínai "Loch Ness-i szörny - a Jangce folyóban látták
  • Total Chrono Classic - több mint száz autó rajtol Fehérvárról
    Total Chrono Classic - több mint száz autó rajtol Fehérvárról
  • Erdősítés - mintegy 120 ezer fát ültetnek el novemberben Székesfehérváron
    Erdősítés - mintegy 120 ezer fát ültetnek el novemberben Székesfehérváron
  • Nemzeti Mintaterv Katalógus  - elkészült a vázlatterv
    Nemzeti Mintaterv Katalógus - elkészült a vázlatterv
  • Mérföldkő - 50 ezren igényelték a családvédelmi akció valamelyik elemét
    Mérföldkő - 50 ezren igényelték a családvédelmi akció valamelyik elemét
  • Zivatarok - az ország déli megyéiben figyelmeztetnek
    Zivatarok - az ország déli megyéiben figyelmeztetnek
  • Fejlesztés - új eszközök segítik a mozgásszervi rehabilitációt Csákváron
    Fejlesztés - új eszközök segítik a mozgásszervi rehabilitációt Csákváron
  • Kipróbáltuk, milyen egy családi nap a székesfehérvári Titkok Házában
    Kipróbáltuk, milyen egy családi nap a székesfehérvári Titkok Házában
  • Magyar Posta: a rezsiutalványok több mint felét már kézbesítették
    Magyar Posta: a rezsiutalványok több mint felét már kézbesítették
  • Bucz Hunor az Öreghegyi Disputa vendége
    Bucz Hunor az Öreghegyi Disputa vendége