Miért akar egy fehérvári fiatal tanító lenni? - villáminterjú Bozsoki Biankával
Miért akar egy fehérvári fiatal tanító lenni? - villáminterjú Bozsoki Biankával
Miért akar egy fehérvári fiatal tanító lenni? - villáminterjú Bozsoki BiankávalMikor döntötted el, hogy tanító szeretnél lenni?
Nekem elég korán körvonalazódott, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Már nyolcadik osztályos koromban megfogalmaztam magamban: tanító leszek. Miért? Talán a személyiségemből adódóan. Ott kezdődik a dolog, hogy van két fiatalabb és egy idősebb testvérem is, így számos alkalommal besegítettem a kis tesóknak, sokszor én tanultam velük. Ez sose volt teher számomra, szeretek és akarok is segíteni másoknak. Valamiért úgy érzem, hogy segítenem kell. Másrészt nagyon szeretem a kisgyerekeket, valahogy ők is érzik, hogy velem lehet beszélni, mesélnek nekem, bíznak bennem.
Voltak olyan pillanatok, amikor azt gondoltad, hogy feladod az álmaid?
Persze, hogy volt. Az első tanítási gyakorlatom nem sikerült valami jól, és csak kritikát kaptam, semmi dicséretet. Nagyon megviselt, nehéz volt az egyetemi nyomás és megfelelés az elvárásoknak. Ennek ellenére mindig makacsul kitartottam az elhatározásom mellett.
Persze láttam, hogy a korombeliek 90%-a turisztikára, vagy jogi pályára ment. Ez engem csak megerősített abban, hogy ez a szakma nem való mindenkinek, ugyanis olyan tulajdonságok kellenek hozzá, amelyek sok emberben nincsenek meg, de úgy gondolom, bennem igen: empátia, türelem, kedvesség, és nyitottság. Anno, azt is megkaptam, hogy többre is vihetném, mint egy tanító. Többre? Kinek mi a több? Eljátszottam a gondolattal, hogy más irányba induljak, de sehol máshol nem tudtam magam elképzelni. A középsulis osztályomból csak én mentem alsós tanítónak, ami elég nagy szó. Nem egy népszerű pálya, ez tudott.
Milyennek látod a munkád pályakezdőként?
Olyannak tudnám leírni, mint egy hullámvasutat: egyszer fent, egyszer lent. Nagyon megvisel, ha valami nem sikerül, de nem akarok panaszkodni, ugyanis minden pályakezdőnek nehéz a dolga. Szerencsére tudom értékelni az apró sikereket, meg persze a gyerekek szeretete, egy-egy ölelés vagy tőlük kapott rajz kárpótol minden kudarcomért.
Milyen érzés, hogy azt csinálhatod, amit mindig is szerettél volna?
Felemelő. Amikor más tanároktól, mentoromtól kapok olyan visszajelzéseket, hogy "Nagyon jó pedagógus leszel, csak így tovább!", vagy "Nagyon jó a tanítási stílusod!", az mindig megerősít, hogy jó úton haladok.
Hol látod magad tíz év múlva?
Minden reményem, hogy a pályán tudok maradni. Úgy érzem, jó helyen vagyok Székesfehérváron, és a későbbiekben is itt szeretnék tanítani. Nagyon motivált vagyok, és remélem, hogy tíz év múlva sem fog ez változni, pozitívan tekintek a jövőbe.
