5 évnél régebbi cikk

Bohócdoktor csal mosolyt az arcokra a Fejér megyei kórház gyermekosztályán
Bohócdoktor csal mosolyt az arcokra a Fejér megyei kórház gyermekosztályán

Lala bohóc minden héten a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház gyermekosztályán vendégeskedik, hogy a kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt segítsen a gyógyulás folyamatában.

Balogh László, vagy ahogy a gyermekek ismerik, Dr. Lala 1996 óta járja a kórházakat, hogy a kicsiket és nagyokat felkeresve segítse gyógyulásukat, ha mással nem, annyival, hogy humorral mosolyt csal az arcukra.

Lala Bohóc 2005 óta látogat a székesfehérvári kórházba felvidítani a gyerekeket: minden kedden délután érkezik, hogy a néhány órás viziten együtt legyen a kis betegekkel a kórtermekben.

"Közösen olyan dolgokra vagyunk képesek, amelyeknek köszönhetően a kórházban otthon érzik magukat a gyermekek. Gondolom, hogy az orvosaknak, nővéreknek is ez a lényeg, hogy családias légkört teremtsenek. Nagyon nehéz, én ezt elismerem, de fontos, hogy ne érezze magát idegennek a beteg gyerek. Itt Székesfehérváron ez nagyon működik" – mesélte Balogh László, alias Lala bohóc.

Mint ahogy Lala bohóc mondja, a nevetés terápiának az a lényege, hogy kiszabadítsák a kis pácienseket abból a közegből, hangulatból, amelyben a kórházban vannak. Ez a fajta módszer sokszor a szülőknek is támaszt nyújt, akik a beszélgetések után nyugodtan térnek vissza olykor gyógyíthatatlan beteg gyermekük ágya mellé.

A Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány örömmel vesz minden segítséget, akár anyagi, akár tárgyi formában. Nagy szükségük lenne különféle ajándékokra, hajtogatható lufikra, vagy cégek reklámos csecsebecséire, amit osztogathatnak a gyerekeknek, illetve a következő lehetőségek adódnak, ha pénzzel szeretnénk támogatni Lala bohóc tevékenységét:

 - 1%: Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány, adószám: 18238657-1-43;
 - Átutalás, támogatás: Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány, K&H Bank 10403136 – 31306553 – 00000000; 
 - Külföldi utalás: Számlavezető bank neve, címe: K&H Bank 2030. Érd Budai út 26.; Számlatulajdonos neve: Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány. Cím:1222. Budapest Mező u. 17. Nemzetközi számlaszáma (IBAN): HU51104031363130655300000000, SWIFT kód: OKHBHUHB); 
 - Ha cégként, magánszemélyként apróságokkal, ajándékokkal segítene, írjon ide: lala@bohocdokik.hu

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek