Partly cloudy21 °C
2020. július 12. vasárnap Izabella
Menü

A karácsonyfa rövid története

Karácsonyfa 1932-ből(Fotó: Fortepan/Göcseji Múzeum)

Nagyon sokunknak az év egyik legfontosabb időszaka a karácsonyi ünnepkör, amely advent első vasárnapjától vízkeresztig tart. Az ünnepkörön belül pedig a legbensőségesebb néhány nap maga a karácsony. Igen sok szokás alakult ki történelmünk során a karácsonnyal kapcsolatban. Az egyik ilyen szokás a fenyőfaállítás, cikkünk témája.

Hazánkban a karácsonyfa történetét Lukács László néprajztudós kutatásaiból ismerhetjük. A karácsonyfa elterjedésén kívül a folyamattal kapcsolatos tévedéseket is feltárta, s eredményeit különböző fórumokon és médiumokban, így például a Fejér Megyei Hírlap 1998. és 2018. decemberi számaiban is az érdeklődők elé tárta. E cikkben is felhasználtuk írásait.

Erzsébet Sarolta pfalzi hercegnő, azaz Liselotte von der Pfalz (1652–1722), a Napkirály öccsének második felesége kiterjedt levelezést folytatott. A zömében németül, kisebb részben franciául írt hozzávetőlegesen hatezer leveléből mintegy ötezer fennmaradt. A hercegnő hagyatékában található egy 1708-ban keltezett levél, melyben a heidelbergi kastélyban töltött gyermekkoráról számol be.

Leírása szerint az 1660-as években a Neckar-parti város kastélyában gyertyával ékesített fenyőfát állítottak karácsonykor. Jelenlegi tudásunk szerint e leírásban találkozunk először a fenyőállítás említésével.

E bensőséges szokás a német tartományok udvaraiban hamarosan elterjedt. A szorbok által is lakott szászországi Zittauban például 1737-ben annyi feldíszített, gyertyás karácsonyfát állítottak, ahány megajándékozott személy volt a családban. Lukács László a következőképpen ír a karácsonyfa elterjedéséről: „Az ajándékokat a karácsonyfák alá helyezték. Goethe még diákkorában, 1765-ben Lipcsében ismerkedett meg a karácsonyfával. Ennek a német nyelvterületen való gyors elterjedésében a Werther szerelme és halála című, 1774-ben Lipcsében megjelent levélregényének is nagy szerepe volt. Goethe Európa-szerte népszerűvé vált művében gyertyával, cukorkával és almával feldíszített karácsonyfáról írt.” Berlinben báró Wilhelm von Humboldt, a berlini egyetem alapítója 1815-ben állított karácsonyfát, Heinrich Heine pedig 1846 decemberében egy költeményéhez írt előszavában a gyertyás karácsonyfát a németországi karácsony jellemzőjeként említette.

A Habsburg-monarchiában 1814-ben tűnt fel először a feldíszített fenyőfa, mégpedig a Berlinből Bécsbe települt Arnstein bankárcsalád házában.

Fontos szerepet játszott a szokás bécsi, ezen keresztül birodalmi elterjesztésében Lotharingiai Károly főherceg felesége, Henriette von Nassau-Weilburg (1797–1829), aki néhány hónapos kislánya, Mária Terézia Izabella, a későbbi nápolyi és szicíliai királyné számára 1816-ban állított először karácsonyfát.

Magyarországra a karácsonyfa a német és osztrák rokoni kapcsolatokkal rendelkező arisztokrata családok révén került az 1820-as években.

Az Élet és Literatúra című folyóirat 1842-ben megjelent cikke szerint a karácsonyfa-állítás divatját a martonvásári grófnő, Brunszvik Teréz hozta 1824-ben Bécsből Pestre.

Vay Sándor 1905-ben a Jövendő című folyóiratban azt írta, hogy „A Christbaum (karácsonyfa) divatját József nádor harmadik felesége, Mária Dorottya hozta be nálunk.” Mária Dorottya Württemberg hercegnő, a karácsonyfa elterjedésének törzsterülete szomszédságából került 1819-ben Magyarországra, s lett a sok más alkotása mellett az alcsúti kastély, mintagazdaság és arborétum megalkotója, József nádor felesége.

Székesfehérvár környékén, Sárkeresztesen, az 1880-as évékben Babay Kálmán állított először karácsonyfát.

Babay Kálmán (Gárdony, 1862. december 7.–Balatonkenese, 1933. április 29.) a középiskolát Székesfehérváron és Budapesten végezte, majd Pápán a református kollégiumban teológiát hallgatott. Csajágon segédlelkész, Mezőkomáromban és Sárkeresztesen lelkész illetve egyházi tanfelügyelő, 1892 és 1913 között a bodajki választókerület függetlenségi pártjának elnöke, 1920-tól református egyházmegyei tanácsbíró volt. Mintegy ötszáz elbeszélése jelent meg többek között a Székesfehérvár valamint a Székesfehérvár és Vidéke című lapokban.

Érdekes szál a karácsonyfa történetében az aszódi Podmaniczky család német kapcsolati hálója, amelyet Asztalos István és Gurka Dezső munkáiból is ismerhetünk. A családból többen is kapcsolatba kerültek Goethével. Szempontunkból a főszerepet játszó Podmaniczky Károly báró a legjelentősebb, aki Friedrich Schelling ismeretsége révén került kapcsolatba Goethével, a karácsonyfa-állítás szokásának népszerűsítőjével. A bányamérnöki diplomával rendelkező bárót Abraham Gottlob Werner professzor üledékes kőzetekkel kapcsolatos tanai vonzották Freibergbe. Ebben a szászországi városban ismerkedett meg a freibergi bányaakadémia egyik professzorának leányával, leendő feleségével, Julie Charpentier-vel. Júlia nem sokkal korábban vesztette el vőlegényét, Friedrich von Hardenberget, akit az irodalomtörténet Novalisként őriz a jövendő számára. Károly és Júlia hét évnyi boldog házasságát az anya és gyermeke szülés közbeni halála választotta el örökre. Károly báró később újra megházasodott. A második feleség, Nostitz Jänckendorf Eliza édesapja szász királyi miniszter volt, akit Arthur von Nordstern néven költőként is jegyez a német literatúra története. Elizától hét gyermeke született Károlynak, köztük Frigyes báró, Budapest vőlegénye és Júlia, Jósika Miklós leendő felesége.

Podmaniczky Frigyes naplójában arról is tanúskodik, hogy szülei honosították meg Magyarországon a karácsonyfa-állítás szokását, ami – pesti házuk és aszódi kastélyuk látogatói révén – az 1840-es évekre már általánosan elterjedtté vált: „Elérkezvén karácsony napja, hat órakor háromszoros csengetés hirdette a mi karácsonyfánk megérkeztét. yeti casino recension här Mi, gyermekek – öten voltunk – egy szoba közepén elhelyezett nagy asztalon, mindegyikünk külön megtalálta karácsonyfáját s az a körül csoportosított különféle ajándékokat. Még most is előttem lebeg e szeretetteljes kép, az apánk komoly, áhítatos magatartása, az anyánk jóságos tekintete, a repeső öröm a gyermekarcokon, melyeknek pírján megtört a viaszgyertyák halvány fénye. Az est azzal telt el, hogy mindegyikünk apróra megvizsgálta a nyert ajándékokat, s mindegyikünk külön forró, hálás kézcsókkal megköszöné azokat a boldog szülőknek. Szüléinktől néhány tanácsot és intelmet kellett meghallgatnunk. Az akkor hallott szavak mélyen vésődtek lelkünkbe, s egész éven mint intő jobb lebegett előttünk. A karácsonynak mai formák szerint való megünneplését vagy helyesebben magát a karácsonyfát édesanyám honosította meg hazánkban.”

Az új szokás a XIX. század második felében jutott el Erdélybe. Meghonosításában a magyar földesurak, papok és tanítók mellett az erdélyi németeknek is nagy szerepük volt. Benedek Elek az angyalt váró gyermekeknek 1889-ben egy karácsonyfa alakú könyvet tervezett, amelyet egy verssel ajánlott olvasóinak:

„Fiúk, lányok, örüljetek:

Megérkezett a könyvetek!

Olyan mint egy karácsonyfa,

Képpel, verssel telenyomva.

No, ilyet még én sem láttam,

Pedig sok várost bejártam:

Karácsonyfa körös-körül,

De nem az erdőből kerül.

Karácsonyfa a külseje,

Kép, versike a belseje...

Fiúk, lányok, forgassátok,

Versikéket olvassátok!

Karácsonyfa, karácsonyfa!

Áldott legyen, aki hozta!

Kis Jézuskát köszöntsétek,

S máskor is hoz könyvet néktek!”

A 19. század végétől az Amerikai Egyesült Államok nagyvárosaihoz köthető az a kezdeményezés, amely a karácsonyfának közösségi szerepet adott. Mindez nem más, mint a fontos tereken, a városháza, a templom előtt, a piactéren állított mindenki karácsonyfája.

„Székesfehérváron is már a két világháború közötti időszakban megjelent a mindenki karácsonyfája. A Székesfehérvári Friss Újság szerint 1930-ban a város három pontján gyulladtak ki gyertyái, melyből két helyszín fotográfiák által is ismert: az egykori Püspökkút és a Palotavárosi Otthon. Apró, színes égők világítottak rajta, tetejükön a betlehemi csillaggal. Alatta perselyt helyeztek el, amiben az önhibájukon kívül szegénysorba került emberek, családok számára gyűjtöttek.”

– írta Lukács László a megyei napilap 2018. decemberi számában.

A karácsonyfát kezdettől fogva díszítették. Hozzánk, magyar emberekhez a gyertya, a különböző ékes díszek és gyümölcsök mellett mégis a szaloncukor áll talán a legközelebb.

A szaloncukor sajátosan magyar karácsonyfadísz és édesség, amit a 19. század utolsó évtizedeitől kezdve készítenek.

Én is nagyon szeretem a szaloncukrot, és gyermeki áhítattal várom a karácsonyt. Várom, hogy beköltözzön a lakásunkba a karácsonyfa, várom az illatát és azt a meghitt boldogságot, ami eltölti a várakozást.

 Ennek jegyében kívánok minden kedves olvasónknak áldott ünnepet!

 Szerző: Asztalos Tamás

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár