4 évnél régebbi cikk

Burián Bendegúz – 2019 legeredményesebb kempo versenyzője
Burián Bendegúz – 2019 legeredményesebb kempo versenyzője

20 arany, 11 ezüst és 4 bronzérem kellett ahhoz, hogy Burián Bendegúz immár második alkalommal is átvehesse a „Legeredményesebb Ifjúsági-Junior Versenyző” díjat. A kitüntetést a Zen Bu Kan Kempo Sportági Szövetség 25 éves jubileumi évfordulójának alkalmából rendezett gálaesten nyújtották át az ifjú kemposnak.

2010-ben kezdtem el kempozni. Ekkor még csak hét éves voltam, de már akkor olyan benyomást tett rám ez a sport, hogy ott és akkor eldöntöttem, hogy az életem része lesz! Persze, ehhez kellett egy kiváló mester is, aki fel tudta kelteni egy ennyi idős éves gyerek figyelmét. Ő volt Polgár Tamás, aki elindított ezen az úton és a mai napig kísér engem.” – mesélte Bendegúz – „Amikor először mentem el a terembe, ő akkor tartotta meg az első edzését a Székesfehérvári Kempo SE-nél. Másik kempo edzőm, Gáncs Ferenc is a kezdetektől foglalkozott velem és foglalkozik most is. Bármilyen kérdéssel fordulhatok hozzájuk. Nem is kívánhatnék jobb mestereket. Ezúton is szeretném nekik megköszönni!”

A csőszi fiatalember elmondta, hogy azért is tetszik neki a kempo, mert ez nem egy olyan sport, ami monoton és csak egyvalamire koncentrál. Nagyon sok embert ismert meg a kempo által, s rengeteg barátra lelt: a legjobb barátjával, Koza Márkkal is a közös edzés hozta össze, s barátnőjét, Tóth Daniellát is a kemponak „köszönheti” (ő a Sárosdi Kempo SE színeiben versenyez).

 „Ha nem kezdtem volna el a kempot, valószínűleg nem ismerném őket.” – mondta – „Mondhatjuk azt is, hogy a kempo egy nagy család, amelyhez bárki tartozhat. És ebben különbözik a többi sporttól, hogy itt nagy az összetartás. Minden eredményemre elégedetten tekintek, de talán a legbüszkébb a világbajnoki aranyaimra vagyok.”

Az ifjú sportoló eddigi főbb eredményei: 2016-ban a Világbajnokságon 2 aranyat és 1 ezüstöt hozott el, 2018-ban 2 aranyat, 2019-ben pedig 3 aranyat, 2 ezüstöt és 1 bronzérmet szerzett. Ezen kívül számos aranyat, ezüstöt és bronzérmet harcolt össze hazai bajnokságokon. 2018-ban az év ifi versenyzője volt. 2018-ban a UWSKF VB-n Budapesten 3 aranyat szerzett. 2018-ban és 2019-ban a Sport Kempo Hungarian Open verseny legeredményesebb ifi-junior versenyzőjének kiáltották ki. Grappling versenyeken is többször ért el súly- és korcsoportjában első helyezést.

A csőszi fiatalember a kempo mellett heti rendszerességgel jár judozni Szolnok Istvánhoz. Azért kezdte el ezt a fajta küzdősportot, hogy fejlessze a földharc-tudását és a dobásait - mivel a judo egy erre szakosodott küzdősport. Emellett brazil jiu jitsu-t és box-ot is tanul. Ezen kívül szeret síelni, snowboardozni, motorozni, gördeszkázni, kerékpározni is.

2018 szeptemberében a testvérével, Burián Bencével átvette a Székesfehérvári Kempo SE-nél a gyerek csapatot. (6-tól 12-13 éves korig tartoznak ide a fiatalok.) Bátyja ugyanis szintén Zen Bu Kan Kempozik. Remek helyezéseket ért el ő is hazai bajnokságokon és nemzetközi versenyeken. A portugáliai világbajnokságról arany, ezüst és bronzérmet is hozott. Pár éve rendszeresen felnőtt kategóriában méretteti meg magát kiváló eredményekkel. A testvérek a kezdetek óta együtt edzenek. Ebből rengeteg előnye származik Bendegúznak: Bence magasabb súlycsoportú, és korából adódóan erősebb fizikumú, így mindig akad lehetőség a fejlődésre. És ha ők összekerülnek edzésen, bizony nem kímélik egymást. Mivel kiskorukban is sokat birkóztak, verekedtek, így nem okoz nehézséget nekik egymással küzdeni. Most pedig végre együtt foglalkoznak az egyesületben az óvodás és kisiskolás korú gyerekekkel. A tanítványok immár edzők is egyben.

Nagyon szeretek a kicsikkel foglalkozni és a visszajelzések alapján ők is szeretnek engem.” – vallotta be Bendi – „Egy fárasztó nap után is a gyerkőcök fel tudnak vidítani, mosolyt tudnak csalni az arcomra. Szeretném megköszönni a támogatást, a sok fáradságot és belém fektetett munkát edzőimnek. Köszönöm a támogatást szüleimnek, családomnak. Nélkülük nem menne. A jövőben mindenképpen folytatom a sporttal kapcsolatos tevékenységemet és az edzéstartást is. Idén is sikerült kijutnom Portugáliába a világbajnokságra, úgyhogy most a minél jobb szereplés a cél. 2021.-re tervezzük a danvizsgát Tomival.”

Természetesen megkérdeztem Bendiről edzőjét, Polgár Tamást is, aki így nyilatkozott róla:

Bendi az egyik legrégebbi és legkitartóbb tanítványom. Az elmúlt években szorgalmasan haladt előre a kempo övfokozatokon, egészen az 1. kyu-ig, ami a fekete öv előtti utolsó állomás. Szorgalma, kitartása és alázatossága kitűnő versenyzővé formálta az évek alatt. Számtalan Országos Bajnoki cím, és Kupa győzelem mellett nemzetközi sikereket is elért. 2020-ban a negyedik alkalommal öltheti magára a Zen Bu Kan Kempo Sportági Szövetség nemzeti színű melegítőjét es képviselheti hazánkat a Portugáliában megrendezésre kerülő harcművészeti világbajnokságon.

Eddig minden évben világbajnoki érmekkel, helyezésekkel térhetett haza, s hiszem, hogy ez az idei évben sem lesz másként! Bendi folyamatosan formában tartja magát, rengeteg edzésen vesz részt, s mellette ott van minden egyesületi vagy szövetségi rendezvényen is. Hol edz, hol edzősködik, hol bíráskodik. Csendben alázatosan teszi a dolgát. Példát mutat és motiválja nemcsak edzéstársait, de engem, az edzőjét is. Felemelő érzés, hogy olyan tanítványom / tanítványaim vannak, akiért / akikért megéri minden áldozat, lemondás, ráfordított idő és befektetett energia, legyen szó éjszakába nyúló versenynapról vagy hétvégi edzésről. Szerencsésnek tartom magamat, mert láthatom, hogy az apró csetlő-botló gyerkőcökből milyen értékes egyenes felnőttekké, milyen jó emberekké nőnek fel ezek a srácok!”

Hasonlóképp vélekedett róla judo edzője, Szolnok István is:

Úgy öt évvel ezelőtt jött Bendi először edzésre több kempos társával, többek között a bátyjával, Bencevel. Pufók, zömök kis srác volt, hatalmas akaraterővel és energiával. Rengeteg figyelem kell a judohoz, hiszen nincs egy olyan pillanat sem, amikor az ellenfél távol lenne küzdelem közben. Itt nem lehet pihenni pár másodpercet sem az ellenfél távolsága okán.
A kisfiúból aztán kőkemény nagyfiú lett, aki elképesztő szorgalommal és hittel vetette bele magát a munkába. Ez látszik az eredményein is. Viszont sokkal fontosabbnak tartom, hogy bármerre is járunk, mindenki megkedveli ezt a barátságos, alázatos lelket. Ő egy igazi sportember, aki soha nem panaszkodik, és soha nem húzza ki magát semmiből. Az, hogy a judoban ennyire kevés tapasztalattal, s mégis ilyen keményen helytáll, szinten emberi nagyságát dicséri. Ő egy példakép a fiataloknak, akit bátran lehet a nagyvilág elé állítani. Lehet, hogy sosem lesz “csak” judos, de büszke vagyok arra, hogy hozzánk jár edzeni, tanulni. Remélem, hogy még sokáig köztünk lesz, hiszen amit kap tőlünk, százszorosan adja vissza.”

Persze, a kiváló eredmények mögött egy stabil, támogató család is látható. A csőszi sportolót mindig segítették szülei céljai elérésében. Édesanyja mindig nagyon fontosnak tartotta, hogy gyermekei sportoljanak. Ő kamasz korában tánccal, majd versenyaerobic-kal foglalkozott. Első gyermeke, Bence megszületése után egy időre abbahagyta a sportolást, majd nekiállt kettlebellezni és jógázni. A közös családi mozgás sem maradhat el: együtt síelni, kerékpározni, evezni szoktak.

A nyári hónapok kivételével év közben szinte minden hétvégére jut egy verseny (grappling, judo, kempo), melyeken mindig együtt vesz részt a család. A fiúk versenyeznek, a szülők pedig szurkolnak nekik. Ez azért is fontos, mert – a sportág jellegéből adódóan – bármikor kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor orvosi ellátásra szorulnak. A szülők pedig fontosnak érzik, hogy ilyenkor ott legyenek gyermekeikkel.

„Úgy gondoljuk, hogy feladatunk támogatni őket ebben. Edzésekre már évek óta egyedül járnak, mely nagy segítség a családi logisztikában.” – mondta Ildikó – „Anyukám szerepe óriási ebben, hiszen, ha későn van vége az edzésnek, akkor Bendegúz nála alszik Székesfehérváron, nem kell hazautaznia Csőszre, így pár órával többet tud pihenni.  Anyu vigyáz egyébként a versenyek alatt Rékára, családunk legkisebb tagjára. A versenyekre mindig hajnalban indulunk, s késő este / éjjel érünk haza, Rékának nagyon kimerítő lenne velünk utaznia.”

Bendi egyébként remek formában van – külsejét tekintve is. Édesanyja elárulta, hogy a fiú korábban mindig maga készítette el a tízóraiját, mely teljeskiőrlésű kenyérből, magas hústartalmú sonkából, sajtból és zöldségekből állt. Versenyek előtt, amikor esetleg csökkenteni kellett a súlyát, akkor az ebéd összetétele rizs-csirke-hal-zöldség, a verseny előtti napokon pedig csirke-hal-zöldség kombinációja volt. Amikor súlycsökkentésre volt szüksége, akkor a kisétkezéseket kiváltotta fehérjével, sok folyadékot (vizet ivott), a verseny előtti napokon pedig szaunázással és kardióedzésekkel is igyekezett a súlyát csökkenteni.

Most viszont már egy dietetikus, Gelencsér Adrienn segíti az étkezés összeállításában, az általa tanácsolt irányelvek alapján étkezik. Bendi egyébként ugyanolyan, mint a többi kamasz: nagyon szeret enni, szereti a gyorséttermeket, a pizzát.

Borítókép: Kecskés Tamás
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek