Tanulj meg helyesen lélegezni futás közben!Tanulj meg helyesen lélegezni futás közben!
Legutóbb már írtam arról, hogy a sérülésmentes, valóban közérzet- és állóképesség-javító futás érdekében mire kell koncentrálnunk. Szó volt a fokozatosság elvéről, a rendszerességről, a folyadékpótlásról, az élénkítő szerek veszélyeiről, a pulzusmérésről és a regeneráció fontosságáról is.
Ezúttal arra keressük a választ, hogy milyen fontos a bemelegítés, a levezetés, miért kell figyelnünk a helyes futótechnikára, s hogyan határozza meg a teljesítményünket a tudatos légzés.
„A bemelegítésre szánjunk legalább 10-15 percet, hogy elkerüljük a sérüléseket, és, hogy ne csak az izmainkat, hanem a légzésünket, a szív- és érrendszerünket is megfelelő állapotba hozzuk a fokozatos terheléssel, hogy elérjék az üzemi hőmérsékletet” – tanácsolja dr. Kovács László – „Ettől nő az izomerő, a kontrakciók ereje, rövidül a reakcióidő, javul az agonista-antagonista izmok együttműködése és az ideg-izom kapcsolat. Végezhetünk bokakörzéseket, térdkörzéseket, guggolásokat, lábujjhegyen és sarkon járást, csípő- és törzskörzést (merthogy a futásban a törzsünk is erőteljesen részt vesz), sőt a felső végtagokat és a nyakizmokat is mozgassuk meg!”
Az orvos szerint ajánlott a bemelegítés alatt figyeljünk a légzésünkre, hogy csak a mozgás intenzitásának mértékében fokozódjon! Csakis orron át vegyük a levegőt: bemelegítés és a futás közben egyaránt.
„Induljunk el gyalogló tempóban – ebben a kezdeti szakaszban beiktathatunk rövid, néhány másodperces légzésvisszatartást minden harmadik kilégzés után” – részletezte a tüdőgyógyász – „Nagyon fontos, hogy ezek a légzés-visszatartások vagy légzés-szünetek mindig kilégzést követően történjenek. Lassan növelhetjük a tempót lassú kocogásig, majd néhány száz méter után vegyük fel a futósebességünket úgy, hogy végig elég legyen az orron át vett levegő. Én magam is mindig így futok.”
A doktor kihangsúlyozta, hogy Buteyko légzésterapeutaként mindig kárhoztatta a nyitott szájjal levegőt kapkodó, nagyon szapora, hangos, lihegő légzést futás közben, mint a túlzott megerőltetés jelét.
„Sajnos nagyon sokan úgy gondolják, hogy ez a fajta légzés ilyenkor természetes és elkerülhetetlen annak érdekében, hogy minél több oxigénhez jussunk” – mesélte. – „A légzéssel kapcsolatban számos súlyos téveszme él a köztudatban, ez is azok közé tartozik. Minél kapkodóbban és erőltetetten lélegzünk szájon át, annál előbb kifáradunk, s annál erősebb lesz a légszomj.”
A túllégzés, a túlzott széndioxidvesztés miatt az asztmára hajlamosak hörgői beszűkülnek, romlik a keringés és a sejtszintű oxigénellátás. A hatalmasan emelkedő és süllyedő ziháló mellkas, a légzésbe bekapcsolt légzési segédizmok csúcsra járatása és megnövekedett oxigén-igénye óriási többletterhet ró a szívre és a keringésre, és a légszomj mellett mellkasi nyomás, fájdalom is jelentkezhet.
Mi történik akkor, ha mindig olyan tempót választunk - legyen az séta, kocogás vagy futás -, amely mellet érzünk egy mérsékelt levegőhiányt, de ezt még jól tudjuk kontrollálni, képesek vagyunk orron át lélegezni? A belégzést "hasba" indítjuk, és a mellkas csak annyira emelkedik, amennyire feltétlenül szükséges, vagyis a lehető legtakarékosabban bánunk a légzésünkkel futás közben is.
Aki a korábbi nyitott száj helyett futás közben orron kezdi venni a levegőt, átmenetileg tapasztalhat egy kis teljesítménycsökkenést, de rövid időn belül eléri, sőt túlszárnyalja majd a korábbi teljesítményét, miközben kevésbé fárad el, gyorsabban regenerálódik.
„Tessék csak kipróbálni! Jelentősen csökken a légzési munka, és mégis javul a sejtszintű oxigénellátás azáltal, hogy megszüntetjük a túllégzést, ugyanis a vér által szállított oxigén jobban hasznosul. Ennek a ténynek a hátterében olyan élettani folyamatok állnak, amelyekben a széndioxidnak fontos szerepe van” – magyarázta az orvos. – „Röviden csak annyit, hogy ha a túllégzés helyett - amely túlzott széndioxidvesztéssel jár - visszafogottabban lélegzünk, akkor elegendő széndioxid marad a szervezetünkben, ami ellazítja a simaizmokat. Ettől tágulnak a hörgők és erek, több vér jut a szövetekbe, és a széndioxid olyan közeget (pH-t) biztosít, amelyben a vér könnyebben leadja az oxigént a sejteknek.”
Nem véletlenül találták ki például az edzőmaszkot, vagy végeztetnek légzésvisszatartásokat edzés, intenzív mozgás közben élsportolókkal. A szervezetükben az ilyen hipoxiás (oxigénhiány) és hiperkapniás (széndioxid többlet) edzések hatására adaptációs mechanizmusok indulnak be. Az említett jobb oxigén hasznosulás mellett nő az oxigénfelvevő és szállító kapacitás (VO2max), magasabb tejsavtűrő és anaerob kapacitás épül ki, és így jobb teljesítményre képesek versenyzés közben.
Ott aztán a nagy terhelések alatt persze már kinyílik a száj és zihál a mellkas, de a nagyon intenzív mozgás el is használja a többlet levegőt. Nekünk, "amatőröknek", akik egészségmegőrzés céljából futunk, nem kell idáig eljutnunk. Válasszunk olyan tempót, hogy legyen elég az orron vett levegő, azt is egyenletes, nyugodt ritmusban, és minél csendesebben vegyük! Azok a bizonyos adaptációs mechanizmusok nálunk is be fognak indulni, csak kisebb intenzitással és lassabban.
A visszafogott légzésnek többek között pulzuscsökkentő hatása is van, és természetesen ennek a fordítottja is igaz: a kapkodó, lihegő túllégzés (hiperventilláció) már önmagában pulzusnövelő.
Ejtsünk néhány szót a futótechnikáról is: Jelentősen fokozza a porcok, csontok túlterhelését (a csigolyák közti porckorongokét is), ha a sarok hátsó pontjára érkezik a futó úgy, hogy a test súlypontja a talajjal érintkezés pontja mögött van az érintkezés pillanatában. Ilyenkor a test szinte beleremeg a leérkezésbe, ráadásul megtörik a futás lendülete, energiát veszítünk.
Minél hosszabb léptekkel fut valaki - hacsak nem a kenyai vagy etióp futók "repülő üzemmódjában" teszi ezt, amire kevesen képesek - annál nagyobb a valószínűsége a fenti, kedvezőtlen és sérülésveszélyes talajt érésnek. Ezért ne nyújtsuk túl a lépteinket!
Kisebb léptekkel könnyebb telitalpra (egyszerre sarok és talp középső része) érkezni.
A test súlypontja, a medence ekkor nagy valószínűséggel az érintkezési pont fölött, és nem mögötte lesz. Ettől a futás biztonságosabb, ruganyosabb, könnyedebb, lendületesebb, kevésbé hangos vagy "slattyogó", igaz, hogy izomzatilag felkészültebb futót igényel.
Végül elérkeztünk a levezetéshez: A futás végén fokozatosan csökkentsük a tempót! Futásból váltsunk át kocogásra, majd gyaloglásra. Közben továbbra is szigorúan figyeljünk az orrlégzésre! A tempó csökkenésével együtt csillapítsuk, fékezzük meg a légzésünket. Ezt tehetjük akár úgy is, hogy az egyik orrnyílást befogjuk és csak akkor állunk meg, amikor már egy orrlyukon is kényelmesen tudjuk venni a levegőt, mely elégnek bizonyul.A csökkenő intenzitású, ellazuló mozgásra az izmoknak is szükségük van, hogy gyorsabban regenerálódjanak. Ilyenkor ajánlott hosszabb, 20-30 másodperces statikus nyújtásokat végezni.
