Cloudy22 °C
2020. augusztus 14. péntek Marcell
Menü

Amikor még gyógyulni jártak a Balatonra

Amikor még gyógyulni jártak a Balatonra
Amikor még gyógyulni jártak a Balaton partjára (Fotó: termalfurdo.hu)

Akiről most szót ejtünk, nem élt fényes kastélyban. Az 1800-as évek elején épült mezőszentgyörgyi kúriában született 1842-ben a tiszaeszlári per világhírnévre szert tett ügyvédje és a Balaton szerelmese, Eötvös Károly.

Az 1820-as évek végétől szokássá vált, hogy a teológus hallgatók a tanulmányaik befejezése előtt kitérőt tettek az oskolamesterség irányába. A többnyire református mezőszentgyörgyi település diákjait az a megtiszteltetés érte, hogy a Mezőföldi Református Egyházmegye határozata nyomán itt gyakorolhattak a prédikátorságra készülő pápai, sárospataki és debreceni kollégiumok teológus hallgatói. Ez a szellemi környezet, a falu lakóinak erkölcsi tartása, hazaszeretete, tettrekészsége nevelte a fogékony gyermeket. Eötvös Károly alig múlt hatéves, amikor édesapja, Eötvös Lajos földbirtokos – a pákozdi csata előtti napokban – a lepsényi fogadónál ellenséges csapatot vett észre. Azonnal intézkedett.

A mezőszentgyörgyi lelkészből, tanítóból, jegyzőből, közbirtokosokból és a hozzájuk csatlakozó kovácsból, telkes gazdákból csapatot szervezett, vasvillákkal és fejszékkel felfegyverkeztek és birokra kelve a Balatonnál időző Philipovich tábornok megsegítésére küldött tizenhét főnyi csapattal, elállták útjukat.

Ennek is köszönhetően Roth tábornok közel tízezer katonája az Ozora melletti Tóti-erdőnél 1848. október 7-én letette a fegyvert.

Amikor pedig a szabadságharc eleste után vizsgálat indult a főkolomposok megbüntetésre, a falu eltüntette a bizonyítékokat, és egyetlen áruló sem akadt, aki feladta volna a nem mindennapi kaland hőseit. Ez történt a Balaton mellett nyolc kilométerre, a Mezőföld szívében, a juhászok védőszentjéről, Sárkányölő Szent Györgyről elnevezett szerény településen 1848-ban.

1854. nyarán a tizenkét éves, kamaszodó pápai diák barátjával, Dús Jánossal gyalogosan nekivágott első balatoni kalandjának. A Balaton ekkor még szűz, felfedezetlen terület volt.

Az 1820-as évek nyaraitól érkeztek az első vendégek főleg a balatonfüredi, zánkai savanyúvíz miatt, ezért nevezték gyógyfürdőnek.

Amikor az 1860-as években megépült a Déli Vaspálya, mely Pestet és az Adriát összekötötte és érintette a déli partot is, akkor indult virágzásnak Siófok, Keszthely, Földvár, Fonyód. A hőskorszakban a tehetősek földterületeket vásároltak és felparcellázták nyaralók céljára, kertészekkel parkosították a tó partját, megépültek az első patinás fürdőházak, szállók.

Kezdetben igen romantikus körülmények között történt az északi part megközelítése. Mindaddig, amíg 1907-ben az észak-balatoni vasútvonal kiépítése meg nem kezdődött, a vendégek Siófokon a kikötőben csónakba szálltak, kivitték őket a part közelében várakozó Kisfaludy gőzöshöz, amellyel Balatonfüredre hajóztak át. Eötvös Károly még ezt a Balatont látta.

A gyermekkori barangolások után a szíve visszavágyott a tóhoz.

 

Négy hírneves erdélyi barátot – Salamon Ferencet, az örökké vitázó Gyulai Pált, Szilágyi Sándort és Nagy Miklóst – maga köré gyűjtve, Szentirmay József vitéz honvéddel kiegészítve a társaságot, ismét nekivágott a balatoni tájnak. Huszonöt évvel ezután anekdotázó stílusban papírra vetette a már megkopó emlékeit, és az Utazás a Balaton körül című kötetben közkinccsé tette. Ahogy írta, a Balaton még nem volt felfedezve. Herman Ottó már korábban felfedezte a Balaton madarait és halait. Daday felfedezte a több mint százötven fajta balatoni rákot. Lóczy felfedezte partjait, mélységeit.

Azonban a halak, madarak, rákok, partok és mélységek még mindig nem a Balaton. „A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre. Se mérnök, se tudós, se állatbúvár azt igazán felismerni sohase lesz képes. Utazó kell ahhoz, aki egyúttal költő és történetíró, s azonkívül erdélyi ember.” Miért éppen erdélyi?

Mert a magyar ember, ha boldogulni akar, nyugat felé iparkodik. Eltanulta ezt Attila és Árpád apánktól, akik napkelet felől jöttek és napnyugat felé törekedtek. Csak aki bujdosik: az tart kelet felé... – ilyen a magyar. Budapesten nemességre, képviselőségre és báróságra törekszik, s ha már egy pár millióra tett szert: Bécsbe költözik. De ha megmarad is magyarnak, minden betegségét bécsi orvossal gyógyíttatja, minden nyaralását osztrák földön tölti, s minden ékszerét és drága ruháját lánya, asszonya Bécsből és Párizsból hozatja... Az erdélyi ember kétfelé költözik. Aki szegény akar maradni, otthon ül vagy Oláhországba száll ki szerencsét próbálni. Aki pedig boldogulni akar: az jön Pestre… Ez napnyugat felé rá nézve a világ vége.”

A négy erdélyi író sosem látta a Balatont. „Az erdélyi tájak szépségét megénekelték. Az Aranyos völgyét Tordánál, a csodálatos, hangtalan orgonát Alsó-Fehér megyében, Brassó óriási erdős kúpjait. A Hargitát Csíkban és annak hun regékben gazdag bérceit. Szent Anna tavát, a Csucsai-szorost, a Retyezátot.” Erdély borait is megénekelték. De a Balatont még nem látták. Remélte, ha eljönnek, megéneklik. Így született meg a Balaton körüli utazás nagy gondolata.

„Petőfi talán sohasem látta. Arany és Tompa nem törődött vele. Vörösmarty az ifjú kort nem töltötte partjainál. Berzsenyi és a két Kisfaludy lelke csak a hősiség és a honfi-bánat napsütötte rónáin vagy ködös rengetegeiben tanyázott. Pedig ők jól ismerték a Balatont, lelkesedtek is érte, sőt Berzsenyi nem egyszer meg is kísérlette, hogy bevonja költészetének aranyfátyolával.

Csokonai is csak egyszer lángolt érte. Tihanynak rianó leánya, a vitára mindig készen álló visszhang bírta szóra lantját. Jókai költészete egyszer ellátogatott hozzá. De csak az alvó Balatonhoz, amikor lefekszik téli ágyába, magára ölti jégtakaróját s hóval, viharral, förgeteggel nem törődik. Jókai tizenöt éven át lakott nyaranta a Balaton partján, suttogó nádasához ötven lépésnyi távolságban. De a téli Balatont nem látta soha. Mégis azt írta le.” Hogy az Aranyember miért itt készült és miért gyorsan készült, ennek története van. Nem megyek elébe.

Vörösmarty itt töltötte utolsó napjainak egyikét, amelyen még egyszer boldog volt. Halála előtt három hónappal Balatonfüreden, a fürdő közelében, az arácsi halásztanyán dúdolgatta kedvenc nótáját, megfeledkezve gondjairól. 1855-ben, Szent István napja előtt egy-két nappal.

„Fiaim, ma leviszlek benneteket a Savanyúvízre s megmutatom nektek Vörösmarty Mihályt. Ámbár nem vagytok már kisgyerekek, azért odamenjetek hozzá és neki kezet csókoljatok. Az ő keze szent kéz, és el ne feledjétek azt a napot, amelyen az Isten megengedte nektek, hogy Vörösmarty Mihályt meglássátok!” Így emlékezett vissza külön fejezetet szentelve Eötvös Károly a költőfejedelemmel való találkozásnak.

Az utazás a Balaton körül című anekdotagyűjtemény végigvezet bennünket a festői tájon. „Előttem Szigliget csúcsai. Kisded csúcsok. De egyik fölött ott áll a régi vár romja, tört falak, omló tornyok, záratlan folyosók tömkelege. Úgy áll ott a várrom, mint öreg király fején horhadt koronája. Ajtónak, ablaknak nyílásán áttör a nap fénye s az a fény a távolból mintha drágaköve volna a koronának. Szigliget mögött a gulácsi és tóti hegycsúcsokon rezeg még az esti napsugár. Kerek halmok meredek oldallal, éles, hegyes csúccsal. Puszták, kopárak, legelőnek is soványak, se szőlő, se erdő, se hajlék oldalukon. De alkatuk csodálatos: egészen olyan, mint az egyiptomi piramisé. Kotlóstyúk mellett csirkéi: úgy állnak az öreg Badacsony mellett ez ifjú sziklakúpok…” Mintha ott lennénk. A felkaptatás erőlködése, izzadtsága nélkül, a fotel kényelméből szemlélődve, mégis oda vágyón.

 

Megelevenedik a sümegi lakatlan, rideggé vált püspöki palota története, benne őrzőjével, a hűséggel szolgáló félszemű kulcsárnéval és vén macskájával. Szegedi Róza illatos, víg badacsonyi szüretének hangulata, a szigligeti várhoz történő közös kocsikázás alkalmával szárba szökkenő szerelme Kisfaludy Sándorral, a vár omladozó lovagtermében a költő által rögtönzött hegedűjáték, majd a szerelem beteljesülését követő boldog évek után Róza asszony gyöngélkedése és halála.

Károly történetei nélkül a tóra néző, szőlővel telepített domboldal feletti, a tiszta vízű forrás áztatta badacsonyi házuk személytelen falakból állna. Boldog életük megörökítésével Szegedi Róza házában úgy érezzük, mintha a gazdasszony most jegyezné fel gondosan vezetett számadási könyvébe az utolsó tételt, urával szobáikban most rendezgetnék el utoljára személyes tárgyaikat, mielőtt az ajtót becsukják maguk mögött

A kálvinista lelkész és balatonfüredi menyasszonya, a kocsis és a lovak kényes jégen történt tragédiáját is elmeséli az író, akik a lakodalom napján, a korán leszálló esti ködben a túlpartra igyekezve eltévedtek. Gyulaffy Róza szekfűvel, pünkösdi rózsával borított virágoskertjéről is szól a megemlékezés, amely a történetíráskor már százhatvan éve romba dőlt csobánci vár kapuja mellett balra még mindig illatozott, pedig a család rég kihalt. A zsálya, levendula azután is ott nőtt, az avarban.

Miként vélekedett Deák Ferenc a fiatal női testről, az író a füredi fürdőorvosokról, mi történt Felsőörs ligeteiben?

Megtudjuk, ha egy szép balatoni nyaralás esős napján kezünkbe vesszük Eötvös Károly Utazás a Balaton körül című könyvét, és hagyjuk, hogy kíváncsivá tegyenek a lapokból kipergő tizenkilencedik századi emlékek.

A cikk eredetileg a Fehérvár hetilap 2018. július 19-i számában jelent meg.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár