3 évnél régebbi cikk

Orondpusztára szerveztek kirándulást hátrányos helyzetű gyermekeknek
Fehérvár Médiacentrum fotója
Öreghegyi Plébánia Karitász Csoportja
Orondpusztára szerveztek kirándulást hátrányos helyzetű gyermekeknek

Önkormányzati pályázat segítségével látogathattak el hátrányos helyzetben élő gyermekek az orondpusztai tanyára. A kis csapat kirándulását az Öreghegyi Plébánia Karitász Csoportja szervezte meg.

Hátrányos helyzetben lévő családok gyermekeinek szervezett kirándulást Orondpusztára az Öreghegyi Plébánia Karitász Csoportja. A szervezet önkéntesei már tavasszal eltervezték, hogy meglepik a fiatalokat egy olyan kirándulással, mely középpontjában a természet áll, a gazdálkodói élet bemutatása, s mellette a szórakozás is.

"A kirándulás napján csoportunk tagjai a plébánia közösségi termében friss péksüteményből álló reggelivel és itallal fogadták a gyermekeket" – mesélt a nagy napról Szlobodáné Krisztina, a helyi Karitász csoportvezető-helyettese.

"Ahogy megérkezett a busz, nagy izgalommal indultunk el az orondpusztai tanya felé. A tervezett látogatást egy meglepetés programmal kezdtük. Lehetőségünk nyílt ugyanis arra, hogy megtekintsük a tanyától pár kilométerre lévő régészeti ásatást. Ezt a különleges alkalmat pedig persze, hogy meg kellett ragadnunk! Egy közel 1200 sírhelyből álló avarkori temető egyik szakaszát tárták fel a kutatók. A gyerekek, és mi felnőttek is ámulva figyeltük az elénk tárult múltat, hogy mi mindenre lehet következtetni a sírokból előkerült emberi csontokból és ékszerekből. A fiúknak főként az egyik halott mellé helyezett ló csontváza keltette fel az érdeklődését, melyet szépen felszerszámozva temettek el."

Az ásatás után jöhetett Orondpuszta, ahol vendégeket pár szabadon lévő ló fogadta – az egyik éppen csikóját szoptatta. Aztán jött Rufusz, a házörző és gazdája, aki bevezette a gyerekeket az állattartás rejtelmeibe.

A rövid oktatás után a kis csapat körbenézett a farmon: először a lovakat látogatták meg, majd a racka juhokat. A pónikhoz és a kecskékhez a vállalkozó kedvű gyerekek be is mehetett, hogy megetessék őket répával és almával, s így még közelebb kerüljenek hozzájuk. Persze a vizit alól nem bújhattak ki a baromfik és a sertések sem.

Nyár lévén tűzött a nap, nagy volt a meleg, így a fiatalok megpihentek, s hűsöltek egyet az egyik házban, ahol a háziasszony előadást tartott nekik az állattartás szépségeiről és nehézségeiről.

Elmondta, hogy a tanyán tehén- és kecsketej-feldolgozással is foglalkoznak, s igen áldozatos munkával (és idővel) jár egy-egy sajt elkészítése. Sok türelem, tapasztalat és precizitás szükséges ahhoz, hogy a kiváló ízvilágot elérjék. Hogy ne csak beszéljen az ízekről, meg is kóstoltatta a gyerekekkel a különböző sajtokat. A sajttájak lepusztítása után a Majomházba vezetett az út. A Majomház egy szalmabálákból és kötelekből álló tanyasi játszóházat foglalt magába, ahol bárki önfeledten ugrálhatott, lóghatott, mászhatott.

Az aktív mozgás során elhasznált energiát finom ebéddel pótolta a csapat, majd jött a várva várt Tanya Olimpia! A vetélkedés három csapatban zajlott. A legnagyobb slágernek a traktorhúzás számított. Ennek során a fiúk megtapasztalhatták saját határaikat az erőnlét szempontjából. Nagy vidámságot okozott a zsákban futás, a szénatömködés, a kötélhúzás, s a célba dobás is.

"Az Olimpia egyszerre szólt vidámságról, közösségbe való együttműködésről, kreativitásról és versenyszellemről is" – foglalta össze Szlobodáné Krisztina. "A legtöbb örömet a sok gazdag program mellett ez okozott a gyerekeknek. Az egész nap hatalmas élményt jelentett a fiataloknak, akiknek ezen kívül nem túl tartalmasan telt a nyári szünete."

Uzsonna előtt még egy pónin és Byronon, a lipicai ménen is lovagolhattak a bátor jelentkezők. Ricsinek, a mozgásában korlátozott kisgyermeknek életében először sikerült most lóhátra ülnie. A csapat nagy üdvrivalgással fogadta a büszke lovast. Volt is mit, hiszen a nagymama elmondása szerint a gyermek testi hibái eddig sajnos nem igazán tették lehetővé, hogy akár bicikli nyeregbe is felüljön. Így ez egy igazán különleges, maradandó élményt jelentett neki.

A délután gyorsan elszaladt, a bőséges program még fokozta is az idő múlását.

A Székesfehérvár-Öreghegyi Plébánia Karitász Csoport önkéntesei ezúton is köszönik a lehetőséget, hogy az önkormányzati pályázat segítségével elvihették a gyerekeket erre a programra!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek