3 évnél régebbi cikk

Orbán Viktor: marad a határzár, hamarabb zárnak a szórakozóhelyek
Orbán Viktor: marad a határzár, hamarabb zárnak a szórakozóhelyek

A miniszterelnök szerdán délután ismertette a kormányülésen megszavazott döntéseket.

"A járványügyi szakemberek szerint második hullám december-január környékén éri el a csúcspontját, egészen addig védekeznünk kell" - kezdte tájékoztatóját Orbán Viktor miniszterelnök, majd ismertette a szerdai kormányülésen megszavazott döntéseket. Kiemelte: van egy haditerv, amely arról szól, hogyan védjük meg az időseket, hogyan gyógyítsuk meg a betegeket úgy, hogy közben az ország működőképességét is fent lehessen tartani.

Azt is elmondta: az egészségügyet felkészítették, a szükséges felszerelések, kórházi ágyak, lélegeztetőkészülékek és az ezek működtetéséhez szükséges orvosok és ápolók megfelelő számban rendelkezésre állnak, sőt, ha kell, a ma több mint tízezer ágyat két és háromszorosára is tudják növelni.

„Mindenki megnyugodhat, ha elkapja ezt a betegséget, meg fogjuk gyógyítani” – jelentette ki.

A szerdai kormánydöntés értelmében:

  • Fenntartják a beutazási korlátozásokat
  • Kötelezővé teszik a maszk használatát a tömegközlekedés és az üzletek mellett most már a mozikban, színházakban, egészségügyi és szociális intézményekben, ügyfélfogadási irodákban is.
  • A teljes körű látogatási tilalmat fenntartják a kórházakban és az idős otthonokban.
  • Október elsejétől csak testhőmérséklet-mérés után lehet belépni az iskolákba a diákoknak és tanároknak, és csak nekik.
  • A tesztek hatósági ára megállapításra került: semmilyen körülmények között nem lehet 19500 forintnál nagyobb összeget elkérni egy tesztért.
  • A szórakozóhelyeket este 11-kor kötelező bezárni.
  • A rendőrség szigorúan ellenőrizni fogja a szabályok betartását.

Borítókép: Facebook/Orbán Viktor
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek