Cloudy7 °C
2021. január 24. vasárnap Timót
Menü
Házhozszállítás

Online követhetjük az adventi programokat Székesfehérváron

Online követhetjük az adventi programokat Székesfehérváron
Az első adventi gyertya meggyújtása 2018-ban. Idén online láthatjuk majd. (Fotó: Simon Erika)

A koronavírus-járvány miatti szigorítások ellenére is készül a város az adventi időszakra, csak máshogy. Látványban, produkciókban sem lesz hiány. Nem maradnak el a gyertyagyújtások sem, most azonban virtuálisan, az online térben kapcsolódhatunk be a programokba.

Szépül a belváros, készülődik az adventre. Egyre több díszítés kerül ki advent első vasárnapjáig a város virágkötőinek is köszönhetően, és a karácsonyfa is lassan teljesen díszbe borul. Más körülmények között, de idén is szeretné a város a fehérváriak lelkét felkészíteni az ünnepre.

Azok a programok, amelyek eddig várták a lakosságot, idén is lesznek, de csak a virtuális térben.

"Már megszokott a városunkban, hogy a Városháza, mint egy adventi naptár szolgál egész hónapban. Most nem tudjuk bevetíteni ilyen formában az épületet, nem tudjuk kinyitni az ablakokat, és egy-egy produkciót bemutatni, viszont online formában ezt meg tudjuk csinálni! – mondta el lapunknak Benkő-Igaz Krisztina, a Fehérvári Programszervező Kft. szakmai vezetője, aki azt is elárulta, hogy széleskörű összefogás született. – "A virtuális adventi ablakok december elseje és huszonnegyedike között kinyílnak, és kis meglepetésprodukciókkal kedveskedünk a városban lakóknak és azoknak, akik Székesfehérvár Facebook-oldalára ellátogatnak."

Adventi fények Székesfehérvár belvárosában 2020 novemberében (Fotó: Papp Brigitta)
Adventi fények Székesfehérvár belvárosában 2020 novemberében (Fotó: Papp Brigitta)

Szombattól a legszebb ünnepi díszekbe öltözik a város. Felkapcsolják a fényeket a karácsonyfán, és a Városháza is megmutatja karácsonyi hangulatát, hiszen november huszonkilencedikén elérkezünk advent első vasárnapjához.

" A Betlehem is áll a Városháza udvarán. Ezekben a napokban a gyerekek kedvence, a népszerű kisvonat sínpályája is kiépül: a gőzös az adventi időszakban, péntektől vasárnapig 16–19 óra között robog a Városház téren, a karácsonyfa mellett." - olvasható Cser-Palkovics András polgármester csütörtöki Facebook-bejegyzésében.

Idén sem maradnak el az adventi gyertyagyújtások. Minden vasárnap fellobban a város adventi koszorúján egy gyertya. Az eseményen bárki részt vehet virtuálisan, az online térben.

A megszokott programokat sem kell teljesen nélkülözni, ezek idén az online térben valósulnak meg: a virtuális adventi színpadon – a korábbi években készült felvételeknek köszönhetően – hétköznapokon gyermekcsoportok produkcióit, hétvégeken pedig ismert és kedvelt énekesek, zenekarok, kórusok műsorszámait láthatjuk majd.

Az élő közvetítések 17 órakor kezdődnek, az érdeklődők ezt a  Székesfehérvár.hu, a Fehérvártv.hu  oldalakon és a Fehérvár Televízióban is figyelemmel kísérhetik.

Figyeljétek az fmc.hu Facebook-oldalát, az eseményeket természetesen mi is igyekszünk megosztani veletek!

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár

  • Erős földrengés volt az Antarktisz partjainál
    Erős földrengés volt az Antarktisz partjainál
  • Tombol a járvány harmadik hulláma Spanyolországban
    Tombol a járvány harmadik hulláma Spanyolországban
  • Szigorú intézkedések mellett tartották meg a középiskolai írásbeli felvételi vizsgákat
    Szigorú intézkedések mellett tartották meg a középiskolai írásbeli felvételi vizsgákat
  • Átadták a Petőfi Zenei Díjakat
    Átadták a Petőfi Zenei Díjakat