Clear sky26 °C
2021. június 16. szerda Jusztin
Menü
Házhozszállítás

Útnak indult a fehérváriak adománya a horvátországi földrengés károsultjainak

Útnak indult a fehérváriak adománya a horvátországi földrengés károsultjainak
A székesfehérváriak is gyűjtöttek a horvátországi földrengések károsultjainak (Fotó: ÖKK/Molnár Artúr)

Az adományok között tartós élelmiszer, tisztító- és fertőtlenítőszer, ágynemű, kéziszerszám, illetve kisgépfelajánlások is vannak, amit a fehérvári önkormányzat egymillió forinttal egészített ki.

A Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, a Karitász és a Szent István Művelődési Ház hirdetett gyűjtést a horvátországi földrengés károsultjai számára, az összegyűlt adományok kedden indultak útnak Sziszekbe.

Tartós élelmiszerekkel, az újjáépítéshez szükséges eszközökkel, szerszámokkal, a munkásoknak szükséges ruhaneműkkel, tisztító- és fertőtlenítőszerekkel segítik meg a fehérváriak a földrengés károsultjait, továbbá a tárgyi adományok mellett pénzadományt is gyűjtöttek: a város polgármestere egymillió forintot ajánlott föl a rászorulóknak.

Mladen Andrlić, a Horvát Köztársaság magyarországi nagykövete kifejezte, hogy nagy szeretettel és alázattal érkezett Székesfehérvárra, ahol a lakosok és a város megérezték a segítségnyújtás fontosságát, a tavaszi zágrábi földrengéshez hasonlóan.

A jelenlegi állapotról elmondta, hogy a helyzet ugyan stabilizálódott, de a ma reggeli hírek újabb, a környéket érintő földrengésről számoltak be.

A lakosság egy kisebb hányada még mindig nem rendelkezik biztos lakhatással, kielégítő feltételekkel a megfelelő életvitelhez – ez nagy feladatot jelent továbbra is; szerencsére a legtöbb helyen van már víz és áram a mindennapi működéshez, és közkonyhát is szerveztek az ellátáshoz.

Szerdán ül össze a horvát parlament a további stratégia kialakításához, a megfelelő, hosszú távú segítségnyújtás megszervezéséhez. Az eset jó példája annak, miként reagál az emberiség az ilyen katasztrófákra, illetve arra, hogy a meglévő kormányzás, a városok, a civil szféra, a rendőrség, a mentők, a tűzoltóság hogyan tud együttműködni – ami a lakosság támogatása nélkül nem működhet, tette hozzá az összefogás jelentőségét hangsúlyozva.
(forrás: ökk)

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár

  • Koronavírus: ismét tíz alá csökkent az elhunytak száma
    Koronavírus: ismét tíz alá csökkent az elhunytak száma
  • Ingyenes lesz a tömegközlekedés július második felében
    Ingyenes lesz a tömegközlekedés július második felében
  • Kézilabdapálya épül a Zentai úti iskola udvarán
    Kézilabdapálya épül a Zentai úti iskola udvarán
  • Leáll a termelés az Augi hazai gyáraiban
    Leáll a termelés az Augi hazai gyáraiban
  • Ingyenesen végez ellenanyagszint-vizsgálatot a Semmelweis Egyetem
    Ingyenesen végez ellenanyagszint-vizsgálatot a Semmelweis Egyetem
  • Busszal és vonattal is elérhetőbbé válik a Balaton
    Busszal és vonattal is elérhetőbbé válik a Balaton
  • Diákmunka - a fiatalok is úgy adóznak mint más munkavállalók
    Diákmunka - a fiatalok is úgy adóznak mint más munkavállalók
  • Már lehet jelentkezni a nyári diákmunka programra
    Már lehet jelentkezni a nyári diákmunka programra
  • Koronavírus - csökken a szennyvízben mért koncentráció
    Koronavírus - csökken a szennyvízben mért koncentráció