A 10 legjobb vígjáték
A 10 legjobb vígjáték
A 10 legjobb vígjátékNem könnyű eldönteni, hogy mitől jó egy vígjáték. Az biztos, hogy ha a néző egyetlen egyszer sem mosolyodik el, akkor tévúton járnak a készítők. Miközben persze az sem jó, ha mindenki kényelmetlenül érzi magát az egymást rohamtempóban váltó altesti poénok miatt. Hol van a határ a túlzott poénkodás és a kellemes szórakoztatás között? A legjobb vígjátékok ezt kivétel nélkül tudják, még akkor is, ha némelyik éppen borotvaélen táncol sokszor.
10. Oszkár (1991)
Az 1991-es Oszkár nem a legjobb vígjáték, ráadásul még csak nem is eredeti, hiszen egy Louis De Funes-film remake-jéről van szó. A húsz évvel ezelőtti Sylvester Stallone-féle gengszteres komédia mégis tud valamit, ami miatt ott van a helye a mindig újranézhető vígjátékok között. Az akár screwball comedy-k közé is sorolható film középpontjában a bűnözéstől frissen visszavonult Angelo Provolone (Sylvester Stallone) áll, akinek nincs jó napja: felmond a szobalány, kiderül, hogy sikkaszt a könyvelője, ráadásul még a lánya is teherbe esett. A bonyodalmak úgy tűnik, hogy egyetlen személyhez vezethetők vissza, csakhogy Oszkár, a sofőr szőrén szálán eltűnt.
9. Másnaposok (2009)
A Másnaposok sikere talán még a készítőket is meglepte, ezért már az első perctől várható volt, hogy folytatás(oka)t kap a négy barát Las Vegas-i legénybúcsúja. 2009 egyik legfelkapottabb vígjátékának középpontjában ugyanis egy filmszakadással befejeződő éjszaka áll, melynek végén nyomtalanul eltűnik a vőlegény, akinek órákon belül az oltár előtt állva kellene kimondani a boldogító igent. A szanaszét bulizott szállodaszobában meglehetősen viharverten magához térő három barát apránként rakja össze az emlékfoszlányokból, és az egymásra épülő kirakósból, mi is történt néhány órával korábban. A Másnaposok hozta meg igazán az áttörést Bradley Coopernek, ahogy Zach Galifianakisnek is. Aki látta, valószínűleg soha nem felejti el a korábbi nehézsúlyú bokszvilágbajnok, Mike Tyson cameóját sem.
8. Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika (2006)
Az összes kitalált karakterét (Ali G, Brüno stb.) figyelembe véve talán a legjobban Borat Sagdiyevet alakítja Sacha Baron Cohen. A brit komikus idén már 15 éves (!!!) áldokumentumfilmjében Kazahsztán egyik legnépszerűbb tévériporterének bőrébe bújik, aki felkeresi az Egyesült Államokat, hogy utazásairól filmet forgasson, miközben népszerűsíti hazáját. A vígjátékba hajló szűk másfél óra alatt olyan kényes témákhoz is magabiztosan nyúl, mint a családon belüli erőszak vagy az antiszemitizmus, ráadásul a más filmekben a nézőben szekunder szégyenérzetet keltő altesti poénok a Borat szerves részei, és egyáltalán nem tűnnek öncélúnak. A vígjáték olyan jól sikerült, hogy 2020-ban folytatást is kapott, bár a második rész még csak megközelíteni sem tudta az első színvonalát.
7. Egy kis kiruccanás (1966)
Akár egy külön posztot is megérne a legjobb francia vígjátékok listája, de ha választani kell közülük, akkor mindenképpen legyen Louis De Funes egyik filmje. És ha már Louis De Funes, akkor csakis az Egy kis kiruccanás jöhet szóba. A II. világháború idején játszódó francia-angol vígjáték egy szokatlan mentőakció körül bonyolódik: a németek által megszállt Párizs három különböző pontján landol három brit ejtőernyős. Az őket bújtató franciák feladata csupán annyi, hogy valahogy eljuttassák az Operaház tetején, az állatkertben és a megszállók főhadiszállásának épületén landolt katonákat a szabad zónába. A feladat nem is olyan könnyű, mint amilyennek elsőre tűnik, pláne úgy, hogy az összes náci a lelőtt bombázóról a városba pottyant ejtőernyősök nyomában van.
6. Annie Hall (1977)
Nem hiányozhat a legjobb vígjátékok listájáról Woody Allen sem. Az amerikai író-rendező talán legjobban sikerült filmje az Annie Hall, melyben a címszereplőt Diane Keaton alakítja, de természetesen fontos szerepet kap az Allen filmjeiben mindig nélkülözhetetlen kellék, New York is. A szokás szerint főszerepet magára vállaló Woody Allen ezúttal egy 40 éves komédiást alakít, aki kevésbé sikeres nőügyein elmélkedik, különösképpen az Annie Hall-lal történt szakításon. A valamivel több mint másfél órás romantikus vígjátékban megismerjük a furcsa pár történetét az első találkozástól kezdve egészen a végkifejletig, ahova egy balul sikerült mozijegyvásárláson keresztül jutnak el.
5. Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni (1964)
A Ragyogás vagy a 2001: Űrodüsszeia mellett a Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni legalább annyira fontos része Stanley Kubrick munkásságának, mint komolyabb filmjei. A hatvanas, hetvenes évek egyik legfelkapottabb komikusával, a Rózsaszín Párduc-filmekből ismert Peter Sellersszel közösen Kubrick összerakta az évtizedben szinte kézzelfogható közelségbe kerülő amerikai-szovjet nukleáris háborúról szóló vígjátékát. Sellers alakítja a címszereplő mellett az Egyesült Államok elnökét, valamint Lionel Mandrake ezredest is. A leginkább talán a fekete komédiák közé sorolható 95 percben a Burpelson légitámaszpont vezetője a bombázókat a Szovjetunió ellen irányítja. A kétségbeesett amerikai elnök felveszi a kapcsolatot a szovjetekkel, akik közlik: ha bármilyen csapás éri országukat, a megtorlás az atomháború azonnali kirobbantása lesz.
4. Airplane! (1980)
Nyolc évvel az első Csupaszt pisztoly-film előtt már összeállt a később három részig jutó zsaruparódia alkotógárdája. 1980-ban a hetvenes években különösen népszerű katasztrófafilmeket, és ezek közül is elsősorban az Airport-sorozatot pécézték ki maguknak. Vígjátékuk címe (Airplane!) is erre a szériára utal, a lgefontosabb szerepek egyikében Leslie Nielsennel. A szatíra központjában egy olyan repülőgép áll, melyen beüt a krach: romlott halat szolgálnak fel az utasoknak, az ételmérgezésből pedig kijut a pilótáknak is. Egyetlen reményük a katasztrófa elkerülésére Ted Pájnacsősz (Robert Hays), veterán pilóta, aki csak egy nőügy miatt szállt fel egyáltalán a gépre, ráadásul egy korábbi háborús élmény miatt egyébként is retteg a repüléstől.
3. Dumb és Dumber – Dilibogyók (1994)
Mi történik, ha rengeteg közhelyes poént, a valóban gumiarcú Jim Carreyt és a könnyen felismerhető stílusú rendezőpárost, a Farrelly-testvéreket egy filmbe gyúrjuk? A válasz a Dumb és Dumber, ami utólag elmesélve helyenként annyira blőd, hogy az már sok, de valamitől mégis működik. A kategóriáját tekintve a screwball comedy-k (se veled, se nélküled párkapcsolati vígjáték), a road movie-k (utazós film) és a buddy movie-k (haver filmek) elemeit egyaránt felvonultató filmben Dumb (Jim Carrey) mindenáron meg akarja találni élete szerelmét. A megtisztelő pozícióra a film kezdetén az amúgy limuzinsofőrként dolgozó balfácán egyik utasának van a legnagyobb esélye, aki véletlenül a kocsiban felejti pénzzel teli bőröndjét. Mint később kiderül, ezt az emberrablók karmai közé keveredett férje váltságdíjának szánja. Dumb és hozzá hasonlóan együgyű barátja, Dumber (Jeff Daniels) nyakába veszi a kontinensnyi országot, hogy a bőrönd visszakerülhessen eredeti tulajdonosához, egyúttal a bilifrizurájú sofőr mindent felperzselő szerelme végül beteljesüljön.
2. Brian élete (1979)
Ha angol humor, akkor Monty Python. A brit csoport talán legismertebb filmje a Brian élete, ami egy Jézussal egyszerre, ráadásul éppen Betlehemben született férfiról szól. A vígjátékban már a keleti bölcsek is összekeverik a megváltót és Briant, innentől kezdve pedig a két fiú élete folyton keresztezi egymást. Bár a címszereplőnek semmilyen küldetéstudata és missziója nincs, mégis hamar a Júdeai Népe Front (JNF) hőse lesz. A sorsa akkor pecsételődik meg, amikor Róma ellenes jelszavakat ír Pilátus palotájának falára, de egy katona rajtakapja. A légiós a helyesírási hibákkal tarkított szöveget kijavítja, majd arra kötelezi Briant, hogy büntetésből még százszor írja le a helyes szöveget. A történet végén kereszten végzi a főhős, és bár többször lenne lehetősége megmenekülni, de végül a tákolmányon ragad, mint az aznapra előirányzott 140. keresztre feszített.
1. Van, aki forrón szereti (1959)
Már több mint hatvan éves, de még mindig a vígjátékok egyik legnagyobb klasszikusa az 1959-ben bemutatott Billy Wilder-film. A Van, aki forrón szereti főszerepében Tony Curtis és Jack Lemmon mellett az évszázadokon átívelő szexszimbólum, Marilyn Monroe látható. És ha már Marilyn Monroe, akkor persze hogy szerelem és zene: a két munkanélküli férfi álruhába öltözve felvételt nyer egy lányzenekarba. A turné során mindketten belehabarodnak a szuperszexi Sugar Kane-be (Monroe), akit válogatott módszerekkel próbálnak meg elcsábítani, miközben meg kell őrizniük inkognitójukat is. A helyzetet nehezíti, hogy az egyik nőnek öltözött férfiba szerelmes lesz egy rajongó, miközben Sugar Kane-ről kiderül, hogy esze ágában sincs randizni csóró pasikkal. Vagy éppen nőkkel.
