Azoknak, akik alig várják, hogy minden olyan legyen újra, mint a koronavírus előttAzoknak, akik alig várják, hogy minden olyan legyen újra, mint a koronavírus előtt
Ahhoz talán kétség sem férhet, hogy a tavaly januárban kezdődött koronavírus-járvány a 21. század eddigi legmeghatározóbb eseménye. Egy olyan történelmi mérföldkő, mely a világháborúkhoz, az űr meghódításához, Amerika felfedezéséhez vagy a kerék feltalálásához hasonlítható. Közös ezekben az eseményekben, hogy olykor alapjaiban, máskor csak részleteiben, de megváltoztatták a világot. Ha elfogadjuk, hogy a Covid-19 valóban ebbe a sorba passzol, akkor vajon van-e értelme azt várni, hogy hamarosan majd minden olyan lesz, mint régen. Aligha.
Az ember természetéből fakadóan törekszik a saját és szerettei biztonságára. Ha lehet, akkor alig lép ki a komfortzónájából, és csak a jól ismert keretek között mozog, miközben nemcsak a világ, hanem ő maga is folyamatosan változik. Még ha a biológia nem is tartozik feltétlenül a többség kedvenc tantárgyai közé, arról azért már biztosan mindenki hallott, hogy az ember sejtjei hétévente regenerálódnak, vagyis ilyen időközönként tulajdonképpen azonos személyi igazolvánnyal, de valójában egy teljesen másik ember folytatja földi pályafutását.
Ha lehet, környezetünk még ennél is gyorsabban változik. Közhely, de igaz: felgyorsult a világ. Vagyis úgy lenne a közhely egészen pontos, hogy a világ folyamatosan gyorsul. Akkor elvárható-e, hogy a társadalom működését alapjaiban befolyásoló események után minden úgy menjen tovább, ahogy előtte? Már csak azért sem, mert a világ működésére ezek az események már akkor óriási hatással vannak, amikor bekövetkeznek, pláne ha olyan évekig elhúzódó időszakokról beszélünk, mint egy világháború vagy ebben az esetben egy pandémia.
Túl azon, hogy a háború és járvány rengeteg, nemcsak emberéletben mérhető veszteséggel jár, egyben új lehetőségeket is nyit a következő generációk előtt. Talán kevesen tudják, de ha nem lett volna az első világháború, akkor lehet, hogy még senki nem találta volna fel a cipzárt, a rozsdamentes acélt, de talán a karóra sem terjedt volna el ennyire. A második világháború nélkül pedig könnyen elképzelhető, hogy még ma is számítógépek, bankautomaták, golyóstollak és penicillin nélkül élnénk.
Az még kérdés, hogy mit hagy ránk a koronavírus-járvány, ha egyszer véget ér. A legvalószínűbbnek egyelőre az mRNS-vakcinák áttörése, a home office, a digitális oktatás és az ezekkel járó online platformok elterjedése tűnik. De sikerült azt is bebizonyítani, hogy elhúzódó évtizedek helyett akár egyik napról a másikra képes drasztikusan csökkenteni az emberiség a károsanyag-kibocsátást.
Az internet alapú munkavégzés - és jó eséllyel az oktatás is - legalább részben biztosan velünk marad hosszú távon. Már csak azért is, mert egyszerre csökkenti a távmunka a vállalati költségeket (gondoljunk csak a méregdrága irodabérletekre és minden velejárójára), miközben bizonyítottan növeli a munkaerő hatékonyságát (kevesebb üresjárat, koncentráltabb munkavégzés), ráadásul megspórolja a munkába járásra fordított időt a munkáltatónak és a munkavállalónak egyaránt, ami végeredményben az időfaktor mellett tovább csökkentheti a széndioxid-kibocsátást. Azok a cégek, melyek időben kapcsolnak és kihasználják az átalakuló helyzetet, akár olyan lépéselőnyre is szert tehetnek, mint a 2000-es évek elején az internet jelentőségét időben és helyesen felmérő vállalatok. Ugyanakkor jócskán és talán végleg lemorzsolódott mindenki akkoriban, aki nem látta át időben a helyzetet.
A személyes vagy munkahelyi kapcsolattartás minden eddiginél hatékonyabb eszköze lehet hosszú távon is a videóchat, és az ilyen technológiára épülő megoldások. Ráadásul olyan sebességgel fejlődik ez az iparág, hogy szakértők szerint még az évtized vége előtt megvalósulhatnak a korábban csak fantasztikus filmekben látott hologramokon alapuló chatprogramok.
A járvány kezdete óta érezhetően óriási lökést kapott a házhoz szállításban érdekelt vállalkozások piaca. 2020-ban a teljes kiskereskedelmi forgalomban már meghaladta a 10 százalékot a netes vásárlások aránya. A futárszolgálatok pedig nem győzik felvenni az újabbnál újabb küldöncöket: egy átlagos hétköznap este a nagyobb városok utcáin szabályosan hemzsegnek a piros, kék vagy éppen zöld kocka alakú hátizsákkal cikázó bringások és robogósok.
Kiderült, hogy otthon is tudunk sportolni - még ha nem is feltétlenül olyan hatékonysággal, ahogy egy edzőteremben. És ha már szórakozás: az elmúlt években egyre erősödő streaming-szolgáltatók szabályosan tarolnak a koronavírus-járvány alatt. A Netflix, az HBO Go, az Apple+ TV, az Amazon Prime, a Hulu és hasonló szolgáltatások előfizetőinek száma szabályosan kilőtt a pandémiát megelőző időszakhoz képest. A mozi ma már beköltözött a nappalikba, havi költsége pedig mérsékeltebb, mint egy-egy este alatt két mozijegy és a popcorn ára. A Warner Bros. idén már egy időben mutatja be filmjeinek többségét a mozikban és saját streaming platformján, a hamarosan Magyarországra is megérkező HBO Maxon.
És ez csak néhány olyan dolog, ami már több mint egy éve a hétköznapjaink része. Ez pedig rengeteg idő. Ahogy telnek a hónapok, feltehetően a társadalom egyre kisebb része érdekelt a "régi, megszokott élethez" visszatérésben, vagyis abban, hogy pont onnan folytassa, ahol valamikor tavaly február körül abbahagyta.
Talán egyszerűbb is lenne úgy felfogni a koronavírus-járványt, hogy nem kiesett időszakról van szó, hanem minden, ami történt valójában szerves része - ha úgy tetszik, következménye - az emberiség fejlődésének. Ilyen logika mentén pedig lényegesen előremutatóbb lehet a pandémia következtében kialakult életet egyszerűen a következő lépéseként elfogadni. Ahelyett pedig, hogy folyamatosan csak várjuk a napot, amikor majd visszatérünk a "normálishoz", inkább alkalmazkodni lehetne a jelenhez. A jövőt pedig nem egy lassan másfél évvel ezelőtti múltra építeni, hanem a szó szerinti tegnapra.
Lássuk be: nehezen elképzelhető, hogy egy egyelőre beláthatatlan távolságban lévő napon, amikor hivatalosan is covid-mentes lesz a világ, a mögöttünk hagyott hónapok újdonságairól mindenki - köztük az ilyen üzleti modellre berendezkedő vállalatok - lemondjon csak azért, hogy visszakapja a régi, akár évekkel korábbi életét. A 2020 előtti időszakot visszasírni most legalábbis éppen olyannak tűnik, mint a sokat idézet, örök nosztalgiamantra:
Régen minden jobb volt.
De biztos, hogy jobb volt? Nem csak egyszerűen más? És valóban azt akarjuk, hogy minden épp olyan legyen, mint a járvány előtt?
