Fame musical kritika: "Receptre írnám fel a csüggedteknek!"Fame musical kritika: "Receptre írnám fel a csüggedteknek!"
A három és fél óra soknak tűnik, pláne, ha az ember egy átdolgozott nap után huppan be a bársonyszékbe. A sok benne mégsem az idő, hanem az a hihetetlen energia, ami áthatja a produkciót, és ami – fárasztó nap ide vagy oda – a közönséget is feltölti. Annyira, hogy még otthon, éjfél tájban is lelkesen, ütemesen skandáljuk az egyik visszatérő refrént: „Sok munka, sok áldozat és harc!”
Nem kis dologra vállalkozott idén a Vörösmarty Színház: több száz jelentkező közül válogatta ki a musical szereplőgárdáját. Itt kezdődött a sok munka, amit a Fehérvár Televízió Casting című műsorában végigkísérhettünk.
Aztán folytatódott sok áldozattal: a járvány elsöpörte az eredeti bemutatót, aztán a későbbi előbemutató óta kiestek szereplők, legutóbb éppen a premier előtti napokban ficamodott egy láb, jött elő egy sérv, a musicalben szereplő fiatalok közül valaki azonnali beugróként csinálta végig a másikuk szerepét, hogy ne maradjon el megint a bemutató.
Ha nem áll ki a bársonyszékes bemutató elején Hargitai Iván rendező a színpadra, hogy mindezt elmondja, az előadásból biztosan nem derült volna ki.
Bár a darab a színfalak mögötti küzdelemről szól, arról, mi mindent kell elviselnie valakinek, hogy a legjobbat hozza ki magából, a színpadon egy elképesztően tehetséges, fegyelmezett, üdítően energikus közösséget láttunk.
Nem főszereplőket és mellékszereplőket, hanem úgy egyben, mindenkit. Ha neveket sorolnék, megtelne az oldal, de nem is szeretnék, mert a Fame előadása a maga nem túl bonyolult prózai részeivel, ugyanakkor megindítóan sokszínű hangjával, briliánsan előadott koreográfiájával, három órát végigjátszó zenekarával olyan bombát dobott le a színpadra, ami hosszú távra képes energetizálni egyszerre közel négyszáz embert.
Ha tehetném, receptre írnám fel: csüggedteknek, kiégetteknek, kamaszt nevelő szülőknek, és persze kamaszoknak. Hogy lássanak valamit abból, miért érdemes harcolni!